FONTOS


 

Nemzetközi felkészülési torna, Bilbao
Kezdődhet a játék, határok nélkül

"Ez csúfos lesz" - harangozta be a Párizs-Bilbao repülőutat Kásás Tamás, miután nem kis szenvedések árán begyűrte testét a gép kissé szűk ülésébe. Nos a százperces út valóban gyötrelmesnek bizonyult, ám az igazi megpróbáltatások csak ezután következtek. Kásás például fene nagy szétszórtságában a busz gyomrában hagyta cókmókját, a sofőr pedig szépen elszáguldott vele. Bónuszként vitte magával Szántha Károly összes felszerelését: masszőrünk nem szétszórt, csak a saját poggyász és a gyúrópad behordásához minimum egyszer kell fordulnia. Ugyanakkor Kiss Gergővel mindez még véletlenül sem történhetett meg: akárcsak az 1999-es sydneyi Világkupára érkezéskor, ezúttal is eltűntek a cuccai, s a reptéren feltett kérdésére az illetékesek sem szolgáltak túlságosan megnyugtató válasszal: "Hogy hol vannak a táskái? Valahol Európában keringenek."

Efféle hangolás után tán csak jobb jöhet, s bízunk benne, jön is. Két éve, ugyanitt tornagyőzelemmel hangolt a későbbi nagy sikerekre a férfiválogatott, igaz, akkor még egy hónap volt az Európa-bajnokságig, meg aztán a mezőny sem volt annyira rázós: a spanyolok pihentették ászaikat, a románok már akkor sem jelentettek gondot, miképp a németek sem. Nos most annyival súlyosbodik a helyzet, hogy a spanyolok aligha variálnak néhány perccel a világbajnokság előtt, míg a germánok helyett az oroszok jöttek az idén, róluk meg ugyebár elég friss emlékeket őrzünk a budapesti Eb vérrel s verítékkel megvívott negyeddöntőjéről.

Kemény Dénes mindazonáltal úgy véli, akárcsak az Eb-n, ezúttal is nyerhetünk mindhárom vetélytárs ellen, igaz, hasonló szinten kellene teljesíteni, mint ahogy a horvátokkal szembeni bronzmérkőzésen. "Azt várom, hogy az egyéni játékban javuljanak a fiúk, mindazok lépjenek előre, akik rendszeresen gyengébbet nyújtottak a Szigeten. Ez a csapat összteljesítményén is sokat lendítene, mindenki gyűjthetne egy kis önbizalmat, így a világbajnokság előtti utolsó simításokat nagyobb kedvvel végezhetnék." A szövetségi kapitány nem tagadja, az utolsó edzéseken csupán apróbb jeleket látott a kulcsembereitől, áttörést még nem, igaz, túl sok alkalmuk nem is volt erre: "Elsősorban úsztunk, aminek két előnye volt: nem utálták meg a labdát a srácok, továbbá javult az úszógyorsaságuk. A hét elején a tornateremben egy kis erősítés szerepelt a programban, ami nem biztos, hogy zavarni fogja a fiúkat, de lehet, hogy az otthoni edzéseken még éreztette a hatását. Az viszont örömteli, hogy úszásban már most frissebbnek tűnnek, mint az Eb előtt."

Hogy ez visszaköszön-e a hét végén, csak remélni lehet. "Ha rosszul játszunk, kikaphatunk a két nehéz meccsen, igaz, ebben a fázisban gyengébb teljesítménnyel is győzhetünk. A kényelmes persze az volna, ha jól teljesítenénk, amire minden remény megvan. Elvégre ezek a srácok bármikor elkezdhetnek úgy játszani, ahogy kell."

A Hajósban gyengén muzsikáló Fodor Rajmund valósággal visszhangozta edzője szavait: "Nem tudom elmondani, mennyit jelentett az Eb-t követő három nap a Balatonon. Azóta mintha kicseréltek volna. Úgyhogy itt az idő, no nem a bizonyításra, elvégre mi már bizonyítottunk. Hanem arra, hogy végre tényleg elkezdjünk játszani."

Ehhez csupán egy apró emlékeztető: a válogatott leglenyűgözőbb idényét jelentő 1999-es esztendőben a csapat játéka épp itt, a Bilbao melletti portugaletei uszodában állt össze végérvényesen.

A program

Péntek

Magyarország-Románia 18 óra, Spanyolország-Oroszország 19.30

Szombat

Magyarország-Oroszország 18, Spanyolország-Románia 19.30

Vasárnap

Oroszország-Románia 10, Spanyolország-Magyarország 11.30

Búcsú öt év után

"Azt hittem, sokkal fájdalmasabb lesz - mondja Märcz Tamás, aki elsőként maradt ki az olimpiai bajnokcsapatból. - Az Európa-bajnokság alatt rosszabbul éreztem magam, hiszen alig játszottam. A mostani névsorolvasás már annak a vetülete, nem is ért meglepetés - azon csodálkoztam volna, ha mást hallok."

A meglehetősen tekintélyes éremkollekcióval bíró pólós - olimpiai arany, vb-ezüst, két Eb-arany, egy-egy Eb-ezüst és bronz, egy Vk-arany - még a múlt csütörtökön beszélt hosszabban Kemény Dénessel, megvitatandó, miért nem került be a játszó tizenháromba az Eb több meccsén. "Dénes közölte, hogy csapatszerkezetileg Varga Tamásra nagyobb szüksége van, és a mutatott forma is szerepet játszott a döntésében. Ezzel nehéz vitatkozni, bár így nemigen lehettem versenyben, hiszen nem azonos poszton szereplünk. Elvégre tudok sok mindent játszani, de hátvéd nem vagyok." Märcz amúgy egyike azoknak, aki a tavalyi sydneyi diadalt követően rögvest arról beszélt, hogy annak óriási lökést kell adnia az együttesnek, s fel kell vértezze azzal a magabiztosággal, amelynek segítségével végigtarolja a következő négy évet. Hogy tarolás lesz-e, kérdés. Az viszont nem, hogy Fukuokába a jobbal-ballal egyaránt lövőképes játékos nélkül utazik a gárda. "Nem is az bánt, hogy kimarad a világbajnokság, elvégre én mindenekelőtt arra készültem, hogy olimpiát nyerjek, ami sikerült. Inkább azt nehéz megemészteni, hogy öt év óta először nem leszek együtt a srácokkal."

Azon egyébként nem gondolkozott, hogy csatlakozhat-e még hozzájuk valaha: "Majd kiderül - vonja meg a vállát a 27 esztendős játékos. - Most egy dolog izgat, hogy milyen lesz az alapozás a Savonával, elvégre tavaly kimaradtam belőle. Aztán majd kiderül, jövőre hogy jön ki a lépés. Kétségtelen, idén nem ment rosszul, úgy éreztem, sikeres idény áll mögöttem, motiváltan érkeztem haza, meg szerettem volna mutatni, hol voltam, mit tanultam egy év alatt. Sajnálom, hogy ezt igazán csak azok láthatták, akik rendszeres látogatói voltak a válogatott edzéseinek."

Strandvízilabda. Az Eb-aranyérmes női válogatott is ízelítőt ad tudásából

Már alig várják Aligát

Mondhatni, hagyomány vált belőle. Elvégre már másodszor rendezik meg a napfényt, a Balatont, a vízilabdát, a jó bulikat, más szóval a strandpólót kedvelők számára kiírt viadalt.

A legfontosabb tudnivaló: a 2. Kalotherm-bajnokság szombaton veszi kezdetét, a tavaly már jól bevált helyen, a Club Aligában. Petőváry Zsolt főszervező (Ambrus Tamással egyetemben a vízilabda nyári változatának honi atyja) további jó hírekkel is szolgált, például azzal, hogy az idén már a hölgyek számára is szabad a pálya. És ha már itt tartunk: idáig nyolc női csapat adta le nevezését, míg a férfiaknál ennek a dupláját, vagyis tizenhat jelentkezést regisztrálhattak.

No persze érthető, hogy az együttesek számára vonzó a torna, hiszen a győzelemmel nagyot lehet "szakítani". A végül verhetetlennek bizonyuló gárda egymillió forintot tehet zsebre, a második helyre befutó csapat jutalma félmillió lesz, a bronzérmes társulat játékosai kétszázezer, míg a negyedik helyezett együttes tagjai százezer forinttal, és természetesen egy nagy élménnyel gazdagodnak. Sőt, azon alakulatok, amelyek a csoportjukból továbbjutnak, úgyszintén "haszonnal" zárják a bajnokságot.

Hölgyek, urak, figyelem! Nemcsak a profik szállhatnak vízbe (apropó, a pálya kissebb a megszokottnál: 15x10 méteres - legalább kevesebbet kell úszni...), a parton bárki bárkivel összeállíthat, és máris megkapja az esélyt, hogy megmutassa, ő is tud ám (strand)pólózni. Akik viszont biztosan tudnak, azok a júniusi margitszigeti Eb-t megnyerő magyar lányok. Azok a lányok, akik szombaton Aligán is tartanak egy bemutatóedzést, várhatóan több száz érdeklődő szeme láttára.

A kérdés már csak az, milyen időnk lesz a hét végén. Az időjárás-jelentéseket napok óta tanulmányozó Petőváry Zsolt szerint kánikula, majd' harminc fok várható. Azaz a napfény és a Balaton adott, a többi meg úgyis jön magától.

CSG, Nemzeti Sport 2001.07.06.

Kovács Ágnes

VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK