FONTOS


 

Úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Eb, Berlin
Magyar ezüstbánya Berlinben


Úszásban hat magyar ezüst- és egy bronz-, műugrásban pedig újabb két ezüstérem született a tegnap befejeződött berlini Európa-bajnokságon, és ez minden túlzástól mentesen szenzáció. De ha ezzel kezdjük, abból egyenesen következik: aranyat egyet sem nyertünk, és ez az 1983-as római Eb óta egyszer sem fordult elő.

Szombaton is arany nélkül maradtunk. Sőt, Kovács Ágnes érem nélkül is. Pedig ekkor rendezték a 200 mell döntőjét, amelyet ő nyert a 2000-es olimpián, az 1998-as és a 2001-es vb-n, az 1997-es és az 1999-es Eb-n, és amikor a 2000-es kontinens viadalon a román Caslaru mögött második lett, azt hittük, ez egyszeri, ostoba véletlen. Ezúttal is sokáig a második helyen haladt, de nem engedte el az erősen bekezdő junior Európa-bajnokot, az osztrák Jukicot. Korábban megszoktuk, hogy e távon Ági szinte tetszőleges hátrány behozására képes, ezért különösebben nem is izgultunk, most azonban az utolsó 50-en felborult az immár ötéves rend; nemhogy Jukiccsal szemben nem volt esélye, de megelőzte a német Poleska és a svéd Igelström is, így a vereség nem is a második, hanem a negyedik hely formájában jelentkezett - egyel előzte meg a tervszerűen ötödik Reményi Dianát.

Európa-csúcstartónk ehhez képest "mérsékelten derűs" lelkiállapotban nyilatkozott, bár nehéz eldönteni, ez inkább jó jel, avagy rossz: "Az elején menni akartam Jukiccsal, ezért túl erősen kezdtem, utána pedig már kapkodtam. A végén viszont hiányzott belőlem az erő és a gyorsaság, ezért nem én hajráztam, hanem engem hajráztak le. Pedig rendesen dolgoztam, nem szórakoztam, nem éjszakáztam Amerikában, hanem edzettem. De minden úszó életében van egy év, ami visszaesést hoz, talán még jó is, hogy nálam ez egy Eb-n, a vb és az olimpia előtt történt. De azért nem kell temetni, a jövő évi világbajnokságon megmutatom, ki is az a Kovács Ági."

Hogy így legyen, annak érdekében azért akad teendő. Mert ugyan megfontolt és optimista a fenti vélemény, paradox módon mégis megnyugtatóbb lett volna azt hallani: Ági igenis bulizott és éjszakázott, mert akkor legalább tudnánk, hol a baki. Így ellenben mihamarabb ki kell deríteni, akár Európában, akár Amerikában rejtőzik, akár félúton, az Atlanti-óceán mélyén.

Egyetlen szombati érmünk magasból, 10 méterről érkezett. Lengyel Imre hozta le onnan, de hatszor kellett felmennie érte, mert a toronyugrás fináléjában ennyi a kísérletek száma. Imre négy kiváló és két enyhén rontott produkcióval lett második, de már csak azért sem emészthette magát, mert a győztes német Meyer végig remekelt, ezen a napon hazai pályán lehetetlennek tűnt megverni. A két magyar érem esélye azonban az utolsó sorozatig megvolt, ám ekkor Hajnal András a második helyről leugrott az ötödikre, igaz, Lengyel ennek árán jöhetett fel a másodikra. 1958 óta a magyar toronyugrás első érmét szerezte Berlinben, sőt, a múlt szombati szinkronnal együtt (partnere természetesen Hajnal András volt) egy héten belül a másodikat. "Az egyéni ezüst nagyon nagy biztatást ad a további munkához - mondta -, a szinkron pedig szenzáció. De mind a két érmet azonnal odaadnám, ha Budapesten építenének egy uszodát, ahol egész évben gyakorolhatjuk a toronyugrást, mert ha nem Amerikában készülnék, talán már nem is folytatnám sokáig."

De visszavonulásra szerencsére semmi ok. Jánosi György sportminiszter ugyanis Berlinben tárgyalt a LEN-vezérkarral, és a megbeszélések után kijelentette: Budapestnek komolyak az esélyei a 2006-os Eb megrendezésére, ha addig vadonatúj uszodai komplexumot mutat fel.

Ne gondolkodjunk most mégsem több éves távlatokban, amikor épp csak tegnap fejeződött be az Eb. Nem is akárhogyan. Négy számban négy reményünk élt, hiszen 400 vegyesen a címvédő Batházi István a második, 200 pillangón és 400 gyorson Risztov Éva az első, sőt, férfi vegyesváltónk ugyan csak az első helyen kvalifikálta magát. Utóbbi esélyeit persze árnyalta, hogy több kvartett tartalékosan állt fel a délelőtti időfutamban, mert megtehette. A magyar női vegyesváltó - illetve a szakvezetés - ellenben kockáztatott, kihagyta az amúgy is túlterhelt Risztovot, és nélküle a négyes csak kilencediknek futott be.

Risztov Éva pedig 200 pillangón megint másodiknak, mert hiába hajtott 150-ig a vezető kettőssel, hiába hajrázta le a német Mehlhornt, hiába döntött 2:08.24-gyel országos rekordot (persze dehogyis hiába!), ha a lengyel Jedrejczak épp ebben a két percben érkezett el karrierje ihletett pillanatához: 2:05.78-ra javította a világcsúcsot! Flaskay Mihály után Risztov Éva a második magyar, aki csupán a világrekord-törőtől kapott ki, de a Hódmezővásárhelyről elszármazott leány sokat nem boronghatott ezen, mert csekély 35 perce maradt a 400 gyorsig.

Ahol "természetesen" megint, immár negyedszer másodikként végzett, ami ilyen időbeosztással, ilyen mezőnyben, ráadásul újabb országos csúccsal (4:07.24) eszement bravúr. Újabb medálja egy pillanatig sem forgott veszélyben, mert hárman elhúztak a zömtől - ide kényszerült a 800-as győztes német Henke is -, az utolsó 50 méteren párviadallá szűkült a verseny, amelyet az ukrán Klocskova hosszabb karjának és talán hosszabb karrierjének, azaz nagyobb rutinjának köszönhetően jobb benyúlással megnyert. De akár az egész hetet, akár ezt a 40 percet nézzük, Risztov Éva testben, lélekben, fejben emberfelettit produkált. És bár az aranyérmesek a legváltozatosabb és a legfájdalmasabb módokon előzték meg, most már végre ő is sikerként értékeli, amit nyújtott: "Büszke vagyok rá, hogy én lettem a magyar csapat legsikeresebb tagja. Az pedig, hogy ezüstlány vagyok, külön ösztönzést ad a vb-re. 200 pillangón tudtam, hogy csak nagyon nagy idővel verhetnek meg, erre a lengyel lány világcsúcsot úszott. A 400 gyors előtt szinte már nevettem, a nyolcadik helyet sem zártam ki, csak az elsőt. Aztán ha egy tempóval előbb indítottam volna a hajrát, nekem játszanák a magyar himnuszt."

Az "ezüsteső" folyamatosan zuhogott, de 400 vegyesen Batházi István végre örült a második helyezésnek. Persze érthető, mert a világbajnok olasz Boggiato olyan fölénnyel diadalmaskodott, hogy azon tényleg nem volt mit sajnálkozni és elemezni. Batházi szerint sem: "Mindkét számban megjavítottam az egyéni legjobbamat, és úgy nézett ki, hogy Boggiatot ma nem lehetett megverni. Talán majd jövőre, vagy legkésőbb Athénban, az olimpián."

Az Eb méltó zárásaként 4x100-as férfi vegyesváltónk 3:37.22-es magyar rekorddal rukkolt ki, az pedig egyáltalán nem csoda, hogy ez az ötödik helyhez volt elegendő. A fiúk szolíd örömét azonban elnyomta a házigazda közönség őrjöngése, ami az eredményhirdetésre érkező Európacsúcs-tartó német női vegyesváltót (4:01.54) fogadta, benne Franziska van Almsick-kal, aki még szombaton koronázta meg magát és az egész Eb-t azzal, hogy 200 gyorson 1:56.64-el saját nyolcéves világrekordját adta át a múltnak.

Rövid szakmai közvélemény-kutatásunk alapján Risztov Éva teljesítménye is egyedülálló, hiszen nagy nemzetközi versenyen még soha senki nem gyűjtött négy ezüstérmet, más kérdés, hogy e csúcs birtokosa a barcelonai vb-n ezen nem négyről ötre, hanem három plusz egy aranyra szándékozik javítani.



Győztesek és magyar helyezettek

Úszás, nők, 200 m mell: 1. Mirna Jukic (osztrák) 2:25.83 p, ...4. Kovács Ágnes 2:28.16, 5. Reményi Diana 2:28.92

200 m gyors: 1. Franziska van Almsick (német) 1:56.64 p - világcsúcs (régi: 1:56.78, van Almsick)

200 m pillangó: 1. Otylia Jedrejczak (lengyel) 2:05.78 p - világcsúcs (régi: 2:05.81, Susie O,Neill), 2. Risztov Éva 2:08.24 - országos csúcs - (régi: Risztov, 2:08.65)

400 m gyors: 1. Jana Klocskova (ukrán) 4:07.10 p 2. Risztov Éva 4:07.24 - országos csúcs (régi: Risztov, 4:09.32)

50 m gyors: 1. Therese Alshammar (svéd) 24.84 mp

50 m hát: 1. Nyina Zsivanyevszkaja (spanyol) 28.58 mp

4x100 vegyes: 1. Németország 4:01.54 p - Európa-csúcs - (régi: 4:03.06, Németország)

Férfiak, 200 m hát: 1. Gordan Kozulj (horvát) 1:58.70 p

100 m pillangó: 1. Thomas Rupprath (német) 51.94 mp

4x200 m gyorsváltó: 1. Olaszország 7:12.18 p

400 m vegyes: 1. Alessio Boggiato (olasz) 4:13.19 p, 2. Batházi István 4:17.19

50 m gyors: 1. Bartosz Kizierowski (lengyel) 22.18 mp

4x100 m vegyes: 1. Oroszország 3:36.21 p, ... 5. Magyarország (Horváth Péter, Güttler Károly, Gáspár Zsolt, Zubor Attila) 3:37.22 - országos csúcs (régi: 3:38.29)

Női szinkron torony: 1. Annett Gamm, Ditte Kotzian (német)

Férfi toronyugrás: 1. Heiko Meyer (német), 2. Lengyel Imre, ...5. Hajnal András

Ballai Attila, Népszava 2002.08.04.

Kovács Ágnes
Úszó Eb, Berlin 2002
VERSENY

CIKKEK

  

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  hivatalos honlap