FONTOS


 

Nyolc újonc az olasz vb-keretben
Bencivenga és Sottani is megsérült

A világ legeredményesebb vízilabdaedzőjének, Ratko Rudicnak a tavaly őszi lemondása után senki sem gondolta volna, hogy az új olasz szövetségi kapitánynak, Alessandro Campagnának rövid időn belül sikerül szinte tökéletesen átszerveznie a sydneyi olimpián szétesett Settebellót. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Campagna azonban láthatóan nagyon komolyan gondolta feladatát, amikor átvette a válogatott irányítását, hiszen már a júniusi budapesti Eb-n letette a névjegyét az átalakított alakulatával. A Margitszigeten ezüstérmes olasz gárda az Eb toronymagas meglepetés-csapata volt, amely a Japánban tartandó világbajnokságon is bizonyítani szeretne.

Campagna a világbajnokságon is az Eb-n elért eredményt szeretné megismételni, vagy egy lépcsőfokkal még szebbet, amiért a Hajós Alfréd uszodából kijőve, csak egy nagyon rövid ideig tartó vakációt engedélyezett játékosainak. A szűk egyhetes pihenő után ugyanis egyből edzőtáborba hívta be tanítványait, akiknek az elmúlt héten már egy rangos négytagú tornán kellett vízbe ugraniuk. Campagna azonban elsősorban nem az eredménnyel foglalkozott Horvátország, Ausztrália és Németország ellenében, hanem azzal, hogy csapata pszichésen sokkal jobban bírja a megpróbáltatásokat. Az ausztrálok ellen az utolsó két percben döntötték el a maguk javára a mérkőzést, a horvátok ellen szintén az utolsó két percben tudták kierőszakolni a döntetlent, míg a németekkel szemben három halovány negyedet követően az utolsó kilenc percben támadtak fel. Az olaszok tornagyőzelméhez ugyan a horvátok is segítettek, hiszen az utolsó játéknapon meglepetésre kikaptak az ausztráloktól, ám ennek ellenére nagyon fegyelmezett csapat benyomását keltette az olasz válogatott.

Campagna tehát, ha nem is teljesen, elégedett lehetett alakulata felkészülési állapotával, azonban amikor a horvát torna után ki szerette volna hirdetni a Fukuokába induló keretét, egyből elment a jó kedve. Két meghatározó emberére, a center Fabio Bencivengára valamint a balkezes támadó, Leonardo Sottanira ugyanis sérülés miatt nem számíthat a vb-csapatában - a center még az Eb-n szenvedett nyaksérülést, míg a Florentia játékosa Rijekában sérült meg egy edzésen a mellkasán -, amiért két ifjúsági korú játékost, a 19 éves Di Costanzót és a húszesztendős Mistrangelót kellett behívnia a csapatába. A két ifiválogatott mellett Campagna tizenhármas keretében még másik hat játékos, Binchi, Buonocore, Felugo, Tempesti, Violetti és Alessandro Calcaterra(!) készül az első vb-jére, míg a korábbi világbajnok, az Eb legjobb kapusának választott Attolico már nem került be a Settebellóba, miután már az Eb-re is a 21 éves Tempesti volt a kiválasztott.

Világbajnoki felkészülési torna, Rijeka

Eredmények: Olaszország-Ausztrália 7-6, Horvátország-Olaszország 8-8, Horvátország-Németország 10-5, Olaszország-Németország 9-7, Ausztrália-Németország 11-6, Horvátország-Ausztrália 8-9. A végeredmény: 1. Olaszország 5 pont, 2. Ausztrália 4, 3. Horvátország 3, 4. Németország 0

A világbajnokságra utazó olasz válogatott keret

Kapusok: Tempesti, Violetti. Védők: Binchi, Buonocore, Postiglione, Silipo. Támadók: Angelini, Di Costanzo, Felugo, Mistrangelo, Rath. Centerek: A. Calcaterra, R. Calcaterra

Hegyi András, Nemzeti Sport 2001.07.12.

Kovács Ágnes

VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK