FONTOS


 

Dél-Afrikában és Cipruson a válogatottak
Edzőtábor két helyszínen

------------------------------------------------------------
forrás: SE, Nemzeti Sport 2003.02.22
------------------------------------------------------------

Edzőtáborba vonulnak a válogatottak, két helyszínen összesen huszonhét kerettag tréningezik majd. Az egyik csoport pénteken Dél-Afrikába utazott, a másik pedig vasárnap Ciprus felé veszi az irányt. Kiss László szövetségi kapitány szerint mindkét edzőtábor jól szolgálja majd a világbajnoki felkészülést.

"A balatonfűzfői hosszú távú versenyen látottak megnyugtattak, jó állapotban vannak az itthon versenyző kerettagok. Elég, ha csak Risztov Évát említem, aki 1500 méter gyorson új országos csúcsot úszott. De ugyancsak elégedett voltam Cseh László teljesítményével is. Bízom benne, hogy feltöltődve jönnek vissza, és mindez majd az áprilisi cikluszáró viadalon is látszódik majd" - összegzett Kiss László.
A kapitánynak a tengerentúlon, Amerikában tanulókról is volt híre, mint elmondta, többek mellett a Phoenixben készülő Kovács Ágnessel is beszélt, aki a hírek szerint gőzerővel készül a világbajnokságra, ahol bizonyítani akarja, a tavalyi, berlini Európa-bajnoki szereplés csupán kisiklás volt. Ági amúgy áprilisban rajthoz áll a nyílt amerikai nagymedencés bajnokságon.

Négyéves eltiltás

Lausanne. A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) négyéves eltiltást szabott ki a ciprusi Anna Stilianura, a szigetországi úszó szervezetében nandrolont mutattak ki az egyik doppingellenôrzés alkalmával.
Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK