FONTOS


 

Csak a külföldön tanulók hiányoznak

Valamennyi Magyarországon készülő válogatott rajthoz áll a Komjádi uszodában szombaton és vasárnap sorra kerülő felkészülési úszóversenyen. Az indulás számukra kötelező, csak az Egyesült Államokban tanuló Czene Attila, Batházi István és Gáspár Zsolt kapott felmentést a részvétel alól.

- Az olimpikonok csak januárban kezdték el újra a komoly edzéseket, ennek ellenére hasonló eredményeket várok tőlük, mint tavaly ugyanebben az időszakban - mondta Kiss László szövetségi kapitány.

A szakember hozzátette: a 200 méteres mellúszás olimpiai bajnoka, Kovács Ágnes ezúttal csak ötvenen és százon indul. Valószínűleg a világbajnokságon (július 22-29., Fukuoka) is rajthoz áll a két rövidebb számban, amelyekben a tavalyi helsinki Európa-bajnokságon aranyérmes lett.

Kiss szerint elsősorban az ifjúsági korúaktól lehet jó eredményt várni. - Egy kicsit már athéni szemüveggel is nézem majd a versenyt. A legtehetségesebb fiatal úszóknak korukból adódóan egy év alatt muszáj javulniuk. Risztov Éva vagy Bodrogi Viktor a 2004-es nyári olimpián már meghatározó tagja lehet a magyar együttesnek. Az ő teljesítményükre érdemes ebből a szempontból is odafigyelni.

Az előfutamok szombaton és vasárnap is 9.30-kor, a döntők szombaton 16, vasárnap 17 órakor kezdődnek.

Sporthírek, 2001.04.06

Kiss László elégedett

Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya elégedett volt a Komjádi uszodában rendezett kétnapos felkészülési verseny eredményeivel. A szakvezető elsősorban az ifjúsági korú úszók jó teljesítményét emelte ki. A második napon egyetlen országos csúcs sem született.

- A fiatalok nagyon szépen fejlődnek, szinte valamennyien javítottak tavalyi eredményükön - mondta az MTI-nek a szakember. - Vasárnap Risztov Éva 400 m vegyesen, Bodrogi Viktor 200 m háton ért el különösen jó időt. A felnőtt keret tagjaival is elégedett voltam, Kovács Ágnes csak a hét közepén jött haza az Egyesült Államokból, így neki még kisebb gondjai voltak az átállással, ezért nem úszott kimagaslóan, de mivel a felkészülési időszakban tartunk, a világbajnokságig ő is megfelelő formába lendül majd.

Melegítés nélkül
Még jó, hogy nem ruhástól kellett vízbe ugrania Güttler Károlynak. Olimpiai ezüstérmes úszónk is rajthoz állt a hétvégi felkészülési versenyen a Komjádi uszodában. Tegnap azonban kommunikációs vagy egyéb zavarok miatt nem értesült arról, hogy 17 helyett 16 órakor kezdődnek a döntők. Nos, Güttler így kénytelen volt bemelegítés nélkül vízbe ugrani. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt ez talán nem okozott volna gondot a számára, de már nem mai gyerek a veterán mellúszó. Elmúlt harminc is, így jól jött volna egy kis izommozgatás a 100 méter mell döntője előtt. Talán ezért is ért el csupán 1:03.87 perces időt.
- Ennél azért jóval többre lett volna képes - mondta Kiss László szövetségi kapitány a döntő után.
- Egyébként elégedett vagyok, különösen a fiatalok eredményei biztatók.
jk, A színes sport 2001.04.09
Kiss hozzátette: vasárnap csak 12.30 órakor derült ki, hogy a döntőket 17 helyett 16 órakor kezdik és ez több úszót is megzavart.

- Güttler Károly nem tudott a módosításról, ezért bemelegítés nélkül kellett úsznia 100 m mellen, ami aztán érződött az eredményén is.

A finálékat az esti Vasas-Újpest ob I-es férfi vízilabda mérkőzés miatt kezdték korábban.

Érdekesebb eredmények:

Férfiak:

50 m gyors: 1. Zubor Attila (Darnyi Tamás SC) 23.00 mp
50 m hát: 1. Horváth Péter (Sport Plussz MAHART SE) 26.47 mp
100 m mell: 1. Güttler Károly (Budapesti Spartacus) 1:03.87 p 2. Bodor Richárd (Pécsi TÁSI-AKG) 1:03.91
200 m hát: 1. Bodrogi Viktor (Százhalombattai VSE) 2:00.98 p
100 m pillangó: 1. Bereczki János (Szombathelyi Vízmű SE) 57.20 mp
200 m vegyes: 1. Horváth Péter 2:05.52 p
200 m gyors: 1. Batházi Tamás (Budapesti Spartacus) 1:52.83 p
1500 m gyors: 1. Bodrogi Viktor 16:22.15 p

Nők:

200 m gyors: 1. Lipcsei Krisztina (Budapesti Spartacus) 2:03.64 p
400 m vegyes: 1. Risztov Éva (Budapesti Spartacus) 4:47.72 p
100 m mell: 1. Kovács Ágnes (Budapesti Spartacus) 1:09.93 p
100 m pillangó: 1. Ferenczy Orsolya (Budapesti Honvéd) 1:02.40 p
200 m hát: 1. Kiss Annamária (Dunaferr SE) 2:18.96 p
800 m gyors: 1. Risztov Éva 8:56.05 p

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001