FONTOS


 

Magyar származású menyasszonya van a sprinternek
Él mint Hall a vízben

Kalapban, napszemüvegben, kockás nadrágban érkezik a Phoenix Swim Club pálmafákkal megt?zdelt parkjába. Kéz a kézben a menyasszonyával. Gary Hall. Olimpiai bajnok, világbajnok, az amerikai úszósport védjegye. Az atlantai olimpia ideje alatt a Clinton lánnyal boronálták össze az újságok, most pedig azért került a tengerentúli lapok címlapjára, mert (legalábbis a sajtó szerint) kijelentette: ausztrál színekben folytatja a pályafutását. Leül, italt rendel és cáfol...

- Amit az újságok írtak az a pletykásított változata az igazságnak - kezdi Gary Hall, akinek édesapja szintén úszó olimpiai bajnokságig vitte. - Amerikainak születtem, és itt is fogok meghalni. Soha, egyetlen szóval sem állítottam, hogy el akarom hagyni az országot. Soha, senkinek sem nyilatkoztam olyat, hogy ausztrál színekben akarok úszni.

- Akkor miből született a pletyka?

- Csak annyit mondtam, a tervek szerint a jövőben Ausztráliában fogok tréningezni és versenyezni, mert az úszásban jelenleg Ausztrália a lehetőségek országa. Ha komolyan akarsz úszni, ott a helyed. Az ausztrál emberek rajonganak ezért a sportágért, élmény lehet ott versenyezni. Persze nem titkolom, az anyagiak szempontjából is jobban járok, ha egy ottani klubban versenyzek. Egy viszont biztos, nem veszem fel az ausztrál állampolgárságot, a jövőben is Amerikáért úszom. Hogy meddig, azt még nem tudom, ha érzem magamban a motivációt, akkor talán még az athéni olimpia is belefér a pályafutásomba.

- Ha már az aktuális híreknél tartunk: gondolom önt is megviselte a New York-i és washingtoni terrortámadás...

- Nem tudom felfogni, hogyan juthatott idáig a világ. Nem lehet olyan eszme vagy cél, amely ártatlan emberek életét kívánja. Döbbenetes, ami történt... Az első gondolatom nekem is az volt: mindez bosszút kíván, hiszen meggyalázták az országomat, de néhány perccel később kijózanodtam. Háborúellenes vegyok, csak remélni tudom, hogy nem sodródunk bele egy újabb Vietnamba.

- Az édesapja is olimpiai bajnoki címig vitte. Soha nem nyomasztotta, hogy a papa eredményeit öntől is elvárják?

- Nyomasztott, de a nehéz időszakok alatt pont az édesapám tartotta bennem a lelket. Amúgy nem mondhatnám, hogy tehetséges úszónak tartottak, úgy harmadikos gimnazista koromban értem el az első olyan eredményeimet, amelyek alapján én is elhittem, nincs határ, sok munkával bármit elérhetek. Akkor ötven és száz gyorson - számomra is meglepetés volt - megnyertem az amerikai juniorbajnokságot. Aztán mindez a felnőtteknél is sikerült.

- Nem egészen három év múlva pedig olimpiai bajnok lett.

- Igen, elsőként 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként. Csodás volt a dobogón állva magamhoz szorítani az aranyérmet, de már ott bevillant, hogy szép, szép, de az egyéni olimpiai bajnoki cím lenne csak az igazi.

- Minden álma így teljesüljön...

- Sydneyben összejött, de nehogy azt gondolja, hogy olyan egyszer?en ment. A felkészülésem nem sikerült túlságosan jól, sokat betegeskedtem, az eredményeim is elmaradtak a várttól. Még az is kétségessé vált, hogy kijutok-e egyáltalán Sydneybe. Nem sokan bíztak bennem, de például klubtársam, Anthony Ervin sokszor mondta: ne izgulj, Gary, bízz magadban! Éppen ezért semmihez sem fogható élmény volt, amikor az olimpián, az ötven gyors döntője után Anthonyval holtversenyben az élen végeztünk. Emlékszem, édesapám sírva nyilatkozott valamelyik televíziós csatornának, legalább annyira boldog volt, mint én.

- A magánéletéről, gondolom, nem szívesen beszél...

- Utálom a pletykákat, éppen ezért kerülöm az olyan témákat, amelyek alapot adhatnak arra, hogy elferdítsék a tényeket. Kérdezhet, csak lehet, hogy nem válaszolok.

- A menyasszonyát elnézve, nem csodálkoznék, ha hamarosan oltár elé vezetné...

- Ráhibázott, decemberben lesz az esküvőnk Miamiban. Ő egyébként magyar származású. Pont a múltkor beszélgettünk, hogy az esküvő után elmegyünk Magyarországra. Budapest tényleg olyan szép, mint ahogyan mondják?

Név: GARY HALL

Születési idő: 1974. szeptember 26.

Állampolgársága: amerikai

Klubja: Phoenix Swim Club

Legjobb eredményei: 4x olimpiai bajnok (50 m gyors, 4x100 m vegyes váltó - 2000, 4x100 m gyorsváltó, 4x100 m vegyes váltó - 1996), 3x olimpiai 2. (50 m gyors, 100 m gyors, 4x100 m gyorsváltó - 1996), olimpiai 3. (100 m gyors, 2000), 3x világbajnok (4x100 m gyorsváltó - 1998, 4x100 m gyorsváltó, 4x100 m vegyes váltó - 1994), 3x vb-2. (50 m gyors, 100 m gyors, 4x100 m vegyes váltó - 1994)

Szenzációs Szigeti

Mendoza. Az argentin rövid pályás bajnokságon dél-amerikai rekorddal lett első kétszáz gyorson (1:59.43) a magyar származású Szigeti Florencia. A tehetséges versenyző amúgy, Kovács Ágneshez hasonlóan, a Phoenix State University hallgatója.

Ágh Olivér, Nemzeti Sport 2001.09.30

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001