FONTOS


 

Vízcseppek
------------------------------------------------------------
forrás: , Nemzeti Sport 2003.07.22
------------------------------------------------------------

NYOLCÉVES MELLÚSZÓ. Bármennyire is furcsa, nem a mindössze tizennégy éves Gyurta Dániel volt a férfi 200 méteres mellúszás selejtezőjének legfiatalabb tagja. A magyar tehetség csak a második a tinik sorában, az első helyet – de csak ebben a kategóriában – a brunei Omar Jasim vitte el. Nem elírás, nyolc- (!) évesen lehetett ott a szerdai előfutamban. Hogy kétszáz mellen mennyit tud, láthattuk, az utolsók egyike lett volna, ha éppenséggel ki nem zárják szabálytalan forduló miatt.

NEM MEGY A SVÉDEKNEK. Nem megy a svédeknek Barcelonában, eddig egyetlen érmet sem nyertek az északiak. Habár az Európa-bajnokságokon (főleg rövid pályán) meghatározóak, a vb-n egyelőre kínos helyzetben vannak. Szerdán sem volt másképp, a férfi 100 méteres gyorsúszás selejtezőjében mind a két svéd, Frölander és Nystrand is búcsúzott. Pedig Frölander hosszú évek óta ott van az elitben, most azonban csak huszadik lett.

BARCA KONTRA REAL. Elég csak kinyitni a barcelonai kiadású sportlapot, a Mundo Deportivót, máris kiderül: micsoda ellentét feszül a Barcelona és a Real Madrid labdarúgócsapata között. A katalán újság a minap csaknem húsz oldalon foglalkozott azzal, hogy a brazil Ronaldinho magára öltötte a Barca mezét. A madridi Realról viszont csak néhány sort írtak. Minek, hiszen csak a világ legjobb csapata…

KISELEJTEZETT VILÁGCSÚCSTARTÓ. Kínos kudarcot hozott az amerikaiak számára a női 100 méteres hátúszás selejtezője, a világcsúcstartó, favoritnak tartott Natalie Coughlin ugyanis csak a 22. helyen végzett, és természetesen nem jutott tovább. Ugyancsak kiesett a második számú amerikai, Haley Cope is. Coughlin kijelentette: nem érti, mi történt, minden ugyanúgy csinált, mint korábban. Igen, csak másodpercekkel lassabban…

THORPE: MESÉS KILENCES. Ian Thorpe jött, látott, és még vasárnap este megszerezte a kilencedik világbajnoki címét. Ezzel megerősítette helyét a vb-örökranglista élén, a második amerikai Jim Montgomery ugyanis a pályafutása során "csak” hét világbajnoki győzelmet könyvelhetett el. Az élmezőnyben találunk egy magyart is, nevezetesen Darnyi Tamást, aki négy alkalommal léphetett a világ tetejére. Gyanítható, Thorpe még Barcelonában tesz arról, hogy Montgomery a nyomát se lássa.

ITT AZ ELSÔ JAPÁN ARANY. A japánok a föld felett járnak, Kitadzsima Koszuke ugyanis megszerezte a szigetország történetének első vb-aranyérmét. Az eddigi mérlegük öt bronzérem volt, erre nyert most világbajnokságot a félistenként tisztelt Kitadzsima. A japánok miatta nagyon rátaláltak az úszásra, Barcelonában is kis túlzással minden harmadik újságíró japán. Kitadzsimának amúgy Thorpe a kedvence. Biztosra vehető, Thorpe-nak nem Kitadzsima…
Férfi válogatott
Női válogatott
Kovács Ágnes
Vizes vb, Barcelona 2003
VERSENY

LINKEK

  Barcelona 2003