FONTOS


 

Vízcseppek
------------------------------------------------------------
forrás: , Nemzeti Sport 2003.07.17
------------------------------------------------------------

TÉLI OLIMPIA LENNE? Van humoruk a bíróknak, ez nem vitás. Két, a játékvezetőknek, pontozóbíróknak címzett körlevél járja az uszodákat. Az elsőben az áll, hogy idézzük: "Nem mehetnek rövid nadrágban a lelátóra!”, majd a második, a 35-40 fokban óriási meglepetésre még mindig lazán öltözködő urakat látva bekeményített: "Uraim, nyomatékosítjuk, hogy nem mehetnek be rövid nadrágban az uszodába!”. Juhász György és társai nem hagyták annyiban a dolgot, összeültek, és néhány sör mellett az uszoda egyik sarkában válaszlevél írásába fogtak. Lényegre törő irományuk ekképpen hangzik: "Bocsánat, nem tudtuk, hogy a téli olimpián vagyunk. És mikor kapjuk a meleg ruhákat?” Hogy ezek után mit lépnek, egyáltalán lépnek-e valamit a spanyolok, nem tudni, mindenesetre lapzártánkig nem kerültek elő a sálak és a kabátok…

NESZE NEKED LIFT. Füldugó ide vagy oda, elegük volt már a liftakna melletti szobából. A Tiba Zsuzsanna, Primász Ágnes párosnak az idegeire ment a szobájuk mellett folyton fel-le közlekedő lift irtózatos zaja, nagy nehezen kiharcoltak maguknak egy másik szobát. A hotel dolgozói beadták a derekukat, amit a két meccs alatt tíz gólt vágó Primász mosolyogva így kommentált: "Kiszúrtunk a lifttel…” Átlövőnk és centerünk mostantól végre nyugodtan kipihenheti magát – ha fáradtan így ment nekik, akkor az új hír nem sok jót ígér az ellenfeleknek…

FURCSA ÉRZÉSEK. Tóth Noémi még mindig nehezen szokja meg. Naná, hiszen éveken keresztül Steiber Mercédesz, Szremkó Krisztina, Sós Ildikó és a többiek között játszott, világbajnokságot nyert, Európa-bajnokságot nyert, hallgatta a magyar himnuszt. A ljubljanai Eb-n már Olaszország színeiben zsebelt be egy aranyat, ám fura érzések kerítették hatalmába. Ez az érzése azóta is megmaradt, talán ennek is betudható, hogy döntő szituációban remegett meg a keze a keddi mérkőzésen. Nem tudott kifogni Sóson, a negyedik negyedben döntő szituációban hibázott, valamiért nem tud a magyar válogatottnak gólt dobni. Csak tartsa is meg ezt a szokását.
Férfi válogatott
Női válogatott
Kovács Ágnes
Vizes vb, Barcelona 2003
VERSENY

LINKEK

  Barcelona 2003