FONTOS


 

Moravcova harlemi éjszakái

Kemény körülmények között készül Martina Moravcova, a szlovákok világ- és Európa-bajnok úszónője az idei esztendő első versenyére. Az utóbbi évek legtermékenyebb sportolónője (csak a nagy felnőtt világversenyeket számítva 34 érmet gyűjtött eddig) Dél-Afrikában készül az idénynyitóra, ám a szervezők Durban legveszélyesebb negyedébe szállásolták el.

A 21 éves Moravcova, akit Szlovákiában december végén ötödször választottak az Év sportolójává, Reunion szigetéről szerda délután a Dél-afrikai Köztársaságba, pontosabban Durbanbe utazott férjével együtt, ahol részt vesz az év első nemzetközi rövidpályás úszóversenyén. A pöstyéni sportolónő azonban igencsak elégedetlen, hiszen a város leghírhedtebb - New York-i példával élve, harlemi - negyedében szállásolták el, s a rendezők többször is arra kérték, ha teheti, ne hagyja el a hotelt.

A versenyre vasárnap kerül sor a durbani Kings Park Poolban. Moravcova a viadallal a Nemzetközi Úszószövetség által létrehozott Világkupa következő, immáron európai állomásaira készül fel, amelyekre sorrendben Imperiában (január 14-15.), Párizsban (január 18-19.), Stockholmban (január 22-23.) és Berlinben (január 26-27.) kerül sor.

A négy kontinens kilenc viadalán összesen 720 ezer dollárt oszt szét a szövetség.

Pincési László, SZTÁRSport 2002.01.03

Du Toit: sikeres visszatérés
Fél lábbal az épek ellen

Habár női ezerötszáz gyorson nem nyert, mégis Natalie du Toit kapta a legnagyobb tapsot a dél-afrikai rövid pályás bajnokság első napján. Nem véletlenül, hiszen a magyar Tőrös Károly tanítványa emberfeletti teljesítményt produkált. Du Toit ugyanis nem is olyan régen súlyos autóbalesetet szenvedett, amely után térdből amputálni kellett a bal lábát. Az orvosok akkor azt mondták, jobb ha lemond az úszásról. Nem mondott le, bár a vegyesúszás nem jöhetett szóba (a baleset előtt dél-afrikai bajnok volt ebben a számban). Tőrös segédletével mindent elkövetett, hogy gyorsúszóként az egyik legjobb legyen az országban. Immár a második legjobb...

"Natalie fantasztikus ember, a baleset után nem sokkal azt mondta nekem: Károly, én továbbra is az egészségesek ellen akarok versenyezni. Megértettem, elfogadtam. Azt hiszem ez a mostani második helyezése bármilyen titulussal felér" - nyilatkozta lapunknak Tőrös Károly.

Dél-Afrikai nyílt rövid pályás bajnokság, Durban

Férfiak. 200 m gyors: 1. Salter (brit) 1:48.73, 2. Sinclear (brit) 1:49.80. 400 m vegyes: 1. Parkin (dél-afrikai) 4:08.19

Nők. 1500 m gyors: 1 Van Wyk (dél-afrikai) 16:46.79, 2. Du Toit (dél-afrikai) 16:49.87. 200 m pillangó: 1. Loots (dél-afrikai) 2:10.35. 400 m vegyes: 1. Nordenstam (svéd) 4:41.15

SE, Nemzeti Sport 2002.01.05

Poewe dél-afrikai csúccsal vigasztalódott
Baker: enyém a világ!

Megszületett az új esztendő első világrekordja, a történelmi eseményt Dél-Afrikában, pontosabban a durbani nyílt rövid pályás bajnokságon láthatta a publikum. Amely csupán azt fájlalhatta, hogy nem a hazai sapkában úszó Sarah Poewe írta át az ötvenméteres női mellúszás csúcsát, hanem egy vendégm?vész, nevezetesen a brit Zoé Baker. A szigetországi amúgy három századdal döntötte meg a korábbi rekordot (30.53), amit társbérletben két kínai (Luo Csüe-csüan és Lin Vej), valamint a svéd Igelström tartott. Baker csúcsdöntése amúgy nem meglepő, hiszen ő a szám egyik legkiválóbb specialistája a földgolyón. A második helyen záró Poewe sem volt boldogtalan -- hát még az edzője, a magyar Tőrös Károly --, nincs is oka rá, hiszen ő is világszinten jegyzett időeredményt produkált. Kétszáz mellen is (ott csak az amerikai Beard került elé), ott dél-afrikai csúccsal lett első a Tőrös tanítvány. Ha valaki netán azt gondolná, a dél-afrikai csúcsnak nincs sok értéke, elég ha csak azt említjük, a kilencvenes évek meghatározó mellúszója, Penelope Heyns szintén Afrika csücskében tempózott. A durbani nyílt bajnokságon amúgy a svéd elit is tiszteletét tette, természetesen Frölander, Sjöberg, Kammerling és Igelström sem maradt győzelem nélkül. És ugyancsak felállhatott a dobogóra, az egy nappal korábban, ezerötszáz gyorson második Natalie du Toit is, a fél lábbal (!) versenyző dél-afrikai nyolcszáz gyorson is ezüstéremre volt képes. Csak Baker világrekordja kapott hasonló tapsot...

Dél-Afrikai rövid pályás nyílt bajnokság, Durban

Férfiak. 400 m gyors: 1. Smith (brit) 3:49.32, 2. Sinclair (brit) 3:53.97. 50 m hát: 1. J. Peterson (svéd) 25.60, 2. Lönnberg (svéd) 25.73. 200 m hát: 1. Parry 1:55.56, 2. McGee 2:00.94, 3. Botha 2:02.41. 50 m mell: 1. B. Peterson 27.69, 2. Johansson (svéd) 27.93. 100 m mell: 1. Parkin 1:00.91, 2. Gustafsson (svéd) 1:02.42. 100 m pillangó: 1. Frölander (svéd) 51.92, 2. Verster 52.38, 3. Ferns 54.33. 100 m vegyes: 1. Parkin 56.30

Nők. 100 m gyors: 1. Sjöberg (svéd) 54.68, 2. Muller 55.46, 3. Lillhage (svéd) 55.77. 800 m gyors: 1. Corfe 8:38.45, 2. Du Toit 8:49.53. 100 m hát: 1. Price (brit) 59.57, 2. Wittstock 1:00.68, 3. Armellini 1:02.57. 50 m mell: 1. Baker (brit) 30.53 -- világcsúcs, régi: 30.56, Luo Csüe-csüan (kínai) , Li Vej (kínai) és Igelström (svéd) -- 2001., 2. Poewe (dél-afrikai) 30.97. 200 m mell: 1. Beard (amerikai) 2:22.65, 2. Poewe 2:23.08, 3. Nordenstam (svéd) 2:30.66. 50 m pillangó: 1. Kammerling (svéd) 26.13, 2. Moravcová (szlovák) 26.62. 100 m vegyes: 1. Igelström (svéd) 1:04.14

***

Kovács Ági: könnyedén

Kovács Ágnes ismét veretlen maradt, a magyar olimpiai bajnok a British Columbia elleni egyetemi versenyen sem talált legyőzőre. Az Arizona State University legjobbja száz yard mellen és kétszáz yard vegyesen diadalmaskodott, és helyet kapott az egyetem 4x50 yard vegyesen győztes váltójában is.

Egyetemi verseny, Tempe. Nők. 100 yard mell: 1. Kovács Á. (Arizona) 1:02.50. 200 yard vegyes: 1. Kovács Á. 2:03.80. 4x50 yard vegyes váltó: 1. Arizona State (Szigeti, Kovács Á., Mauro, Baham) 3:52.98

SE, Nemzeti Sport 2002.01.06

Svéd menetelés Durbanban
Igelström: Európa-csúcs

A svéd Emma Igelström a jelek szerint nehezen viselte, hogy ötven mellen elorozta tőle a világrekordot a brit Zoé Baker. Vigaszt keresett és vigaszt talált, hiszen a nyílt dél-afrikai rövid pályás bajnokság zárónapján száz méter mellen parádés versenyzés után megdöntötte a belga Becue Európa-rekordját. A mostanában gyengélkedő belga kilencvennyolcban 1:06.87-re volt képes. Ezen faragott Afrika csücskében 26 századot a nem annyira szép, de annál inkább eredményes északi leányzó.

Amúgy is jól ment a svédeknek Durbanban, a száz pillangó nagymedencés olimpiai bajnoka, Lars Frölanderszáz gyorson diadalmaskodott, a hölgyeknél pedig kétszáz gyorson Lillhage, száz pillangón Sjöberg, kétszáz vegyesen pedig Nordenstam nem talált legyőzőre.

Dél-Afrikai nyílt rövid pályás bajnokság, Durban

Férfiak. 100 m gyors: 1. Frölander (svéd) 47.66, 2. Schöman 48.66. 1500 m gyors: 1. Smith (brit) 14:58.14. 100 m hát: 1. Zanberg 54.53. 200 m mell: 1. Parkin 2:08.19. 200 m vegyes: 1. Verster 1:56.94

Nők. 200 m gyors: 1. Lillhage (svéd) 1:58.56, 2. Muller 1:58.67, 3. Sjöberg (svéd) 1:59.03. 200 m hát: 1. Price (brit) 2:06.94. 100 m mell: 1. Igelström (svéd) 1:06.61 - Európa-csúcs, régi: 1:06.87, Brigitte Becue, belga - 1998., 2. Poewe 1:06.81. 100 m pillangó: 1. Sjöberg (svéd) 58.87, 2. Loots 59.02. 200 m vegyes: 1. Nordenstam (svéd) 2:13.04

(A nem jelölt nemzetiség? versenyzők dél-afrikaiak)

SE, Nemzeti Sport 2002.01.08

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2002

KÉPEK

 

 
LINKEK