- Tudja, mi a legújabb uszodai rémhír?

- Meséljen! - mondja a világbajnoki hatodik százas gyorsúszó, Zubor Attila, aki a pillangós Horváth Péterrel egyetemben a "Széchy-műhelyt" elhagyva, több hónapja Olaszországban készül az olimpiára.

- Az, hogy éheznek, egy fillérjük sincsen.

- Látja, ilyen az uszoda.

- Tehát cáfolja?

- Részben.

- Nem élünk nagylábon - mondja Zubor Attila.

- Ezt kifejthetné.

- Amikor úgy döntöttünk, hogy Olaszországban folytatjuk, tudtuk, mi vár ránk. Félre ne értsen, nem sajnáltatni akarom magunkat, de az utóbbi hónapokban valóban megtanultuk, mit jelent nélkülözni.

- Ha jól emlékszem, önök döntöttek úgy, hogy korábbi edzőjüket, Széchy Tamást elhagyva, Gyertyánffy Tamásnál, Desenzanóban folytatják a pályafutásukat.

- Mi döntöttünk így, nem bántuk meg. Tamás jó edző, a felkészülésünk remekül halad, de vannak gondjaink. A klubtól nem kapunk fizetést, nekünk kell állnunk a lakásbérletet, az ennivalót, mindent. Azt éljük fel, amit korábban felhalmoztunk, meg a Gerevich-alapítványtól kapott pénzt.

- Ezért fordultak az úszószövetség elnökségéhez?

- Igen, hiszen egyre kevésbé tudjuk finanszírozni a felkészülésünket.

- Meglepődtek azon, hogy a szövetség vezetősége kijelentette: kapnak pénzt, de előbb teljesítsenek?

- Péterrel kétszeres világbajnoki bronzérmesek vagyunk, hosszú évek óta helyünk van a világversenyek döntőiben. Én mégis erre számítottam. Tudjuk jól, meg kell úsznunk az olimpiai szintidőt ahhoz, hogy komolyan foglalkozzanak velünk. De ilyen háttérrel nehéz megfelelni. Én például még decemberben tüdőgyulladással kerültem kórházba. Közel egy hónapig csak feküdtem. Úgy legyengültem, hogy mire a harmadik emeleti bérelt lakásunkba felértem, elhagyott az összes erőm. Ha van pénzem vitaminokra, biztosan hamarabb felépülök.

- Most már tényleg elmondhatná, hogyan élnek!

- Jó, elmondom, de tényleg nem azért, hogy sajnáljanak.

- Akkor mondja?

- Szóval, egy nap csak nyolc órát fűtünk, éjfélkor kapcsoljuk be a radiátort. Drága a fűtés, itt Olaszországban is az. Aztán... Általában csak leértékelt húsokat vásárolunk.

- A kérdés csak az, miért vannak leértékelve?

- Mert két-három napon belül lejár a szavatosságuk. Reggel, edzés után általában csak egy szendvicset eszünk, ebédre - ha úgy alakul -, akkor tésztát, este pedig megint szendvicset.

- Meg leértékelt húst...

- Mostanában találtunk rá egy boltra, ahol olcsó darált lóhúst lehet kapni.

- Ne is folytassa...

- Meg lehet szokni, nem kell sokat enni belőle, és nagyon fehérjedús.

- Hát, az ember nem így képzelné az életet a Garda-tó partján.

- Ez van, ha az olimpia sikerül, biztos minden megváltozik.

- Ha valaki vendégségbe megy önökhöz, mit vigyen?

- Sonkát és sajtot. Az itt nagyon drága. Meg tejfölt, túrót, esetleg párizsit.

- Szép kilátások... Végképp nem értem, miért nem jönnek haza.

- Nézze, fura történet ez. Széchy Tamás bácsival nem volt semmi bajunk, de úgy éreztük, váltanunk kell. Anyagilag akkor sem álltunk jól, pont ez volt az egyik mozgatórugója annak, hogy változtassunk. Biztos emlékszik rá, a Sport Pluszból szerettünk volna átigazolni a Honvédba. A szövetség alaki hibák miatt nem engedte, és akkor jött ez a lehetőség. Nem élünk jól, de biztos vagyok benne, hogy az olimpián képesek leszünk olyan teljesítményre, hogy az anyagilag is kamatozzon.

- A márciusi, budapesti felkészülési versenyre eljönnek?

- Úszni fogunk. Én például szeretném megdönteni száz gyorson az országos csúcsomat. Sikerülnie kell, az elmúlt két hónapban pokoli mennyiségű munkát végeztem.

- Tehát ha netán Desenzanóban járok, akkor sajtot mindenképpen vigyek magammal...

- Meg egy kis sonkát...