FONTOS


 

Úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Eb, Berlin
Kovács a második legjobb idővel jutott be a női 200 méter mell döntőjébe
Flaskay és Güttler a dobogón


Ismét kék Berlin felett az ég, a madarak fütyörésznek, a nap melegen simogat. Nem kellett hozzá sok, valamivel több, mint 27 másodperc. A férfi 50 méteres mellúszás pénteki fináléjáról van szó. Ha valaki a döntő előtt azt mondja, hogy nem sokkal később mindkét magyar ott fog állni a dobogón, hát, minimum megmosolyogják. Túlságosan is hozzászoktunk már a berlini negyedik, ötödik és hatodik helyekhez, meg aztán az előjelek sem ezt diktálták.


Flaskay Mihály majdhogynem a teljes ismeretlenségből robbant be a kontinens élmezőnyébe, s nyert ezüstöt 50 méter mellen
A négyesen a német Warnecke. Ôskövület, keletnémetként kezdte, gyógyszerészként végzett, az ötvenes táv specialistája. Az aranyat célozta meg, világcsúcstartó is volt korábban. Az ötösön a másik germán, Kruppa. Ô gyengébb kiadás, de német, éremre mindig jó lehet. Vagy a hármason a százas Európa-bajnok, Liszogor, Ukrajnából. Tökéletes formában versenyez a német fővárosban. Aztán ott toporog a startkőnél a francia Duboscq, az orosz Ivanovszkij és a sötét ló, a jugoszláv Tepavcsevics is. Vigyázni kell velük. És ott vannak a mieink is. Az egyesen Güttler Károly. Harmincöt éves. A rangidős. Három éve az isztambuli Európa-bajnokságon elcsípett ötvenen egy bronzérmet. A futam előtt ő sem beszél éremről. A kettesen pedig Flaskay Mihály Egerből. Ha dobogó közelben zár, pezsgőt bonthatunk. Gondoltuk mi ...
És rajt. Warnecke kapja el a legjobban, utána Güttler, Liszogor és Flaskay. A német nézők az ötös sávot lesik. Warneckét. Meg a négyest, Kruppát. Az egyes és a kettes pályára senki sem figyel. Rosszul teszik. A hármason meglóg Liszogor, ám nem Warnecke és Kruppa tartja vele a tempót, hanem a kettesen Flaskay. És Güttler. Féltávnál már látszik, semmi sem kizárt. Még egy érem sem. Negyven méternél Liszogor robbant, de Flaskayt is húzza magával. És jön Güttler, észvesztő iramban. Még öt méter, Warnecke talán azt hiszi, nyerni fog. A szélső pályákat ugyanis nem látja. Még két méter. Liszogor a világcsúcsot kóstolgatja, Flaskay és Güttler pedig nem akar leszakadni. Még egy méter. Az ukrán tisztán vezet, Flaskay ezüstös helyen, Güttler a bronzért harcol.

Aztán bezuhannak a célba. Az ukrán mosolyog. Nem hiába, világcsúccsal lett Európa-bajnok. Flaskay is mosolyog. Joggal, élete első felnőtt Európa-bajnokságán ezüstérmes (nem mellékesen beállította a brit Gibson pénteken kora délután még élő Európa-rekordját). És Güttler is mosolyog. Tizennégy (!) éve, a szöuli olimpián nyerte az első érmét. Ezüstöt. Pénteken pedig bronzot.
Eredményhirdetés. Középen Liszogor, a két oldalán két magyar, mindkettő piros-fehér-zöld zászlóba burkolózva. Majd nemzetközi sajtótájékoztató.
"Tudtam, hogy jó időeredmény kell az aranyhoz, de világcsúcsra azért nem gondoltam, boldog vagyok" - mondja tört angolsággal Liszogor, majd Flaskay következik: "Nagyon gyors ez a medence és csodálatos az atmoszféra, az ezüstnek nagyon örülök."
Végül Güttler: "Harmincöt éves vagyok, és nagyon boldog, hogy érmet nyertem" - fogalmaz.
Aztán részletesebben is kifejtik az alig több, mint 27 másodperc történetét.
"Próbáltam Liszogorral tartani, igazán nem is láttam, csak éreztem, hogy előttem úszik egy kicsivel. Azt a döntő előtt is sejtettem, hogy huszonnyolc másodpercen belüli időre leszek képes, ez volt a célom, de a 27.51 számomra is meglepetés. Sőt, azt mondom, az időeredmény jobban meglep, mint az, hogy ezüstérmes lettem - hadarja Flaskay. - Nagyon örülök, de a legjobban annak örülnék, ha idővel száz mellen is hasonló eredményre lennék képes."

Barta a 10. helyet szerezte meg

Pedig a 3 méteres selejtezőben még minden rendben ment. Barta Nóra remekül ugrott és harmadikként (!) került a pénteki fináléba. A magyar ifjúsági Európa-bajnok ekkor még olyan nagyságokat előzött meg, mint az orosz Iljina, az ukrán Zsupina, vagy éppen a német Kotzian. Nos, a döntő sajnos már nem Ligárt Balázs tanítványának kedvezett, a selejtező dobogósai közül csak ő szorult hátrébb. Az orosz Julija Pahalina a selejtező után ugyanis a döntőben is nyert, és a német Schmalfuss sem esett le a dobogóról. Barta távol került tőle - a harmadik ugrása nagyon nem sikerült -, összesítésben a tizedik helyen végzett. A férfi torony selejtezőjében Lengyel Imre második, Hajnal András pedig harmadik lett, így mindketten bejutottak a szombati fináléba.
Flaskay Mihály. Mindenki ismeri? Kétlem. Húszéves, Egerben él, két éve az ifjúsági Európa-bajnokságon aranyérmet nyert 50 mellen. A kettesen úszva ... Amikor Güttler a szöuli olimpián járt, hatéves volt, amikor Güttler Atlantában lett ezüstérmes, tizennégy.
"Néztem az atlantai döntőt, és elárulom, Karcsinak drukkoltam, Rózsa Norbi ugyanis addigra már szinte mindent megnyert. Rózsával egyébként egyszer együtt úszhattam, Egerben egy helyi versenyen. Kétszáz méter volt a táv, de csak arra törekedtem, hogy ötven mell után előtte legyek. Megcsináltam, de teljesen elment az erőm ... "
Megcsinálta. Berlinben is. Amúgy nem sokáig marad Egerben, az Európa-bajnokság után nem sokkal Los Angeles felé veszi az irányt. Ott fog tanulni és tréningezni.
"Amikor megállapodtam az egyetemi ösztöndíjról, még arról sem volt szó, hogy itt leszek az Eb-n. Remélem, az egyetemen most már mindenképpen látják, jól döntöttek, amikor felvettek" - így a friss Európa-bajnoki ezüstérmes.
Flaskay élete első felnőtt Eb-jén ezüstöt nyert. Güttler a kilencediken (!) bronzot. Egyedülálló.

"Számomra is meglepetés ez az érem, de hát, örülök, hogy így alakult. Az elődöntő alapján nem éreztem, hogy esélyem lehet a dobogóra, és a döntő során sem. Éppen ezért roppant boldog voltam, amikor az eredményjelző-táblán a hármas szerepelt a nevem mellett. Természetesen folytatom az úszást, talán egészen az athéni olimpiáig" - fogalmazott Güttler, aki egyelőre tehát nem áll át a másik oldalra, hiszen korábban úgy volt, talán edzőként folytatja a pályafutását.
Pénteken jól ment mellen, és talán szombaton is jól fog menni. Ekkor rendezik ugyanis a női 200 mell döntőjét, Kovács Ágival és Reményi Dianával. A magyar olimpiai bajnok az osztrák Jukic mögött a második legjobb idővel kvalifikálta magát.
"Jól ment, élveztem az úszást, azt viszont nem tudom, hogy mennyivel tudok majd jobbat szombaton" - összegzett Kovács Ági, akit egyáltalán nem zavart, hogy nem az első helyen került a döntőbe. Nem zavarta, mert így akarta ... A négyes pályán úszni ugyanis teher, főleg ha valaki az első Eb-jén szerepel, mint Jukic. Egy biztos, Ági nem adott ki mindent magából, a kérdés csak az, hány másodperc maradt még benne. Jukicban maradt. Legalábbis ő ezt állítja: "Nem úsztam ki magamat, úgy érzem, bőven tudok még javítani. Azt nem állítom, hogy első leszek, Kovács és Poleska lehet veszélyes rám" - nyilatkozta az osztrák.
Meglátjuk. Egy biztos, a taktika szerint Kovács Ági "leköveti" majd Jukicot, hogy aztán a szokásos, dinamikus hajrával elintézze a 16 éves osztrákot. Ez még odébb van, az viszont már tény, hogy a magyar úszócsapat immár három ezüstnél és egy bronzéremnél tart. Arany még nincs. Szombaton lesz?

Tempók és pontok

Úszás
Férfiak
200 m gyors. Európa-bajnok: Pieter van den Hoogenband (Hollandia) 1:44.89 - Európa-csúcs, régi: 1:45.35, Van den Hoogenband, 2000, 2. Emilio Brembilla (Olaszország) 1:46.94, 3. Mario Rosolino (Olaszország) 1:47.98, 4. K. Svoboda (Csehország) 1:48.36, 5. R. Barnier (Franciaország) 1:48.82, 6. O. Wildeboer (Spanyolország) 1:49.24, ... 17. Zubor Attila (Magyarország) 1:52.07, 18. Cseh László (Magyarország) 1:52.75
1500 m gyors. Eb: Jurij Prilukov (Oroszország) 15:03.88, 2. Christian Minotti (Olaszország)15:04.16, 3. Igor Cservinszkij (Ukrajna) 15:07.65, 4. D. Coman (Románia) 15:07.86, 5. J. Hoffmann (Németország) 15:11.16, 6. H. Hell (Németország) 15:14.41
200 m hát. Előfutam: 1. Rogan (osztrák) 1:59.34, 2. Florea (román) 2:00.40, 3. Dufour (francia) 2:00.74, ... 10. Bodrogi Viktor (magyar) 2:01.27, ... 21. Rudolf Roland (magyar) 2:04.25 - Bodrogi továbbjutott, Rudolf nem jutott tovább. Elődöntő: 1. Strahija (horvát) 1:58.45, 2. Kozulj (horvát) 1:58.61, 3. Rogan 1:58.84, ... 14. Bodrogi Viktor 2:01.84 - Bodrogi nem jutott döntőbe
50 m mell. Eb: Oleg Liszogor (Ukrajna) 27.18 - világcsúcs, régi: 27.39, Moses (amerikai) 2001, 2. Flaskay Mihály (Magyarország, Eger Városi Úszó Klub, edző: Krajnyák György) 27.51 - országos csúcs, régi: 28.11, Güttler Károly, 2002, 3. Güttler Károly (Magyarország, Bp. Spartacus, e: Turi György) 27.85, 4. M. Warnecke (Németország) 27.91, 5. J. Kruppa (Németország) 27.98, 6. M. Tepavcsevics (Jugoszlávia) 28.10
100 m pillangó. Előfutam: 1. Szerdinov (ukrán) 53.07, 2. Rupprath (német) 53.18, 3. Szilantev (ukrán) 53.30, ... 6. Gáspár Zsolt (magyar) 53.68. Elődöntő: 1. Rupprath 52.03, 2. Szerdinov 52.24, 3. Szilantev 52.33, 9. Gáspár Zsolt 53.55 - Gáspár nem jutott döntőbe
Nők
200 m gyors. Előfutam: 1. Figues (francia) 2:00.66, 2. Potec (román) 2:0093, 3. Van Almsick (német) 2:01.12. Elődöntő: 1. Potec 1:59.45, 2. Van Almsick 1:59.61, 3. Figues 2:00.16
100 m hát. Eb: Sztanyiszlava Komarova (Oroszország) 1:01.40, 2. Sandra Völker (Németország) 1:01.42, 3. Antje Buschschulte (Németország) 1:01.56, 4. Ny. Zsivanyevszkaja (Spanyolország) 1:01.61, 5. L. Ornstedt (Dánia) 1:01.74, 6. R. Maracineanu (Franciaország) 1:02.62, ... 10. Szepesi Nikolett (Magyarország) 1:03.23
50 m mell. Eb: Emma Igelström (Svédország) 31.17, 2. Szvitlana Bondarenko (Ukrajna) 31.77, 3. Jelena Bogomazova (Oroszország) 32.10, 4. M. Baans (Hollandia) 32.31, 5. M. Thorup (Dánia) 32.39, 6. S. Weiler (Németország) 32.40
200 m mell. Előfutam: 1. Jukic (osztrák) 2:28.81, 2. Poleska (német) 2:30.86, 3. Kovács Ágnes (magyar) 2:30.99, ... 5. Reményi Diána (magyar) 2:31.77 - Kovács Á. és Reményi továbbjutott. Elődöntő: 1. Jukic 2:26.17, 2. Kovács Ágnes 2:28.00, 3. Igelström (svéd) 2:28.41, ... 5. Reményi Diána 2:29.81 - Kovács Á. és Reményi döntős
100 m pillangó. Eb: Martina Moravcová (Szlovákia) 57.20, 2. Otylia Jedrejczak (Lengyelország) 57.97, 3. Anna-Karin Kammerling (Svédország) 58.94, 4. J. Sjöberg (Svédország) 59.10, 5. D. Samulski (Németország) 59.56, 6. V. Borochovski (Izrael) 59.82, ... 19. Papp Renáta (Magyarország) 1:01.87, 20. Taray Katalin (Magyarország) 1:02.21

MűUGRÁS
Férfiak
Torony, selejtező: 1. Heiko Meyer (német) 428.61, 2. Lengyel Imre (magyar) 424.35, 3. Hajnal András (magyar) 383.34 - Lengyel és Hajnal bejutott a szombati döntőbe.
Nők
3 m, döntő. Eb: Julija Pahalina (Oroszország) 329.94, 2. Ditte Kotzian (Németország) 319.08, 3. Conny Schmallfuss (Németország) 295.29, 4. V. Iljina (Oroszország) 293.85, 5. O. Zsupina (Ukrajna) 283.20, 6. T. Cagnotto (Olaszország) 281.04, ... 10. Barta Nóra (Magyarország) 249.93

sal, Nemzeti Sport 2002.08.03.

Kovács Ágnes
Úszó Eb, Berlin 2002
VERSENY

CIKKEK

  

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  hivatalos honlap