FONTOS


 

Úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Eb, Berlin
Risztov Éva másodszor is második lett a berlini vizes Európa-bajnokságon
Itt van már az ezüstnyár


Risztov Éva első felnőtt Európa-bajnokságán már a második ezüstérmét nyerte, két napon belül kétszer javította meg a 800 méteres gyorsúszás országos csúcsát, mégis keserves sírással nyugtázta tegnap az újabb bravúrt. Tehetsége mellett épp ez a biztosítéka annak, hogy fog ő még örülni is — és remélhetőleg már itt, Berlinben.

Csütörtök délelőtt nem tettünk meg nagy távokat. Aprókat lépkedtünk — előre és vissza. 50 mellen Flaskay Mihály és Güttler Károly, 100 háton Szepesi Nikolett jutott be az elődöntőbe, és 200 gyorson Zubor Attila is befért a 16. idővel a legjobb 16 közé, de ott már nem folytatta. Egyrészt, mert sprinter létére vérmes reményei nem lehettek, másrészt, mert az időfutamban is csak az előző napi csalódottságát, levertségét akarta kimosni magából. 100 gyorson ugyanis még a hajrában is Hoogenband és Popov vetélytársának érezte magát, de amint ez a hízelgő gondolat átfutott az agyán, le is bénította.

Ám ettől még nem számított favoritnak, mert mellette tempózott a vb-címvédő, a német Stockbauer, akinek az egyéni rekordja 5 másodperccel volt jobb Risztovénál. 100, 200, 300, majd 400 méternél, féltávnál mégis örömmel nyugtáztuk, hogy képtelen állni a tempót a magyar lánnyal. A másik német, a fénykorát a kilencvenes évek első felében élt Jana Henke viszont komoly megrökönyödésünkre 280 méternél átvette a vezetést. Ekkor még az sem tűnt valószínűtlennek, ő csak afféle nyúl, Stockbauernek fárasztja Risztovot, de hamarosan kiderült, saját számlára dolgozik.

A taktika szerint Évának 500-nál kellett volna robbantania, csakhogy Henke követte el ezt a merényletet. Egyre növelte előnyét, Risztov utóbb azt mondta, 600-nál látta be, hogy képtelen utolérni, így a német 29 évesen javítva 6,5 másodpercet egyéni csúcsán, simán nyert. Ugyanilyen simán verte a magyar ezüstérmes Stockbauert, ráadásul 8:28,06-tal újabb országos rekordot ért el. Amikor odaballagott a rá várakozó újságírókhoz, meglepetésünkre mégsem jött ki egyetlen szó sem a száján — és nem a fáradtság, hanem az elkeseredés akadályozta ebben. Negyedórával később aztán már nem volt gátja a beszélgetésnek.

— Javult valamicskét a lelkiállapota?

— Nem sokat. Legszívesebben befeküdnék az ágyamba és egy órán át sírnék.

— Miért? 17 évesen második érmét nyeri, 800-on kétszer döntött magyar csúcsot. Ennél is többet, jobbat várt?

— Nem, az ellenfelemtől vártam kevesebbet. A másik némettől, Stockbauertől jobban tartottam, ha ő előz meg, azt könnyebben viselem, mert belefért volna a papírformába. De a győztes hirtelen került elő, nem is tudom, honnan.

— Az bántja, hogy Henke közel a 30-hoz táltosodott meg ilyen valószerűtlenül?

— Én ezzel nem foglalkozhatok, erről nem beszélhetek. Az viszont tény, hogy nemhogy sokat edzek, de annál is többet, ennél többet már nem is lehet, mégsem nyerek.

— Talán éppen azért tűri ezt első felnőtt Eb-jén rosszul, mert ifjúsági versenyzőként rengeteget nyert, nem?

— Nem. Az fáj, hogy mindent megteszek a győzelemért, mégse jön össze. Illetve remélem, egyszer talán igen.

Szerintünk nem talán, és nem egyszer. De igaz, hogy Berlinben nincs még Európa-bajnoki címünk, a műugró Lengyel Imre, Hajnal András páros toronyugrásban elért ezüstje mellé Risztov Éva tett oda két másikat. Egyébként tegnap egyetlen döntőből sem hiányoztak a magyarok, 200 pillangón Kolozár Dávid 5., 200 mellen Bodor Richárd 6., 50 háton Horváth Péter és 200 vegyesen Reményi Diána 7. lett, ma pedig Flaskay Mihály és Güttler Károly is finalista 50 mellen. Erre mondja Kiss László szövetségi kapitány: A fiatalok egyre döntögetik a legjobb idejüket, ennyi pontot és helyezést ki tudja, mikor gyűjtöttünk, de már nagyon hiányzik az arany.

Ha az időeredmények szentségét valló szakember is így gondolja, mit mondjunk mi, laikusok?

Eredmények, férfiak:

200 m pillangó: 1. Franck Esposito (francia) 1:55,18 p; 2. Gyenyisz Szilantyev (ukrán) 1:55,42, 3. Anatolij Poljakov (orosz) 1:55,62, ...5. Kolozár Dávid 1:58,33; 200 m mell: 1. Davide Rummolo (olasz) 2:11,37 p, 2. Yohan Bernard (francia) 2:11,77, 3. Roman Szludnov (orosz) 2:11,82, ...6. Bodor Richárd 2:14,65; 50 m hát: 1. Thomas Rupprath (német) 25,05 mp, 2. Stev Theloke (német) 25,12, 3. Bartosz Kizierowski (lengyel) 25,52, ...7. Horváth Péter 26,14.

Nők: 200 m vegyes: 1. Jana Klocskova (ukrán) 2:11,59 p, 2. Hanna Scserba (fehérorosz) 2:13,04, 3. Alenka Kejzar (szlovén) 2:14,24, ...7. Reményi Diána 2:16,10; 800 m gyors: 1. Jana Henke (német) 8:23,83 p, 2. Risztov Éva 8:28,06, 3. Hannah Stockbauer (német) 8:30,97.

Műugrás, férfi szinkron műugrás, 3 méter, 1. Dmitrij Bajbakov, Dmitrij Szautyin (orosz) 360,33 pont, 2. Andreas Wels, Tobias Schellenberg (német) 350,25, 3. Nicola Marconi, Tommaso Marconi (olasz) 330,51.
Kovács Ágnest is hiába kerestük 50 mellen, mert el sem indult. A 100-on elért, illetve elszenvedett 4. helye után is arra panaszkodott, hogy nem elég gyors, ezért 50-en nem kívánt ismét eljutni ugyaneddig a felismerésig.

Ballai Attila, Népszava 2002.08.02.

Kovács Ágnes
Úszó Eb, Berlin 2002
VERSENY

CIKKEK

  

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  hivatalos honlap