FONTOS


 

Három magyar állhatott dobogóra Barcelonában
Gáspár: kiugró forma


Kiugró produkcióval állt elő a tengerentúlon tanuló és tréningező Gáspár Zsolt, a charlotte-i nemzetközi nagymedencés versenyen 50 méter gyorson és 100 méter pillangón is győzni tudott. Az utóbbiban nem csupán megúszta az Európa-bajnoki részvételhez szükséges szintidőt, a magyar rekordtól is mindössze két századdal maradt el.

Nem mellékesen a világszinten is jegyzett amerikai Tom Malchow előtt seperte be az elsőséget. Az 50 méter gyorsos teljesítménye is kalaplengetést ér, az idén még nem úszott ilyen jól ezen a távon. A viadalon nem ő volt az egyetlen magyar résztvevő, Nyíry Anna 100 méter pillangón ötödik, 50 méter gyorson pedig kilencedik lett. A verseny legjobbját a mellúszó Ed Moses nyújtotta, 200 méteren csupán huszonnégy századdal maradt el az amerikai Mike Barrowman tízéves világrekordjától.


Gáspár Zsolt nagyon jó teljesítményt nyújtva két számban is győzni tudott

Egy kontinenssel arrébb, Barcelonában, a Mare Nostrum versenysorozat záróállomásán is volt kikért drukkolnunk. Hárman is dobogóra állhattak, Kerékjártó Tamás 200 méter vegyesen második, Batházi István pedig harmadik lett, és szintén a második helyre volt jó 200 méter mellen Bodor Richárd. Zubor Attila 50 méter gyorson viszont csak nyolcadikként zárt, mentségére szóljon, hogy hőemelkedéssel versenyzett.

Nemzetközi verseny, Charlotte
Férfiak. 50 m gyors: 1. Gáspár Zsolt (magyar) 22.78, 2. Kindler 23.20. 100 m gyors: 1. Kindler 50.87, ...4. Gáspár 51.01. 200 m gyors: 1. Tarwater 1:50.69. 1500 m gyors: 1. Thompson 15:15.10. 100 m mell: 1. Moses 1:00.29, 2. Marrs 1:01.31. 200 m mell: 1. Moses 2:10.40. 100 m pillangó: 1. Gáspár Zsolt (magyar) 52.89, 2. Malchow 54.39. 200 m pillangó: 1. Malchow 1:55.65. 200 m vegyes: 1. Karnaugh 2:03.47
Nők. 50 m gyors: 1. Stone 25.90, ...9. Nyíry Anna (magyar) 26.52. 200 m gyors: 1. Coughlin 2:00.86. 100 m hát: 1. Coughlin 1:01.75. 100 m mell: 1. Tanaka (japán) 1:07.91. 200 m mell: 1. Tanaka (japán) 2:25.31, 2. Poleska (német) 2:30.90. 100 m pillangó: 1. Descenza 59.39, 2. Coughlin 1:00.00, ...5. Nyíry 1:01.36. 200 m pillangó: 1. Lee 2:10.59
(A nem jelölt nemzetiségű versenyzők amerikaiak)

Mare Nostrum nemzetközi
versenysorozat, 4. állomás,

Barcelona
Férfiak. 50 m gyors: 1. Popov (orosz) 22.54, 2. Iles (algériai) 23.01, 3. Dehmlow (német) 23.04, ...8. Zubor Attila (magyar) 23.36. 50 m hát: 1. Walker (amerikai) 26.22, 2. Zandberg (holland) 26.27, 3. Laurentino (portugál) 26.70. 50 m mell: 1. Liszogor (ukrán) 27.73, 2. Szludnov (orosz) 28.12, 3. Peterson (dél-afrikai) 29.42. 200 m mell: 1. Szludnov (orosz) 2:15.54, 2. Bodor Richárd (magyar) 2:17.47, 3. Csen Hao (kínai) 2:17.87. 200 m pillangó: 1. Szilantyev (ukrán) 1:56.90, 2. Poljakov (orosz) 1:57.74, 3. Drimonakosz (görög) 1:59.14. 200 m vegyes: 1. Badita (román) 2:02.64, 2. Kerékjártó Tamás (magyar) 2:03.84, 3. Batházi István (magyar) 2:04.03
Nők. 50 m gyors: 1. Hszü Jang-vej (kínai) 25.72, 2. Seppala (finn) 25.95, 3. Palomo (spanyol) 26.29. 50 m hát: 1. Hlavacková (cseh) 28.87, 2. Caroll (kanadai) 29.97, 3. Zsivanyevszkaja (spanyol) 29.95. 50 m mell: 1. Baker (brit) 31.40, 2. Schäffer (német) 32.40, 3. Beard (amerikai) 32.59. 200 m mell: 1. Csi Huj (kínai) 2:27.16, 2. Beard (amerikai) 2:28.01, 3. Haiden (dél-afrikai) 2:34.75. 200 m pillangó: 1. Jedrzejczak (lengyel) 2:11.30, 2. García (spanyol) 2:13.20, 3. Loots (dél-afrikai) 2:14.54. 200 m vegyes: 1. Klocskova (ukrán) 2:15.52, 2. Biscia (olasz) 2:18.77, 3. Rouba (spanyol) 2:18.82

SE, Nemzeti Sport 2002.06.12.

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2002

KÉPEK

 

 
LINKEK