FONTOS


 

Éremhalmozó szeniorok


Negyedik esztendeje működik a Békési megyeszékhelyen a Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület, amely a hét végén tartotta közgyűlését. Ezen az egyesület elnöke, Marik László számolt be a gazdasági, Pető László elnökhelyettes pedig a szakmai életükről.

Az utóbbiak során megtudtuk, hogy az elmúlt esztendőben 12 hazai eseményen vettek részt az egyesület "öregjei", de akadt néhány vállalkozó szellemű, aki rajthoz állt a müncheni szenior úszó világbajnokságon is. Ez utóbbin a legeredményesebbnek az Előre Úszó Klub edzője, Juhászné Tóth Margit bizonyult, de jó helyezéséket ért el Pappné Marik Sarolta is.

A hazai 12 eseményen a csaknem hatvan tagú csapatból összesen 21 férfi és 20 hölgyversenyzőjük szerzett valamilyen nemes veretű érmet, vagyis igencsak dicséretesen küzdöttek, amit alátámaszt 227 arany-, 215 ezüst- és 221 bronzérem-gyűjteményük.

Az egyesület megközelítőleg 580 ezer forintból gazdálkodhatott, amely döntően helyi önkormányzati támogatásból, tagdíjakból és pályázaton nyert pénzösszegekből tevődött össze, de szép bevételt értek el a saját versenyük nevezési díjainak bevételéből is.

Egyébként minden évben egy nagyszabású rendezvény házigazdái is, nevezetesen minden év márciusában rendezik meg a Gáspár Ervin-emlékversenyt. Így lesz ez az idén is, amikor március 10-11-ére várják az ország legjobb szenior klubjait a negyedik alkalommal megrendezendő Gáspár-emlékversenyre, amelynek a békéscsabai Árpád fürdő sátortetős medencéje ad otthont.

Vetési Péter, Sporthírek, 2001.01.20

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001