FONTOS


 

Megrendeznék a 2006-os Európa-bajnokságot
Májusban tárgyalnak a LEN uraival

A Magyar Úszószövetség nem tett le arról, hogy 2006-ban Magyarország rendezze meg a vizes Európa-bajnokságot. Nem tett le róla, ennek jeleként már a szándéknyilatkozatot is elküldte az Európai Úszóliga (LEN) római központjába. Az előzetes jelentkezés persze kevés ahhoz, hogy Budapesten randevúzzanak a legjobb európai úszók, műugrók, műúszók és hosszútávúszók, ahhoz, hogy Magyarországra kerüljön az esemény, még sok kört kell futnia a honi szövetségnek.

Információink szerint a 2006-os Európa-bajnokság eddig csak a Magyar Úszószövetség érdeklődését keltette fel, ám ez nem meglepő, hiszen négy év van az eseményig (amúgy általában három-négy jelentkező akad). Ami tény: a LEN a Nemzetközi Úszószövetséggel (FINA) ellentétben nem szab határidőt a jelentkezésre, és arra sem, hogy mikor döntenek a pályamunkák közül. A 2005-ös Eb például hamar "elkelt", Madrid ugyanis minden tekintetben tökéletes pályázatot nyújtott be. Ami bizonyos, a LEN vezetősége már májusban tárgyalóasztalhoz ül az úszószövetséggel, a budapesti pólós BL-döntő ideje alatt kerítenek időpontot a tárgyalásra. A hírek szerint nem csupán Bartolo Consolo, a LEN olasz elnöke, de a norvég Sven Folvik (ő a főtitkár), valamint Alessandro Sansa LEN-igazgató is Budapestre érkezik.

Úgy tudjuk, a magyar pályázatban egy új uszoda terve is szerepel majd, ahol már a páros műugrás is megoldható és a szinkronúszók is megfelelő körülmények között versenyezhetnek (négy lehetséges helyszíne van a létesítménynek, van, aki a Margitszigeten képzeli el, más a Nemzeti Színház környékén, szóba került a Puskás-stadion környezete és Zugló is). A honi úszószövetség amúgy a 2004-es ifjúsági úszó Eb rendezését is megcélozza. Nos, itt már rózsásabb a helyzet, információink szerint nagy esély van rá, hogy Budapest kapja a rendezést. Ami bizonyos, utoljára hét éve pályáztak (akkor még a vízilabdásokkal közösen), az 1997-es felnőtt Eb-t akarták Budapestre hozni. Akkor a LEN urai Sevilla mellett döntöttek. Talán 2006-ban Budapest lesz a befutó...

Felkészülési verseny, Brescia

Férfiak. 200 m gyors: 1. Brembilla 1:47.36, 2. Rosolino 1:48.57, 3. Pelliciari 1:48.61. 200 m hát: 1. Merisi 1:59.23. 200 m mell: 1. Rummolo 2:11.98. 400 m vegyes: 1. Boggiatto 4:16.20

Nők. 50 m gyors: 1. Chiuso 25.57, 2. Vanini 25.96. 50 m mell: 1. Panara 32.13, 2. Crescentini 32.23. 400 m vegyes: 1. Biscia 4:50.11

(Minden induló olasz)

Román nagymedencés bajnokság, Pitesti

A győztesek. Férfiak. 100 m gyors: Coman 50.84. 200 m gyors: Coman 1:48.99. 1500 m gyors: Coman 15:25.96. 50 m pillangó: Gherghel 25.19. 100 m pillangó: Gherghel 54.49. 200 m pillangó: Gherghel 1:58.95. 200 m vegyes: Badita 2:04.81. 400 m vegyes: Badita 4:29.20. Nők. 200 m gyors: Potec 2:01.29. 400 m gyors: Potec 4:15.39. 50 m hát: Mocanu 28.73. 100 m hát: Mocanu 1:02.40. 200 m hát: Mocanu 2:13.40. 100 m mell: Caslaru 1:11.26. 200 m mell: Caslaru 2:31.08

Francia nyílt nagymedencés bajnokság, Chalon-sur-Saone

Férfiak. 100 m gyors: 1. Iles (algériai) 49.00. 200 m vegyes: 1. Marchand (francia) 2:03.54. Nők. 100 m gyors: 1. Popcsenko (fehérorosz) 54.95. 100 m mell: 1. Le Paranthoen (francia) 1:10.84. 200 m mell: 1. Bernard (francia) 2:13.26

Holland nagymedencés bajnokság, Amersfoort

Férfiak. 200 m gyors: 1. Van den Hoogenband 1:46.86


Klocskovát előléptették

KIJEV. Századossá léptették elő az olimpiai bajnok vegyes úszót, Jana Klocskovát. A 19 éves sztár a két héttel ezelőtti moszkvai rövid pályás vb-n 200 és 400 vegyesen, valamit 400 gyorson elért győzelmével érdemelte ki felettesei elismerését. Klocskovát 2000 nyarán hadnagyként vették fel a rendőrség állományába, de mivel a sydneyi ötkarikás játékokon is nyert két aranyat, már akkor feljebb léphetett a ranglétrán.

SE, Nemzeti Sport 2002.04.20

Nagymedencés felkészülési verseny, Brescia

Férfiak. 50 m gyors: 1. Vismara 22.74. 400 m gyors: 1. Brembilla 3:48.39, 2. Rosolino 3:50.34

Nők. 400 m gyors: 1. Ricciardi 4:17.75. 50 m hát: 1. Cappa 29.55. 100 m pillangó: 1. Parise 1:00.11

Francia nyílt nagymedencés bajnokság, Chalon-Sur-Saone

Férfiak. 200 m gyors: 1. Barnier (francia) 1:50.62, 2. Kapralov (orosz) 1:50.66. 1500 m gyors: 1. Rostoucher (francia) 15:10.66. 50 m mell: 1. Duboscq (francia) 28.53

Nők. 100 m hát: 1. Maracineanu (francia) 1:02.26. 50 m mell: 1. Delphine (francia) 32.25

Holland nagymedencés bajnokság, Amersfoort

Nők. 50 m hát: 1. Valen 29.34. 50 m mell: 1. Baans 33.11

Hosszútávúszás

Világkupa, Brazília (a táv: 10 km, a pénzdíj: 33 ezer dollár)

Férfiak: 1. Diatcsine (orosz) 2:03:49, 2. Bezrucsenko (orosz) 2:03:51, 3. Wandratsch (német) 2:04:01, 4. Baldini (olasz) 2:05:08, 5. Sztojcsev (bolgár) 2:05:19, 6. Rondy (francia) 2:05:22, ...11. Nagy-Pál Levente 2:21:30. Nők: 1. Kamrau (német) 2:15:17, 2. Szeliversztova (orosz) 2:16:35, 3. Motti (brazil) 2:18:15, 4. Jakovleva (brazil) 2:20:30, 5. Punet (argentin) 2:22:31, 6. Sawin (amerikai) 2:26:22

Nemzeti Sport 2002.04.21

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2002

KÉPEK

 

 
LINKEK