FONTOS


 

Heyns befejezi pályafutását

Befejezi pályafutását a kétszeres olimpiai bajnok Penny Heyns, a Dél-afrikai Köztársaság legeredményesebb úszónője.

Heyns (képünkön) - aki csütörtökön jelentette be döntését - történelmi tettet hajtott végre az 1996-os atlantai ötkarikás játékokon, miután 100 és 200 méteren is megnyerte a mellúszást. Korábban ez még egyetlen nőnek sem sikerült.

Kovács Ágnes egyik legnagyobb vetélytársa a tavalyi sydneyi játékokon - miután 1999-ben 11 alkalommal javított világcsúcsot - csalódást keltett: 100 méteren bronzérmet szerzett, a hosszabb távon pedig nem tudott bekerülni a döntőbe.

- Régebben úgy gondoltam: addig nem fejezem be, amíg azt érzem, hogy gyorsabb is lehetek - mondta a 26 éves Heyns. - Sajnos, tévedtem. Még mindig tudnék javítani az időeredményeimen, de az edzésekkel és a felkészüléssel járó lemondásokat már nem akarom vállalni.

Sporthírek, 2001.03.29

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001