FONTOS


 

Úszni akar, de csak akkor, ha anyagilag rendeződik a helyzete
Zubor Attila a H2O-ban akarja folytatni

------------------------------------------------------------
forrás: SE, Nemzeti Sport 2001.01.19
------------------------------------------------------------

Fekete, elegáns szövetkabát, Armani szemüvegkeret, háromnapos borosta. Belép, leül az asztalhoz, kér egy őszibaracklevet. Látszólag nyugodt. Pedig ideges is lehetne. Az utóbbi időben sok mindent beszéltek róla. Például, hogy a megállapodással ellentétben nem ment el a válogatott edzőtáborába, hogy cserben hagyta a vegyes váltót, és az is elterjedt, bejelentette az úszószövetségnél: abbahagyja az úszást. A váltóval vb-bronzérmes Zubor Attila eddig hallgatott. Most viszont megtörte a nyilatkozatstopot, és rögtön a lényegre tért:

- Valóban jártam az úszószövetségben, ám ott nem azt mondtam, hogy befejezem, hanem azt: abban az esetben, ha anyagilag nem rendeződik a helyzetem, még az is előfordulhat, leállok. A kettő - azt hiszem - nem ugyanaz.

- Ősszel úgy volt, Horváth Péterrel együtt aláír a Sport Pluszhoz. Horváth alá is írt, el is kezdte az edzéseket, ki is ment Olaszországba Gyertyánffy Tamáshoz. Ellentétben önnel...

- Én is szerettem volna szerződést kötni a Sport Plusz-szal. Nem titok, Darnyi Tamás közvetített, ő beszélt Gyárfás Tamással, az egyesület elnökével. Minden rendben ment, azt gondoltam, sínen van az ügy, ám a két ünnep között kaptam egy fülest, amely szerint mivel nem kezdtem el az edzéseket, nem tart rám igényt a Sport Plusz. Meglepett, higgye el. Az olimpia után éreztem, lelkileg és fizikailag is kimerültem, pihenni akartam, meg is beszéltem az edzőmmel, Gyertyánffy Tamással, hogy januárig nem edzek, csak kondizok, futok. Erről úgy tudom, mindenki értesült, éppen ezért nem értettem ezt a bizonyos fülest.

- Gondolom, utánanézett, hogy mi igaz belőle.

- Hívtam Gyárfás Tamást, de érdemben nem tudtam beszélni vele. Azt mondta, nem ér rá. Ami viszont nagy öröm számomra, máris bejelentkezett egy klub, amely szívesen leszerződtetne.

- Megtudhatom a nevét?

- A H2O-ról van szó.

- Már ne haragudjon, de tudomásom szerint ez egy szinkronúszóklub. Kötve hiszem, hogy átnyergelne a vízibaletthez.

- A klubnak jobbára szinkronúszói vannak, ám ennél sokkal fontosabb, hogy Hámori Miklós az egyesület részéről azt mondta, segítenek, tudják állni a felkészülésem költségeit. Nem kevés pénzről van szó, hiszen februártól el akarom kezdeni a vizes tréningeket, méghozzá Descenzánóban, Gyertyánffy Tamás segédletével.

- Akkor mi a gond?

- Végül is semmi, legalábbis remélem, hogy nem lesz probléma az átigazolásommal. Bevallom, egy kicsit tartok tőle, hogy nem fog zökkenőmentesen menni.

- Mikor telefonon megbeszéltük a randevút, azt mondta, megsértették, mindezt pedig szeretné "kibeszélni".

- Rosszul esett, hogy volt, aki azt nyilatkozta, cserben hagytam a vegyes váltót, a válogatottat. Nem hagytam cserben, hiszen nem fejeztem be a pályafutásomat. Amúgy pedig, rám aztán tényleg nem volt jellemző, és nem is lesz, hogy nem vagyok korrekt. Mindenem az úszás, csak eljött az idő, hogy rendezzem az életemet.

- És mi lesz, ha ilyen-olyan okok miatt nem tud a Sport Plusztól a H2O-ba igazolni?

- Akkor nincs más hátra, husznöt évesen befejezem az úszást. De erre gondolni sem merek.

"Azt honoráljuk, hogy valaki úszott. és nem azt, hogy úszni fog"

Természetesen Gyárfás Tamást, a Sport Plusz SE első emberét is megkérdeztük. Ő - nem meglepő - másképp látja Zubor elmaradt szerződésének történetét.

"Darnyi Tamás kitartó, áldozatos munkája eredményeképpen, minden részletet egyeztettünk, úgy volt, január elején írjuk alá Horváth Péter és Zubor Attila szerződését. Azt a tájékoztatást kaptam, november elsejétől készülnek Olaszországban, így engem is meglepett, mikor karácsony előtt értesültem róla, hogy Zubor - Horváth-tal ellentében - nem ment ki Descenzánóba. Mindezen a közvetítésben egyedi érdemeket szerző Darnyi Tamás is megdöbbent, és egyetértett azzal, hogy ezek után a november elsejétől dolgozó Horváth kapjon szerződést, Zubor viszont ne. Gondolom, ön szerint is az a helyénvaló, ha azt honoráljuk, ha valaki úszott, és nem azt, hogy úszni fog" - vélekedett a Sport Plusz vezetője.

Gyárfás a Zubor által említett telefonos megkeresésre is emlékszik.

"Tény, három nappal ezelőtt, este negyed kilenckor felhívott, társaságban voltam, éppen búcsúzóban. Azt javasolta, beszéljünk az életről. Ha azt mondja, ég a ház, mindent félreteszek, de így azt kellett válaszolnom: Attila, most nem alkalmas" - összegzett az elnök, aki értesült arról, hogy Zubor szeretne a H2O nevű klubba igazolni. A Sport Plusz SE első embere szerint nincs akadálya, az átigazolási szabályzat ide vonatkozó paragrafusa alapján megteheti.

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Zubor Attila