FONTOS


 

Kőkemény tréningek az Akropolisz lábánál
Az edzésen Athénban sincs demokrácia


Nincs oka panaszra az Athénban edzőtáborozó magyar úszóválogatottnak, ideális körülmények között készülhet. Mindezt Turi György, a Bp. Spartacus vezetőedzője is megerősítette. A szakember szerint nem csupán a szállás, az uszoda is tökéletes.

"A körülményekről annyit, a szálloda teraszáról - ott szoktunk vacsorázni - az uszodát és az Akropoliszt is látni. Mindkettő öt percre van a hoteltől" - mondja Turi.

Persze nem kirándulni mentek Athénba Kovács Ágnesék, de erről szintén vannak információi Turinak.

"Kőkemény munkát végeznek a keret tagjai, úgy érzem, szombaton értek a teljesítőképesség határára. Kicsit "megfeküdtek", de ez ilyen minőségű edzések után természetes. Persze szükség is van a kemény tréningekre, hiszen júliusban az ifiknek Európa-bajnokságuk lesz Máltán, a felnőtteknek pedig világbajnokságuk Japánban" - folytatja a Spartacus vezetőedzője.

Turi amúgy elégedett a keret tagjaival, Kovács Ágival, Güttler Károllyal, Risztov Évával és a többi fiatallal is. Mert többen Athénban debütáltak a válogatottban, így például Cseh László és Szepesi-Szabó Nikolett. Turi a május 11-13. között esedékes, edzőtábor záró Akropolisz-kupáról is szót ejtett.

"Mivel szinte éjjel-nappal edzünk, az Akropolisz-kupán senki se várjon kiemelkedő időeredményeket. Különben is, a kiugró időket nem most, a világversenyeket kell szállítani" - zárja nyilatkozatát Turi.

Francia nyílt nagymedencés bajnokság, Chamalieres

Férfiak. 100 m gyors: 1. Iles (francia) 50.04. 200 m gyors: 1. Van den Hoogenband (holland) 1:47.77. 100 m hát: 1. Roger (francia) 56.10. 200 m mell: 1. Perrot (francia) 2:16.10, 2. Sarnin (francia) 2:16.84. 200 m pillangó: 1. Esposito (francia) 1:56.07

Nők. 200 m gyors: 1. Bozon 2:00.70, 2. Figues 2:01.58. 100 m hát: 1. Maracineanu (francia) 1:02.51. 200 m vegyes: 1. Caslaru (román) 2:13.87

SE, Nemzeti Sport 2001.05.07

Kőkemény tréningek az Akropolisz lábánál
Molnár Katalin: meglepetésgyőzelem


Molnár Katalin meglepte az Akropolisz-kupa mezőnyét. A Bp. Spartacus fiatalja ugyanis élete első komoly felnőtt nemzetközi versenyén könnyedén diadalmaskodott négyszáz vegyesen. Négy másodpercet javított az egyéni legjobbján, így pedig nem volt esélye a mezőnynek. Nem csökkenti Molnár győzelmének értékét, ám tény, ha Kovács Ági a négyszáz vegyesre "hangolja" magát, gyanítható, hogy más lett volna a végeredmény. De nem arra hangolta, az olimpiai bajnok ennek megfelelően második lett. A szám amúgy elsöprő magyar, és Bp. Spartacus-sikert hozott, hiszen Molnár és Kovács Ági mellett a harmadik, Reményi is a szövetkezetiek sportolója. A nap másik győzelmét Risztov Éva könyvelhette el, akinek nem akadt komolyabb riválisa ezen az estén. Mindez az időeredményén is meglátszott, az utolsó kétszáz métert már nem is hajtotta meg a szintén spartacusos válogatott. A legnagyobb egyéni csúcsot ezen a napon nem Molnár, hanem a nyolcszázon harmadik Lipcsei szállította, ő cirka nyolc másodperccel teljesített jobbat korábbi egyéni rekordjánál. Ő csúcsot döntött, a módfelett tehetséges Cseh László négyszáz vegyesen viszont több, mint hat másodperccel elmaradt legjobbjától.

"Vegyes érzelmekkel fogadtam a látottakat, bántott Cseh Lacika gyengébb időeredménye, ugyanakkor számomra is meglepetés Molnár Katalin kiugró teljesítménye" - vélekedett Turi György, a Bp. Spartacus vezetőedzője.

Szombaton Kovács Ágnes már a saját felségterületén, vagyis a mellúszásban szerepel. Nem túlságosan megnyugtató hír az ellenlábasok számára.

Akropolisz-kupa, nemzetközi nagymedencés verseny, Athén

A magyarok eredményei

Férfiak. 400 m vegyes: ...3. Cseh László 4:36.81.

Nők. 800 m gyors: 1. Risztov Éva 8:46.94, ...3. Lipcsei Krisztina 8:54.19. 400 m vegyes: 1. Molnár Katalin 4:47.15, 2. Kovács Ágnes 4:50.65, 3. Reményi Diána 4:51.47.

SE, Nemzeti Sport 2001.05.12

Négy magyar győzelem az Akropolisz-kupán
Bodrogi-dupla Athénban

Bodrogi Viktor diadalmenetét hozta az athéni Akropolisz-kupa szombati napja, a százhalombattai ifjúsági Európa-bajnok hátúszó duplázni tudott, ötven és száz háton is őt "intették le" elsőként. A rövidebb távon ráadásul ifjúsági magyar rekorddal (26.23) nyert a sokra hivatott úszó. Nem csupán Bodrogi hozott elsőséget a magyar válogatottnak szombaton, hiszen kétszáz gyorson Risztov Éva úgy nyert (2:02.26), hogy csupán egy tizeddel maradt el a felnőtt magyar rekordtól. A negyedik magyar diadal Kovács Ágnes nevéhez fűződik, a kétszáz méteres mellúszás olimpiai bajnoka százon verte az athéni mezőnyt. Az időeredményével már kevésbé volt elégedett, azzal pedig végképp nem, hogy ötvenen, ha csak négy századdal is, de megelőzte a holland Baas. Persze aggodalomra nincs oka, amúgy pedig várható volt, hogy nem lesz csúcsformában. Részben mert az Akropolisz-kupa előtt egy percet sem pihent - napi tizenöt-tizenhat kilométer volt az adagja - másrészt a sydneyi olimpia óta nem indult nemzetközi viadalon (a versenyek hangulatától is el lehet szokni). A kétkedők - ha vannak ilyenek - megnyugodhatnak, a júniusi, székesfehérvári országos bajnokságon a régi Kovács Ágit láthatjak majd.

De visszatérve a medencéhez, száz mellen Reményi Diána is felkapaszkodott a dobogóra, a Spartacus fiatalja ráadásul remek egyéni csúccsal lett harmadik. Ugyancsak egyéni rekordot repesztett kétszáz háton a tizenhat éves honvédos Pálmai Andrea, mindez pedig - az ukrán olimpiai bajnok Jana Klocskova mögött - a második helyre volt elegendő.

Az olimpiai ezüstérmes Güttler Károly is megmártózott az olimpiai uszoda medencéjében, ötven mellen a második helyre volt jó a mutatott forma. A száz méter világcsúcstartója körül most nem volt akkora felhajtás, mint egy hónapja, a budapesti felkészülési viadalon - igaz, most időben oda is ért a rajthoz...

"Nagyon tetszett Bodrogi Viktor, Risztov Éva, Pálmai Andrea és Reményi Diána produkciója, remekül úsztak, Kovács Ági teljesítményén viszont nem csodálkozom. Teljesen érthető, hogy a hosszú kihagyás után, elképesztő mennyiségű edzéssel a lábába, nem úszik kiemelkedően. Biztos vagyok benne, hogy az országos bajnokságon - kicsit rápihenve - nagyságrendekkel jobb teljesítményre lesz képes" - összegzett Turi György, a Bp. Spartacus vezetőedzője.

Akropolisz-kupa, nemzetközi nagymedencés verseny, Athén

A magyarok eredményei

Férfiak. 50 m hát: 1. Bodrogi Viktor 26.23, ...5. Cseh László 27.90. 100 m hát: 1. Bodrogi 56.80, ...6. Cseh 59.04. 50 m mell: 2. Güttler Károly 29.29.

Nők. 200 m gyors: 1. Risztov Éva 2:02.26, ...4. Lipcsei Krisztina 2:03.59. 50 m hát: 5. Szabó-Szepesi Nikolett 30.76, ...8. Pálmai Andrea 31.60. 200 m hát: 2. Pálmai 2:15.86, ...7. Szabó-Szepesi 2:22.03. 50 m mell: 2. Kovács Ágnes 32.90, ...5. Reményi Diána 34.31. 100 m mell: 1. Kovács Á. 1:10.22, ...3. Reményi 1:12.33. 200 m vegyes: 3. Molnár Katalin 2:19.41.

SE, Nemzeti Sport 2001.05.13

Kovács Ágnes: úszás helyett pihenés
Risztov legyőzte Klocskovát

A szombati négyest vasárnap eggyel megfejelte az athéni Akropolisz-kupán szereplő magyar válogatott, öt győzelmet könyvelhettek el a mieink a görög fővárosban. A legértékesebb diadal a spartacusos Risztov Éva nevéhez fűződik, aki kétszáz pillangón az utolsó tíz méteren az ukránok kétszeres olimpiai bajnok vegyesúszóját, Jana Klocskovát megelőzve lett első. A hódmezővásárhelyi születésű, háromszoros ifjúsági Európa-bajnok tehetség a 4x50 méteres vegyes váltónak is tagja volt vasárnap, ráadásul a kétszáz pillangón elért időeredménye (2:10.92) a LEN-ponttáblázat alapján a női mezőny legjobb idejének bizonyult (A férfiaknál ugyanezen a listán Bodrogi Viktor a holland ötkarikás bajnok, Van den Hoogenband mögött a második lett).

Mellen is jól ment a mieinknek, az olimpiai ezüstérmes Güttler Károly szép csendben gyűjtötte be a százméteres táv elsőségét, a hölgyeknél pedig Güttlerhez hasonlóan a spartacusos Reményi Diána nyert kétszáz mellen. Nem elírás, Reményi nyert, ugyanis - várható volt... - Kovács Ágnes nem állt rajthoz. Pontosabban szólva Ági edzője, Turi György döntött úgy, pihenteti az olimpiai bajnokot, hiszen a verseny előtti athéni edzőtábor alaposan "kifacsarta" a hétszeres Európa-bajnokot. Jót húzott Turi, hiszen nem tette ki annak a magyar klasszist, hogy hozzá méltatlan produkcióval - sokaknál ez a teljesítmény a csúcs lenne - álljon a világ elé.

Röviden a többiekről: Bodrogi Viktor vasárnap az ötven és a száz hát után kétszázon is nyerni tudott, és bár Lipcsei Krisztina négyszáz gyorson csak harmadik lett, az időeredménye jó kiindulási alap lehet a folytatásra. És még nincs vége a magyar sikereknek, az Akropolisz-kupa legjobb női csapatának a magyart választották - a férfiaknál harmadikok lettek a magyar urak - az összetett versenyben pedig fölényes magyar siker született. Ha azt vesszük, hogy a hollandok, svédek és a dánok is elküldték Athénba a válogatottjukat, több mint biztató a több tizenhat éves versenyzővel megspékelt magyar válogatott görögországi mérlege.

"A fiatalok közül többen is egyéni rekordokat úsztak, ez dicséretes, főleg, hogy rápihenés nélkül szerepeltünk az Akropolisz-kupán. Az élet persze nem áll meg, kedd reggel már otthon folytatjuk a felkészülést" - értékelt Turi György, a legtöbb válogatottat adó Bp. Spartacus vezetőedzője.

Sal Endre

Akropolisz-kupa, nagymedencés nemzetközi verseny, Athén

A magyarok eredményei. Férfiak. 100 m mell: 1. Güttler Károly 1:03.76. 200 m hát: 1. Bodrogi Viktor 2:00.58, 2. Cseh László 2:06.27. Nők. 400 m gyors: 3. Lipcsei Krisztina 4:17.03, ...6. Molnár Katalin 4:23.25. 100 m hát: ...3. Szabó-Szepesi Nikolett 1:05.31, 4. Pálmai Andrea 1:05.38. 200 m mell: 1. Reményi Diána 2:31.93. 200 m pillangó: 1. Risztov Éva 2:10.92. 4x50 m vegyes váltó: 1. Magyarország (Szabó-Szepesi, Kovács Á., Risztov, Lipcsei) 1:59.49

SE, Nemzeti Sport 2001.05.14

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001