FONTOS


 

Egert és Székesfehérvárt is érdekli az ifjúsági Eb
Létesítmények sorozatban

------------------------------------------------------------
forrás: SE, Nemzeti Sport 2003.04.11
------------------------------------------------------------

A hírek szerint még ebben a hónapban döntést hoz a kormány arról, hogy hol épüljön fel a 2006-os vizes Európa-bajnokság uszodája – két helyszín, a Kőér utca és Lágymányos viaskodik –, ám az már most biztosnak látszik, hogy a 2005-ös ifjúsági Eb-ig nem épül fel a létesítmény. Mint Ruza József, a Magyar Úszószövetség főtitkára elmondta, természetesen gondolkoznak róla, hogy hová vigyék az eseményt, s egyelőre úgy tűnik, négy helyszín jöhet szóba. Budapesten a Komjádi uszoda és a Hajós Alfréd Uszoda, vidéken pedig már Egerből és Székesfehérvárról is érdeklődtek a rendezés iránt.

S ha már uszodák. A főtitkár elmondta, a nyár folyamán átadják az új hódmezővásárhelyi fedett uszodát, amely nemzetközi versenyekre is alkalmas lesz. A szövetség kérését ugyanis akceptálta a város vezetése – élen Lázár János polgármesterrel –, így tízpályás lesz az 50 méteres medence, ráadásul 25 méteres versenyekre is alkalmassá teszik. Ugyancsak uszodaépítésbe fognak Zalakaroson is, itt egy hatpályás – 25 méteres medencével – létesítményt terveznek, amely alkalmas lesz rövid pályás nemzetközi viadalokra is.
Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK