FONTOS


 

Poewe is Amerikában tanul tovább
Edmontonban kezd a Tőrös-tours

"Vesztemre nyitott sportautóval jöttem az edzésre, el is kapott a jégeső" - mondja a telefonvonal másik végén a Dél-Afrikában dolgozó Tőrös Károly. Persze annyira nem kell sajnálni a hosszú évek óta Fokvárosban élő trénert, főleg, hogy idén ő lett az ország legjobb felnőtt- és utánpótlásedzője is. Tőrösre és tanítványára, a rövid pályás világbajnok Sarah Poew-re amúgy sűrű szezon vár, november 23-án Edmontonban, a rövid pályás Világkupa nyitófordulójában szerepelnek, majd a melbournei Vk-forduló következik.

"És nincs vége, január elején a dél-afrikai nemzetközi rövid pályás bajnokságon indulunk, márciusban a rövid pályás világbajnokságon Moszkvában, aztán pedig a nyári, manchesteri Brit Nemzetközösségi-játékokra készülünk." - mondja Tőrös, akinek egyébként ez lesz az utolsó közös szezonja Poewe-vel. A legjobb dél-afrikai mellúszó ugyanis jövő ősszel az Egyesült Államokba "igazol", a Stanford egyetem hallgatója lesz.

"Nincs mit tenni, ez az élet rendje. Szerencsére nem csak a tanulmányok, az úszás szempontjából is a legjobb egyetemre kerül. Furcsa lesz nélküle, de szerencsére sok jó úszóm van, az utánpótlásban is akad egy-két klasszisjelölt." - folytatja Tőrös, aki nem titkolja, az utóbbi években többször is megkeresték Magyarországról, többen is örömmel vennék, ha ismét itthon dolgozna.

"Volt róla szó, de az athéni olimpiáig biztosan Dél-Afrikában dolgozom. Utána ismét visszatérhetünk a kérdésre. Egy biztos, jövő nyáron mindenképpen hazamegyek, szeretném Magyarországon megünnepelni a hatvanadik születésnapomat. Nagy buli lesz, majd meglátja..."- fejezte be a Jóakarat-játékokon a világválogatottat is irányító edző.

S. E.

Zuborék is indulnak

DESCENZANO. Az Olaszországban, Gyertyánffy Tamás irányításával tréningező Zubor Attila és Horváth Péter is vízbe száll szombaton és vasárnap a meghívásos bolzanói nemzetközi rövid pályás versenyen.

SE, Nemzeti Sport 2001.11.07

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001