Harminchat emelet, ezerötvenkét szoba, huszonöt étterem - ez Fukuoka - és Kyushu szigetének - legnagyobb szállodája (Japánban hatodik a sorban), a Hotel Sea Hawk, amely 143 méterével valósággal az 1.3 millió lakosú város fölé tornyosul. Itt "húzza meg magát" a magyar küldöttség, azaz a férfi- és a női együttes egyaránt, de a hatalmas előtérben még véletlenül sem lehet kikerülni az olaszokat, a jugoszlávokat, az amerikaiakat és az ausztrálokat, avagy a magukra valamit is adó pólónációk egytől egyig ezt a hipermonstrumot választották.

Az emeleti ablakokból mindazonáltal kedden aligha nyílott fenséges látkép a városra, minthogy az ekkor érkezőket meglehetősen szürke arccal fogadta az egykoron Hakata néven fogant település. Sőt, mire Kemény Dénes legénysége elvonult a helybéli műszaki főiskola nyitott uszodájába edzeni, olyan zuháré kerekedett, mintha a monszun jött volna meg, egyhavi adaggal. Mindez persze nem zavarta a tréninget - errefelé nem mélyül a talaj... -, a mieinken inkább az érződött, hogy Szöulban öt órakor keltek a korai gépindulás miatt, s lett délután kettő, mire átléphették szállásuk küszöbét. Alvásra nem maradt idő, hiszen a kötelező szertartás - becsekkolás, akkreditáció - amúgy is elvitte az idő jelentős részét, s nem sokkal négy után már újra a buszon ültek a medence felé menet.

Ez, no és a vízben töltött első óra kemény hajtása aztán rányomta a bélyegét a kanadaiakkal vívott próbapartira, mi tagadás, olykor hajmeresztő hibák borzolták a szövetségi kapitány mostanság amúgy sem gyémántszilárdságú idegeit. "Hátul elkövettünk öt hibát, amiből gólt kaptunk, elöl szintén ötöt, amivel elmentek a ziccerek, így nyertünk hárommal tíz helyett, de ebből felesleges bármilyen következtetést levonni. A kanadaiak annyival jobbak a koreaiaknál, hogy nemcsak úszni tudnak, de lőni is, azaz ha helyzetbe kerülnek, nagyobb valószínűséggel lövik be, mint az ázsiaiak. Rajtunk látszott a korai kelés, és az sem lendített rajtunk sokat, hogy Benedek Tibinek rögvest az elején megfájdult a válla, még ha később vissza-visszatért is" - vont röpke mérleget Kemény, akit a félórás meccsecske után következő előny-hátrány gyakorlása azért valamelyest megnyugtathatott. Ugyan a vetélytárs nincs oly magasan a víz felett, mint az elitcsapatok, azért zavarkeltőnek tökéletesen elmegy - ettől függetlenül mind a védekező, mint a támadó figurák "előadása" elég flottnak tűnt.

Igaz, a mester arról a bizonyos összképről, amelyről a rajt előtt oly sokat kérdeznek a zsurnaliszták, közölte: előtte még semennyire nem állt össze, egyelőre csak bizakodik, "hogy a kazahok ellen jól fogunk játszani. A pihenőnap után aztán már muszáj lesz jól játszani a görögökkel szemben, remélem, addig sok minden a helyére kerül."

Egy napig még lehet rakosgatni a mozaik darabjait, az mindenesetre valamennyiünket jobb kedvre derített, hogy mire az edzés véget ért, az időjárás már kezdte idézni a júliusban elvárható "minőséget".

Vízcseppek

Esterházy Péter után szabadon kijelenthetjük: azért a férfi pólótorna "még fog kapni egy vajszínű árnyalatot". A japánok ugyanis zseniális szervezőkészségüktől elbódulva kiiktatták az emberi tényezőt, és úgy vélték, egy élsportolót a legkevésbé sem zavar, ha az egyik uszodában kell a bemelegítés úszásrészét elvégeznie, míg a meccsek helyszínéül szolgáló medencében a labdás gyakorlatokat. Igaz, a kettő közé egy "mindössze ötperces buszutat" iktattak be. Merthogy a Hakata-no-mori Center voltaképpen a helybéli teniszkomplexum, ennek a centerpályájára állítottak fel egy harmincöt méteres mobilmedencét. Több kőhajításnyira van egy kisebb uszoda, ide gondolták a melegítési procedúra első félidejét. Amikor ez kiderült, kisebb zúgólódás támadt, ám az illetékesek közölték, hogy a tévéközvetítések miatt nem lehet a mérkőzések között félórásnál nagyobb szünetet tartani. E képtelen megoldás ellensúlyozására még nem készült haditerv, Kemény Dénes első hallásra annyit mondott, megpróbálnak csak a meccs helyszínén melegíteni, az adott fél órában, ami akár 35 perc is lehet, amennyiben az előző derbin pörög az óra a sok zónázás, kevés füttyszó miatt. Arra momentán ne gondoljunk, mi történik egy "robosztusabb" intermezzo esetén...

Csak egyszer kell félreütni a sajtóközpont számítógépének klaviatúráján, és a képernyőn máris japán jelekkel lehet csupán írni a latin betűk helyett. Minthogy ez a gomb épp a szünet (space) hosszú billentyűje mellett van, elég sokunknak meggyűlt vele a baja. Tekintettel arra, hogy a különféle segédfeliratok szintén a helybéli "hieroglifákból" konstruáltattak, egy ideig sehogysem leltük a megoldást. A gondot csak súlyosbította, hogy a japánok 1. vagy nem beszélnek angolul; 2. vagy vágják a nyelvet, de akkor az Államokban tanultak, és a saját írásjeleik megfejtése okoz problémát. Végül aztán leltünk valakit, aki megfelelt a kritériumoknak, azóta boldogan e-mailezget a fél sajtóközpont.

Ha nem látjuk, nem hisszük el. Elegáns úriember - nyilván bankár, azokkal itt tengeröblöt lehet rekeszteni -, határozott léptekkel halad az utcán. A kezében egy pálca. No nem sétapálca - hiszen kerékben végződik. Gyors szemrevételezés: azt az eszközt tolja maga előtt, amellyel otthon a helyszínelő rendőrök a féknyomokat szokták mérni a baleseteknél. Itt ezt arra használja, hogy lemérje, mennyit gyalogolt az adott napon. Nyilván agyára mentek a kamatlábak...

CSG, Nemzeti Sport 2001.07.18.