Az év csapatának választották Ausztráliában az olimpiai bajnok női pólóválogatottat, s Görgényi István szövetségi kapitánnyal szerződést hosszabbítottak az athéni olimpiáig. A sikerember most többek között a kontinensbajnok ellen is készül, hiszen csapata Magyarországgal egy csoportba került a három hét múlva kezdődő világbajnokságon.

A természetes szakmai érdeklődés talán kevés lett volna az olimpiai bajnok ausztrál női válogatott szövetségi kapitányának, hogy Budapestre utazzon a póló Eb-re, de a honvágy, a nagylány meglátogatása már elegendő indokot jelentett, s Görgényi István repülőre szállt. Kedden viszont úgy ment vissza, hogy beszámolhat róla: csapata egyik vb-ellenfele a magyarok kontinensbajnok válogatottja lett. Ennek nem nagyon örül, s mint mondta, a július 18-án kezdődő vb-n legszívesebben csak a döntőben találkozott volna a honfitársakkal. "Ne is kérdezze, hogy mi lesz a meccsen, nem szeretnék erről beszélni, ugye megérti a helyzetemet" - hárította el a vb-jóslást.

Görgényit az olimpia előtti évben szerződtették az ausztrálok női kapitánynak. Nem titkoltan azért, mert - a "magyar iskola" és az edző jó hírében bízva - tőle várták a sydneyi érmet, amit különben minimum bronznak kalkuláltak. Aztán arany lett belőle, s az olimpia előtt majdnem menesztett edző egy csapásra nemzeti hős lett, ma már több a fizetése, mint a férfiválogatott szövetségi kapitányáé. "Ilyen a sors, ezt gyakran mondják - emlékezett a Sydney előtt és után történtekre -, de most én is átélhettem, milyen, amikor bizonytalan egy edző helyzete. A történet lényege az, hogy az ausztrál sportszövetség négy évre akart hosszabbítani, de a pólószövetség májusban nem írta alá a szerződést, mondván, meg akarja várni az olimpiát. Ha nem jutunk a döntőbe, szerintem ma csak mint író dolgozgatok ott. Egy darabig ugyanis még nem jöttem volna haza, mert lassan befejezem az Élsportolók a csapatsportágakban munkacímet viselő, alapvetően lélektannal foglalkozó könyvemet. Az olimpiai bajnoki cím megnyerésével persze más lett a helyzet..."

Görgényi egyébiránt ezzel a témával már idehaza is hosszú ideje foglalkozott, s az élsport szociálpszichológiájának egyik legnagyobb szaktekintélye lett. A világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes pólós az Újpestet vezette aranyéremre 1986-ban, volt a Nice edzője is, s szakma csúcsára kétségtelenül Sydneyben ért fel.

"Érdekes, hogy az ausztrálok mennyire nem foglalkoznak azzal, hogy egy sportágban a férfiak esetleg magasabb szinten vannak, mint a nők - mondta. - A válogatottnak nemektől függetlenül szurkolnak, lelkesedésük szinte nem ismer határt. Az még érthető, hogy az olimpiai döntőre tizenhétezren mentek el, de már a csoportmeccseken is óriási volt az érdeklődés és a biztatás. Egyébként a mi válogatottunk tagjai valamennyien amatőrök, csak az olimpiai felkészülés néhány hónapjára hagyhatták ott munkahelyüket, akkor kaptak sportösztöndíjat. Az aranyérem után egyetlen játékosom ment el profinak Olaszországba, s bár többüket hívták, ők inkább otthon maradtak."

Az olimpiai bajnok edző természetesen nem ért egyet azokkal, akik lebecsülik a női vízilabdát. "Nagyszerű sport ez, kulturált, képzett emberekkel, akik ráadásul bájosak, nem verik egymást a vízben, hanem tényleg játszani akarnak, s most már tud is a legtöbbjük - véli. - Hogy kicsit lassabban, kevésbé erőteljesen pólóznak, az pedig egyáltalán nem baj. Az olimpián összesen hatvanezren látták a női meccseket, itt, Pesten is lenyűgöző volt a közönség szeretete. Csak azt sajnálom, hogy én és korosztályom játékosként nem élhetett meg hasonlót..."

Katona Horváth János , Magyar Hírlap 2001.06.28.