FONTOS


 

Több mint tízezren indultak el az óriási sikert hozó 22. megmérettetésen
Túlszárnyalták az álomhatárt


Ami nem sikerült július 27-én, az összejött egy héttel később. Révfülöp és Balatonboglár között immár 22. alkalommal rendezték meg a Coca-Cola Balaton-átúszást, és ezúttal az időjárás is a szervezőkkel volt.


Összesen 10 031-en gondolták úgy, hogy átszelik a Balatont, ez pedig azt jelenti, hogy megdőlt a részvételi rekord
A révfülöpi futballpályán már reggel 7 órakor több százan gyülekeztek, és a hagyományokhoz híven 8 órától folyamatos volt a rajt a déli part irányába. A tájékozódást most is egy vitorlásokból és csónakokból álló úszófolyosó segítette, a bátor próbázók pedig a 25 fokos vízben tempózhattak a boglári Platán strand felé. Az úszók dolgát hol kisebb, hol pedig nagyobb hullámok nehezítették meg. Nagypál Tamás volt az első, aki célba ért, és az 1 óra 1 perces eredmény új csúcsot jelentett.
Az 5200 méteres távnak délig már több mint nyolcezren vágtak neki, ám ekkor a még tovább erősödő szél miatt mintegy 15 percre fel kellett függeszteni az indítást. Az égiek azonban szerencsére megkönyörültek a rendezőkön, és a startra váró sportembereken, így délután fél 3-ig összesen 10031-en (!) neveztek. Ezzel megdőlt a tavalyi 9441-es részvételi rekord, és a rendezvény több mint két évtizede íródó története újabb fejezettel bővült. Mindenki nagy örömmel fogadta, hogy sikerült túlszárnyalni a korábban csak álomnak tartott tízezres résztvevői létszámot.
"Bebizonyítottuk, hogy érdemes volt egy héttel elhalasztani a rendezvényt, hiszen a próbázók szinte ideális körülmények között úszhattak a Balatonban. Az indulók száma mindennél többet mond" - értékelt a szervezőbizottság elnöke, Szántó László.
A népes mezőnyben ezúttal is több ismert közéleti személyiség, színész, politikus és élsportoló is szerencsét próbált. A Magyar Honvédség az idén is egy csaknem 200 fős csapattal képviseltette magát, Úszó Erőd "fedőnéven", Fodor Lajos vezérezredessel és Martinek János olimpiai bajnok öttusázóval az élen.
A világ egyik legnépszerűbb szabadidős sporteseményén újra kiderült, hogy a magyar tenger átúszása igazi kihívás, amelyre hetekig, hónapokig készülnek a vállalkozó kedvű hölgyek és urak, tulajdonképpen korosztálytól függetlenül. A nagyszabású eseményt egy keresztelő is "színesítette" a tó közepén, az ötéves Kiss Olimpiát keresztelték meg, aki ezután folytatta útját a cél felé.

Nemzeti Sport 2002.08.04.

Több mint tízezren a Balaton-átúszáson


Révfülöp és Balatonlelle között az idén is több ezren vágtak neki a tó átúszásának
(kép: Nagy Lajos)
Részvételi rekord született a 22. Balaton-átúszáson Révfülöp és Balatonboglár között. Idén végre sikerült túlszárnyalni az „álomhatárt": összesen 10 031-en vállalták, hogy teljesítik az 5,2 km-es távot. A résztvevők dolgát a 25 Celsius-fokos vízben a hullámok ugyan alaposan megnehezítették, de így is csak kevesen adták fel a próbát. A leggyorsabbnak Nagypál Tamás bizonyult, aki 1 óra 1 perc alatt ért át a déli partra.

Népszabadság 2002.08.03.

Szombaton Tisza-tó átúszást is rendeznek

Szombaton megrendezik Abádszalókon a Tisza-tó átúszást. A résztvevők 2000 forint nevezési díj ellenében úszhatják le a 2 kilométeres távot.

Tíz órától lehet nevezni, a verseny tizenegy órakor kezdődik. Az indítást folyamatosan, korosztályonként 25 fős csoportokban tervezik.

Rossz idő esetén a versenyt augusztus 10-én rendezik meg.

Korábbi hírünk szerint ugyancsak szombaton, augusztus 3-án rendezik meg a hagyományos Balaton-átúszást is. Az öt kilométeres távon rendezett úszóversenyre Révfülöpön lehet jelentkezni szombaton reggel 7:00 és 13:30 között.

Az egy héttel korábbra tervezett eseményt a szeles időjárás és a víz lehűlése miatt halasztották augusztus 3-ra.

Népszabadság 2002.08.02.

Szombaton lesz a Balaton-átúszás

Szombaton tartják meg a 22. Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között - közölte Szántó László, a rendező Aranyhíd Sportklub vezetője csütörtökön.

Közölte, hogy a szombati időpontról a meteorológiai szolgálat javaslatának figyelembevételével, a vízirendőrséggel egyetértésben döntöttek csütörtökön.

Révfülöpön a labdarúgópályán reggel héttől délután fél kettőig lehet jelentkezni az átúszásra.

Az első rajt nyolc órakor lesz, a révfülöpi kikötőből délután kettőig folyamatosan indulnak az átúszók.

A cél a Révfülöppel szemben lévő balatonboglári Platán strand, az átúszás távja 5,2 kilométer.

Tavaly majdnem tízezren vettek részt az erőpróbán, jó idő esetén most is hasonló számú indulóra számítanak a szervezők.

Az eredetileg tervezett július 27-i időpontban a hideg, szeles idő miatt maradt el a tó átúszása.

[origo] 2002.08.01

Elmarad a szombati Balaton-átúszás

Elmarad a szombatra tervezett, Révfülöp és Boglár közötti Balaton-átúszás - jelentették be a szervezők csütörtökön, akik döntésüket a halasztásról a meteorológiai előrejelzések alapján a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság egyetértésével hozták meg. A többezer résztvevőt érintő átúszást később tartják meg, a pontos időpontról várhatóan jövő csütörtökön adnak újabb információt - adta hírül az MTI.

Népszabadság 2002.07.25

Európa egyik legnépszerűbb szabadidős sporteseménye
Tízezren próbálkozhatnak

Szombaton 22. alkalommal kerül sor a Coca-Cola Balaton-átúszásra. Jó idő esetén akár tízezren is teljesíthetik a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5.2 kilométeres távot - tudtuk meg a szervezők hétfőn megtartott sajtótájékoztatóján.
Az indulók 8 és 14 óra között szállhatnak vízbe, tavaly 9441-en vállalták a tempózást Európa egyik legnépszerűbb szabadidős sporteseményén. A nagy próba már kora reggel megkeződődik: a rajttól pár száz méterre található révfülöpi labdarúgópályán hét órától várják a jelentkezőket - a nevezési díj 2000 forint -, akikre kötelező orvosi vizsgálat vár. Minden egyes úszó rögzíthető vonalkódos karkötőt kap, amelyet a túlparton, Balatonbogláron olvasnak le. Az első próbázók 8 órakor, az utolsók pedig a tervek szerint 14 órakor rajtolnak el. Az úszók biztonságára a 180 vitorlásból, kishajóból és motorcsónaknól kialakítandó úszófolyosó vigyáz, s a mellette cirkáló életmentők folyamatosan figyelik és ellenőrzik a próbázókat. Akiknek valamilyen gondjuk támad, azok az úszófolyosó bármelyik vitorlásától segítséget kérhetnek. A célban, a balatonboglári Platán strandon a vízből kilépve elsőként a vonalkódot olvassák le, a nagy próbát teljesítőkre természetesen Coca-Cola, Bravos kávé, Fornetti, Bonbonetti, forró tea és szőlőcukor vár. Minden átúszó kap egy egyedi emblémázású pólót is. Hogy a boglári parton se legyen üresjárat, arról a Balaton-átúszás névadó főszponzora, a Coca-Cola gondoskodik. 14 órától egészen este 21.30 óráig különböző koncertek, érdekes és változatos programok szórakoztatják majd a nagy próbát teljesítőket és a várható több ezer érdeklődőt, a napot pedig - tavalyhoz hasonlóan - nagyszabású tűzijáték zárja.

Fontos tudnivaló, hogy a 14 éven aluli gyermekek csak szülői vagy felnőtt kísérettel vághatnak neki a Balatonnak. A próbázókat - amennyiben már rendelkeznek a megkülönböztetett jelzéssel, a vonalkóddal - a Mahart különhajói szállítják át a túlpartra ingyen, a kísérőknek, hozzátartozóknak viszont meg kell váltaniuk a jegyet. Az úszók holmijairól is gondoskodnak a rendezők: szállítják, raktározzák és megőrzik a csomagokat.
A szervezők csütörtök délben erősítik meg a meteorológiai előrejelzések és a vízirendőrséggel való egyeztetés után, hogy megrendezik-e a tervezett időpontban a versenyt. Ismert indulókban ezúttal sem lesz hiány, így jelezte részvételét Martinek János kétszeres olimpiai bajnok öttusázó és Fodor Lajos vezérezredes, a Honvédség vezérkari főnöke is.

Nemzeti Sport 2002.07.23.

A hétvégén ismét Balaton-átúszás lesz

Ha az időjárás is engedi, július utolsó szombatján ismét átúszhatjuk a Balatont. Az ország legnagyobb tömegeket megmozgató nyílt vízi úszóversenyére a szervezők a visszajáró vendégek mellett idén is várják az új próbázókat.

Július 27-én rendezik az idei Balaton-átúszást. A már virtusnak számító versenyen minden évben több ezren vetik vízbe magukat. A táv hivatalosan 5,2 kilométer, de gyakran megesik, hogy egy-egy úszó a hullámzás miatt nem tud egyenes vonalban haladni, így többet is teljesít a kiírt távnál. A résztvevők Révfülöpnél vetik vízbe magukat, és Balatonbogláron érnek célba. Az úszók biztonsága érdekében az úszófolyosót hajók, motorcsónakok biztosítják majd. Akik elfáradnak úszás közben vagy más ok miatt kényszerülnek feladni a versenyt, ezeknél a vitorlásoknál, motorcsónakoknál szállhatnak ki a versenyből.

Az átúszásra jelentkezni a helyszínen, szombaton a révfülöpi labdarúgópályánál lehet. Az úszók kötelező orvosi vizsgálat után rajtolhatnak csak. A versenyzőket reggel 8 és délután 14 óra között indítják a szervezők. Nevezési díj 2000 forint. A részletekről többet a (06-82) 512-272-es, a (06-82) 424-969-es és a (06-82) 315-122, illetve a (06-30) 959-0750-es telefonszámokon lehet megtudni.

Arany-Média Sport 2002.07.22.

Idén július 27-én kerül sor a nagy próbára
Otthon marad a bödön



Kedvező időjárás esetén megdőlhet a Balaton-átúszás eddigi részvételi rekordja - a rendezők több mint 8 ezer indulót várnak
Immár 22. alkalommal rendezik meg a Balaton-átúszást. A várhatóan több mint 8000 sportembert megmozgató eseményre idejében el kellett kezdeni a felkészülést, hiszen a táv - mint mindig, most is - 5200 méter, ami rendkívül hosszú lehet, főként ha hideg a víz, ebben az esetben a megfelelő zsírzásról gondoskodni kell. Még szerencse, hogy az előrejelzések szerint jövő hét szombatig kitart a kánikula, 24-25 fok fölötti vízhőmérsékletnél pedig már nyugodtan otthon lehet hagyni a nagymama kamrájában a zsírosbödönt.
Feltétlenül tudni kell az átúszásról, hogy - a szokásoknak megfelelően - Révfülöpről indul a mezőny július 27-én reggel 8 órától. A folyamatos indítás egészen 14 óráig tart majd, előtte fél órával lehet utoljára jelentkezni és befizetni a 2000 forintos nevezési díjat. Az évek óta visszatérő úszóknak nyilván megvan a saját kialakult rituáléjuk, ők pontosan tudják, hogy mit, miért és mikor tesznek.
A kezdőknek azonban elkél néhány jó tanács. Az úszás előtt három órával egy bőséges, a szokásosnak megfelelő étkezés nem okozhat zavart, de a túl zsíros és fűszeres ételek nem javasoltak. A teljes távot célszerű egy stílusban végigúszni, még ha ez roppant monotonnak is tűnik. A résztvevő a nevezési lap kitöltése után megkapja a vonalkódos csuklópántját, és elindulhat a rajthelyre (révfülöpi móló). Közben lehetősége nyílik leadni a legfontosabb ruháit, amelyeket a szervezők folyamatosan szállítanak át Balatonboglárra, a Platán Strandra, ahol azokat raktározzák is. A résztvevőket igény szerint visszaszállítják a start helyszínére, ám fontos megjegyezni, hogy szállásról mindenkinek magának kell gondoskodnia ...

Nemzeti Sport 2002.07.18.

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2002

KÉPEK

 

 
LINKEK