FONTOS


 

Risztov Éva másodszor is EB-ezüstérmes

A visszalépések napja volt a csütörtök a berlini Európa-bajnokságon. Az úszóversenyek délelőtti előfutamában nem állt rajthoz az 50 méteres mellúszásban a címvédő Kovács Ágnes. Az olimpiai bajnoknő előző nap nem került dobogóra 100 méteren, s arra panaszkodott, maga sem tudja miért, de nagyon lassan úszik. Csalódott volt Zubor Attila is, pedig a 100 méteres gyorsúszásban ötödik lett, a 200-as előfutamban viszont csak az utolsó, 16. helyen kvalifikálta magát a délutáni középdöntőbe, s a folytatásban már nem állt rajthoz.
Nem indult el 100 pillangón Franziska van Almsick sem, de mégis mennyire más helyzetben van. Berlinben már három aranyérmet nyert, s ezzel az EB-k történetének legsikeresebb úszója 16 aranyéremme. Most a 200 gyorsra összpontosít, amelyben szeretne megjavítani a világcsúcsot.
Az előfutamából 50 mellen Flaskay Mihály és Güttler Károly is biztosan jutott tovább, majd a középdöntő sem jelentett akadályt, Flaskay az ötödik, Güttler a hetedik időt úszta.
Szepesi Nikolett 100 háton 1:03.57 perces egyéni csúccsal tizedikként került a középdöntőbe, majd hiába javított 34 századot, ismét csak tizedik lett. Cseh Lászlónak 200 gyorson, nem sikerült továbbjutnia, s 100 pillangón Taray Katalin és Papp Renáta is búcsúzott.
A délutáni döntőkben a legnagyobb reménység a 400 vegyesen már ezüstérmet szerző Risztov Éva volt. A 17 éves versenyző a legjobb idővel került be a 8700 gyors döntőjébe, s noha ismét megjavította az országos csúcsot, mégsem nyert. Majdnem féltávig ő vezetett, aztán Henke megelőzte, s Risztov a hajrában nem tudta tartani a német tempóját. A többiek azonban nem jelentettek rá veszélyt, így biztosan szerezte meg második EB-ezüstjét Berlinben.
Kolozár Dávid 1:58,33 perces egyéni csúccsal lett ötödik 200 pillangón. Ideje mindössze nyolc századmásodperccel volt rosszabb Darnyi Tamás 1991-es magyar rekordjánál. Férfi 200 mellen Bodor Richárd ugyancsak egyéni rekordot ért el, 2:14,65 perccel végzett a hatodik helyen. Horváth Péter 50 háton és Reményi Diana 200 vegyesen elmaradt a középdöntőben elért idejétől, s hetedik lett.

  • Férfiak, 200 m pillangó: 1. Franck Esposito (francia) 1:55,18 p, 2. Szilantyev (ukrán) 1:55,42, 3. Poljakov (orosz) 1:55,62, É5. Kolozár Dávid 1:58,33.
  • 200 m mell: 1. Davide Rummolo (olasz) 2:11,37 p, 2. Bernard (francia) 2:11,77, 3. Szludnov (orosz) 2:11,82, É6. Bodor Richárd 2:14,65.
    50 m hát: 1. Thomas Rupprath (német) 25,05 mp, 2. Theloke (német) 25,12, 3. Kizierowski (lengyel) 25,52, É7. Horváth Péter 26,14
  • Nők, 800 m gyors: 1. Jana Henke (német) 8:23,83 p, 2. Risztov Éva 8:28,06, 3. Stockbauer (német) 8:30,97.
  • 200 m vegyes: 1. Jana Klocskova (ukrán) 2:11,59 p, 2. Scserba (fehérorosz) 2:13,04, 3. Kejzar (szlovén) 2:14,24, É7. Reményi Diana 2:16,10.
  • Műugrás, férfi szinkron, 3 méter: 1. Dmitrij Bajbakov, Dmitrij Szautyin (orosz) 360,33 pont, 2. Wels, Schellenberg (német) 350,25, 3. N. Marconi, T. Marconi (olasz) 330,51.

    Magyar Hírlap 2002.08.02.

  • Kovács Ágnes
    Úszó Eb, Berlin 2002
    VERSENY

    CIKKEK

      

     
    KÉPEK

     

     
    LINKEK

      hivatalos honlap