FONTOS


 

Bojkottálják az olaszok az úszó Eb-t?

Róma.
Paolo Barelli, az olasz úszószövetség elnöke bejelentette, nem vesznek részt a júliusi berlini Eb-n, ha nem tisztázzák a doppingvádak alól Massimiliano Rosolinót. A sydneyi olimpián 200 méter vegyesen aranyérmes Rosolino hétfőn közölte: beperli a La Republicát. Az újság azt írta, a versenyző szerepel azon a listán, amelyet egy tiltott szerekkel kereskedő személy vallomása alapján állítottak össze a hivatalos szervek. "Meg vagyunk róla győződve, hogy a mi úszóink tiszták" - mondta Barelli, aki az olasz olimpiai bizottság és a sportminisztérium segítségét kérte az ügyben. Rosolino a doppingvádak után kilátásba helyezte, hogy Ausztráliában folytatja pályafutását.

Nemzeti Sport 2002.06.06.

Kiss László nem lepődött meg az olimpiai bajnok bukásán
Rosolino: pozitív minta

A hír meglepő, ám ettől még tény: doppingoláson érték Massimiliano Rosolinót, az olasz úszósport ékkövét. A 200 méter vegyes olimpiai bajnokának szervezetében tiltott szernek minősülő növekedési hormont mutatott ki a vizsgálat. Arról ellenben nem érkezett jelentés, hogy milyen verseny alkalmával produkált pozitív mintát a vegyes mellett gyorson is eredményes nápolyi úszó. Kiss László, a magyar válogatott szövetségi kapitánya egyáltalán nem lepődött meg Rosolino lebukásán.
"Az edzők között évek óta ment a suttogás, hogy Rosolinóval valami nem stimmel, de hát bizonyítékok nélkül csak vádaskodásnak tűnt minden. Czene Attila jut az eszembe, aki a sydneyi olimpián kétszáz vegyesen negyedik lett. Rosolino ott nyert. Habár soha nem tudjuk meg, hogy tisztán versenyzett-e az olimpián, ám ott mocorog bennem a gondolat: Czenétől elvettek egy olimpiai érmet. Örülök neki, hogy a Nemzetközi Úszószövetség és az Európai Úszóliga is szigorította az ellenőrzéseket, a vérből vett mintákkal sokkal eredményesebb lehet a doppingellenes harc" - összegzett Kiss László.
A színtiszta úszásról szólva: Monacóban, a Mare Nostrum versenysorozat első állomásának második napján a holland Van den Hoogenband a száz után 200 méter gyorson is könnyedén nyert, 50 méter gyorson viszont némi meglepetésre a lengyel Kizierowski lett a győztes. A sorozat második fordulóját kedden és szerdán Rómában tartják, ahol Zubor Attila, Horváth Péter, Kerékjártó Tamás és Bodor Richárd is rajkőre áll.

Sal Endre, Nemzeti Sport 2002.06.03.

Thorpe elégedetlen

A világ egyik legsikeresebb úszója, Ian Thorpe úgy véli, hogy a doppingellenes harcban a jó oldalon állóknak egyesíteniük kellene erejüket. Az ausztrálok sztárja szerint nem jó rendszer az, ha külön, egymástól függetlenül vizsgálja a versenyzőket az Ausztrál és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, valamint a Nemzetközi Úszószövetség. "Igaz, hogy a három szervezet között nincs doppingügyben ellentmondás, de szerintem hatékonyabbá lehetne tenni a tiltott szerek és eljárások elleni küzdelmet, ha összefognának" -- mondta a 19 éves olimpiai bajnok.

***

Félnek a trombózistól

Az ausztrál úszók speciális gyógyászati segédeszközt viselnek majd útban a manchesteri Nemzetközösségi Játékokra, mert tartanak a mélyvénás trombózistól. Ian Hanson szóvivő nyilatkozott arról, hogy olyan lábvédőt kapnak majd a delegáció tagjai, amely gátolja az izomfáradást, és biztosítja a megfelelő vérkeringést. Az úszók elsősorban Steve Waugh krikettjátékos példájából okulnak, aki Angliából útban hazafelé kapott trombózist. A július 25. és augusztus 4. között sorra kerülő játékokra 530 ausztrál versenyző, edző és sportvezető utazik.

, Nemzeti Sport 2002.05.31.

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2002

KÉPEK

 

 
LINKEK