FONTOS


 

Ciprusra és Dél-Afrikába készülnek
Külföldön tréningeznek

Újabb edzőtábor vár az úszókra, sőt, egyszerre kettő is. Február 24-én az egyik csoport Ciprusra utazik, a másik pedig meg sem áll Dél-Afrikáig, pontosabban Strand városáig (a tengerentúlon tanulókra nem számíthat a szakvezetés). Mint Kiss László szövetségi kapitány elmondta, az edzőbizottság már rábólintott az utazó keretekre, és gyanítható, szerdán a Magyar Úszószövetség elnöksége sem tesz másképp. Első látásra az afrikai csoport tetszik erősebbnek, ott lesz a strandi csapatban Güttler Károly, Zubor Attila, Horváth Péter és Risztov Éva is. Sőt, a Jövő SC két tehetsége, Gyurta Dániel és Molnár Ákos is felszáll a repülőgépre.

Kiss szerint a két edzőtábor eredményét március végén, a budapesti felkészülési viadalon láthatjuk majd. Egyetlen hiányzó akad, a vb-hatodik hátúszó Bodrogi Viktor a tanulmányai miatt kihagyja a külföldi tréningeket. Amúgy a keretek egy része a utazásra is versennyel melegít, szombaton Balatonfűzfőn a férfiak 1500 méter gyorson, a hölgyek 800 méter gyorson tesznek próbát.

A ciprusi csapat (február 24-március 9.)

Férfiak. Kiss Boldizsár, Bunda Máté, Mészáros Gergely, Dinya Tamás, Madarassi Ádám (mind FTC), Rudolf Roland (OSC), Máté Hunor (Szentes), Makány Balázs (ANK Pécs). Nők. Boulsevicz Bea (Római SE), Pálmai Andrea (Bp. Honvéd), Molnár Viktória (Dunaferr), Papp Viktória (FTC)

A dél-afrikai csapat (február 24-március 10.)

Férfiak. Güttler Károly, Zubor Attila, Cseh László (mind Bp. Spartacus), Horváth Péter (Sport Plusz SE), Gyurta Dániel, Molnár Ákos (mindkettő Jövő SC). Nők. Risztov Éva, Reményi Diána, Szabó-Szepesi Nikolett, Lipcsei Krisztina (mind Bp. Spartacus)

Brit nagymedencés Grand Prix, Leeds

Férfiak. 100 m mell: 1. Mew 1:02.95. 200 m pillangó: 1. Hickman 1:59.02

Nők. 200 m mell: 1. Earp 2:32.67

(Minden győztes brit)

SE, Nemzeti Sport 2002.01.19

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2002

KÉPEK

 

 
LINKEK