FONTOS


 

Gólözönért a román válogatott ellen
------------------------------------------------------------
forrás: AZ, Nemzeti Sport 2003.07.16
------------------------------------------------------------

Nem bízták a véletlenre, háromszor is rákérdeztek a szervezőknél, "Uraim, biztos, hogy reggel játszunk?”. A válasz mindig ugyanaz volt, "Hát persze, miért kérdik?”.

Ehhez képest a sajtóközpontban kedden délután kiadott legfrissebb anyagban kacagtató módon 17.15 órás kezdéssel jelölték a magyar-román találkozót…
A videomagnót odahaza beállítók tájékoztatása végett is jelezzük, a kora reggeli időpont a helyénvaló!
Aztán hogy mit rögzítenek majd a készülékek? Csak remélni tudjuk, hogy nagy különbségű magyar győzelmet. A horvátok elleni 7-7 után nagy szükség volna erre, hiszen a FINA-szabály azt mondja, hogy két gárda azonos pontszáma esetén csapatonként a legnagyobb különbségű győzelemét kiveszik a kalapból, és ez alapján döntik el a sorrendet.
"A horvátok előnyösebb helyzetben vannak, ez kétségtelen” - magyarázta a hétfői találkozó után Kemény Dénes, aki arra utalt, hogy Zoran Roje tanítványai csak pénteken szállnak vízbe Románia válogatottja ellen, azaz tudni fogják, mennyivel kell majd győzniük az elsőség, a közvetlen nyolcba jutást érdekében (természetesen az egész számítás abból indul ki, hogy Kanadát mindkét együttes kiüti).
"Minden rendben velünk, megpróbáljuk mindkét nagy ellenfelünk dolgát megnehezíteni. A kanadaiakat legyőztük, az első körben végül is ez volt számunkra a legfontosabb feladat” - ecsetelte a Fradiból az olasz Florentiába igazolt romániai Kádár Kálmán, mintegy előre jelezve, Kásás Tamáséknak nem lesz könnyű dolguk.
Egyelőre a tréningekkel sincsen amúgy…
Válogatottunk kedden délelőtt és délután is edzhetett (ez is valami), ám nem a legmegfelelőbb körülmények között (ez meg papírforma). És még finoman fogalmaztunk… A huszonöt méteres Mediterrani uszodába egy időpontra két alakulatot osztanak be a szervezők, így Kemény Dénes fiai 12 és fél méteren gyakorolhattak. Az már csak hab a tortán, hogy délután elfelejtett (?) a mieinkért menni a busz, csak néhány költséges telefonálás és a nagy hőségben több mint félórás várakozás után gurult be a négykerekű…
Mindemellett a helyi sajtóban is nyomást próbálnak gyakorolni a spanyolok, nemes egyszerűséggel az oroszokat tarták legnagyobb ellenfelüknek. Nem lenne ellenünkre, ha ez az állítás igaz volna. Mondjuk az ötödik helyért zajló meccsel kapcsolatosan…

Férfi válogatott
Női válogatott
Kovács Ágnes
Vizes vb, Barcelona 2003
VERSENY

LINKEK

  Barcelona 2003