FONTOS


 

Moravcová 32 ezer dollárt úszott össze
Nyolcszor lett első a szlovák klasszis

Párizsban vasárnap este véget ért a tíz fordulóból álló rövid pályás Világkupa-sorozat. Mivel a kiírás szerint csak az kaphatott szerepet a végelszámolásnál, aki mind a három zónában (Amerika, Ázsia/Ausztrália, Európa) legalább egy viadalon rajthoz állt, meglehetősen kevesen kerültek fel a dollárezreket hozó listára, sőt, több számban végeredményt sem tudtak hirdetni. Az összetett győztesek számonként négyezer dollárt kaptak, a második helyezettek kétezret, a harmadikok pedig ezer zöldhasúval lettek gazdagabbak. A legjobban -- nem meglepő -- a szlovák Martina Moravcová járt, aki nem tévedés, nyolc (!) számban végzett az élen, tehát 32 ezer dolláros csekket vehetett át a szervezőktől. A hölgyeknél rajta kívül még az amerikai Balcerzak emelkedett ki, az ő triplázása tizenkétezer dollárt ért.

Az uraknál a vegyes úszó német Letzin keresett a legjobban, ő Balcerzakhoz hasonlóan 12 ezer dollárt kapott. A több világcsúcsot s Európa-rekordot hozó Világkupa-sorozaton sajnos nem indultak magyar versenyzők, pedig a példa is mutatja: anyagilag sem kedvezőtlen egy esetleges jó Vk-szereplés. De erről Moravcová tudna mesélni, aki minden korábbi csúcsot megdöntött a nyolc összetett győzelmével. Gyanítható, a következő sorozat alkalmával is ott lesz a vízben. És ez az, amiért főhet a riválisok feje...

A rövid pályás Világkupa összetett végeredménye

Férfiak. 100 m gyors: 1. Jones (amerikai). 50 m hát: 1. Halgasch (német), 2. Pankratov (orosz). 100 m hát: 1. Kozulj (horvát), 2. Halgasch. 200 m hát: 1. Kozulj, 2. Halgasch. 50 m mell: 1. Knabe (kanadai). 100 m mell: 1. Knabe, 2. Tomazini és Farabegoli (mindketten olaszok). 200 m mell: 1. Farabegoli. 50 m pillangó: 1. Mintenko (kanadai), 2. Pankratov (orosz). 100 m pillangó: 1. Mintenko, 2. Pankratov. 200 m pillangó: 1. Pankratov. 100 m vegyes: 1. Letzin (német), 2. Halgasch. 200 m vegyes: 1. Letzin, 2. Souza (brazil). 400 m vegyes: 1. Letzin

Nők. 50 m gyors: 1. Moravcová (szlovák), 2. Rolland (kanadai). 100 m gyors: 1. Moravcová, 2. Rolland. 200 m gyors: 1. Moravcová. 50 m hát: 1. Moravcová, 2. Rolland. 100 m hát: 1. Moravcová. 50 m mell: 1. Gerasch (német), 2. Balcerzak (amerikai). 100 m mell: 1. Balcerzak, 2. Poewe (dél-afrikai). 200 m mell: 1. Balcerzak, 2. Poewe. 50 m pillangó: 1. Moravcová, 2. Rolland. 100 m pillangó: 1. Moravcová. 100 m vegyes: 1. Moravcová, 2. Rolland. 200 m vegyes: Balcerzak.

***

Horváth: bravúr száz háton

Horváth Péter kiváló eredménnyel diadalmaskodott a svájci nemzetközi viadalon száz háton, az Olaszországban, Descenzanóban készülő váltóval vb-bronzérmes úszó 53.61-es idővel múlta felül a riválisokat. Az időeredményéről csak annyit, a decemberi, valenciai rövid pályás Európa-bajnokságon a negyedik lett volna ezzel a teljesítménnyel. Gyertyánffy Tamás tanítványa két első helyet, valamint egy második helyezést könyvelhetett el az usteri versenyen.

Nemzetközi rövid pályás verseny, Uster (Svájc)

Érdekesebb eredmények

Férfiak. 100 m hát: 1. Horváth Péter 53.61, 2. Machovic (szlovák) 54.59, 3. Thiele (német) 54.69. 200 m pillangó: 1. Eroli (olasz) 1:57.45.

Nők. 100 m gyors: 1. Alshammar (svéd) 54.14, 2. Dallmann (német) 55.22, 3. Ries (német) 55.29. 100 m hát: 1. Diezi (svájci) 1:01.98. 200 m mell: 1. Balcerzak (amerikai) 2:28.83. 400 m vegyes: 1. Klocskova (ukrán) 4:44.41

Nemzeti Sport, , 2001.01.30

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001