FONTOS


 

Gyárfás Tamás: elnök itt, elnök ott
Megalakult az új Magyar Úszószövetség

Izgalmasnak a legkevésbé sem mondható vasárnapot tudtak le az úszók, a műugrók, a műúszók és a hosszútávúszók, ám a lényeg, hogy immár a sporttörvénynek megfelelő szervezeti formában működnek a "vizesek". Volt minden, alapszabály elfogadás, s szavazás minden mennyiségben. Kezdetnek -- két és fél óra után -- a Magyar Úszó Alszövetség megszületésének lehettünk tanúi, amely természetesen nem maradt tisztségviselők nélkül. A szervezet elnöke (nem meglepetés) Gyárfás Tamás lett, annak ellenére is, hogy volt, aki dr. Sós Csabát jelölte a tisztségre. A páros verseny viszont elmaradt, ugyanis a közgyűlés nem szavazta meg a ferencvárosi tréner harcba szállását. A társelnök Csepi Lajos lett, s az sem okozott meglepetést, hogy alelnöknek választották meg Darnyi Tamást, Perjámosi Sándort, valamint dr. Ringelhann Györgyöt. Az viszont némileg meglepete az egybegyűlteket, hogy a titkos szavazás után nem került be az elnökségbe Ruza József. Örökös, tiszteletbeli elnökségi tag lett ugyanakkor Széchy Tamás és az olimpiai bajnok dr. Temes Judit.

Az alszövetség megalakulása után a "nagy testvér", vagyis az immár minden "vizes" sportágat magába foglaló Magyar Úszószövetség tisztségviselőinek megválasztása volt soron (többek szerint a pólósoknak is a "nagy" úszószövetségben kellene helyet kapniuk, ám ők továbbra is külön úton járnak...).

Itt sem volt vita, a Magyar Úszószövetség elnöke Gyárfás Tamás lett, az alelnökök pedig: Darnyi Tamás (úszás), Gémesi László (műugrás), Pázmányi Gábor (műúszás) és Perlaki Gábor (hosszútávúszás). A szervezet főtitkárát is megválasztották, itt nem volt vita arról, hogy Ruza József legyen a befutó. Több mint négy órával az ülés kezdete után az úszószövetség elnökségi tagjairól is szavazott a közgyűlés, ez alapján immár elnökségi tagnak mondhatja magát Haász Katalin, Dobai Gyula, Tószegi Andor, Kiss László, Perjámosi Sándor és Csepi Lajos. A pólósok előtt pedig nyitva áll a kapu, az egyik alelnöki szék ugyanis vasárnap üresen maradt...

Nemzeti Sport, , 2001.02.26

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001
  Kovács Ágnes