FONTOS


 

Felmentették a megrontással vádolt úszóedzőt

Scott Volkers, az olimpiai és világbajnok tanítványokkal büszkélkedő ausztrál úszóedző ellen idén tavasszal indult eljárás kiskorúak megrontásának vádjával. Az az első fokú ítélet után azonban úgy tűnik, hogy megússza a börtönt.

Az olimpiai, illetve világbajnok Susan O'Neill és Samantha Riley egykori trénere ellen márciusban indítottak eljárást, három volt tanítványának feljelentése alapján, akikkel 1984 és 1987 között foglalkozott. Akkor mindannyian kiskorúak voltak, és mindhárman megrontás miatt kívánnak elégtételt kapni.

Kétszeres olimpiai bajnokot is nevelt Volkers

O' Neill egyébként kétszer nyert olimpiát, előbb 96-ban a kétszáz pillangón, míg Sydneyben 100 gyorson lett első.

Riley-nak a 94-es volt az igazi éve, akkor mellúszásban két világbajnoki címig jutott, olimpián azonban legjobb eredménye a harmadik hely, 96-ban százon. Kétszázon az akkor tizenöt éves Kovács Ági is megelőzte, így lett negyedik.

Egy másik edzőt is megvádoltak

A 43 éves Volkers pere júliusban kezdődött, s ha a gyanú - szemben a mostani ideiglenes eredménnyel - bizonyítást nyer, akár 10 éves börtönbüntetéssel is sújthatták volna. Bizonyítékok híján azonban első fokon nem találták bűnösnek.

Ez az ügy még le sem zárult, amikor az Ausztrál Úszó Szövetség már újabb vizsgálatot volt kénytelen kezdeményezni egy másik edző ellen, miután őt is megvádolták, hogy 15 évvel ezelőtt szexuálisan zaklatta fiatalkorú tanítványait. Ennek a trénernek a nevét nem hozták nyilvánosságra.

, Index 2002.09.18

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2002

KÉPEK

 

 
LINKEK