FONTOS


 

Kovács Ági nem lepődött meg Csi Huj világcsúcsán
Rövid pályás Világkupa, 10. állomás,Párizs

A párizsi Világkupa-forduló szombati napja után fanyalogtunk - nem sok jó eredmény született -, a vasárnapi futamokat nézve viszont jogos a kalaplengetés. A tíz fordulóból álló Vk-sorozat egyik legprímább versenyét szemlélhettük a záró napon, többek között két világcsúcsnak is tapsolhatott a publikum.

Kezdjük a számunkra érdekesebbel. Kovács Ágnes felségterületén, azaz kétszáz mellen a kínai Csi Hujmegdöntötte a japán Tanaka kétéves világrekordját (2:19.25). A kínai hölgy számunkra is ismerős, a sydneyi olimpián nagymedencében is megpróbálkozott az éremszerzéssel, ám nem került fel a dobogóra, amelynek legmagasabb fokára Kovács Ági állhatott. Csi Huj rekordja történelminek mondható, hiszen ő az első, aki kettő perc húsz másodperc alá került kétszáz mellen. Már-már, hihetetlen eredmény! Kovács Ágnes azért nem lepődött meg annyira:

- Benne volt Csi Huj úszásában a kiugró eredmény, legutóbb is alig maradt el Tanaka rekordjától. Az időeredménye tényleg remek, ám én szerintem ez is megdönthető - értékelt Ágnes.

A másik világcsúcsot a brit Mark Foster szállította. Ő néhány napja a sheffieldi Vk-forduló során ötven pillangón repesztett világrekordot, Párizsban pedig ötven gyorson. Habár az orosz Popov is ott volt a vízben, Fosterről szólt a futam, nyolc századdal döntötte meg az amerikai Ervin tavaly úszott csúcsát. Mindez persze anyagilag is jól jött Fosternek, hiszen a szervezők tízezer márkát fizettek a rekordért.

SE

Rövid pályás Világkupa, 10. állomás, Párizs

Férfiak. 50 m gyors: 1. Foster 21.13 - világcsúcs, régi: 21.21, Anthony Ervin, amerikai - 2000., 2. Meolans (argentin) 21.84, 3. Popov (orosz) 22.03. 200 m gyors: 1. Pearson (ausztrál) 1:44.94, 2. Carvin (amerikai) 1:45.68, 3. Dunne (ausztrál) 1:47.38. 1500 m gyors: 1. Rostoucher (francia) 14:46.16, 2. Schmitt (francia)14:53.27, 3. Cservinszkij (ukrán) 14:53.33. 50 m hát: 1. Maskovic (horvát) 24.66, 2. Halgasch (német) 24.77, 3. Pankratov (orosz) 24.96. 200 m hát: 1. Dufour (francia) 1:55.01, 2. Halgasch 1:57.42, 3. Catalano (olasz) 1:58.29. 100 m mell: 1. Knabe (kanadai) 59.61, 2. Duboscq (francia) 59.80, 3. Imai (japán) 1:00.05. 100 m pillangó: 1. Klim (ausztrál) 51.08, 2. Pine (ausztrál) 52.04, 3. Lagun (fehérorosz) 52.74. 200 m vegyes: 1. Marchand (francia) 1:59.19, 2. Van der Zant (ausztrál) 1:59.45, 3. Cabello (spanyol) 1:59.96

Nők. 100 m gyors: 1. Sjöberg (svéd) 54.11, 2. Figues (francia) 54.78, 3. Popcsenko (fehérorosz) 54.99. 400 m gyors: 1. Poll (Costa Rica-i) 4:08.23, 2. Bozon (francia) 4:09.23, 3. Choux (francia) 4:09.96. 100 m hát: 1. Bedford (amerikai) 59.35, 2. Maracineanu (francia) 1:00.50, 3. Molina (brazil) 1:01.07. 50 m mell: 1. Poewe (dél-afrikai) 31.59, 2. Schäffer (német) 31.99, 3. Leprest (francia) 32.19. 200 m mell: 1. Csi Huj (kínai) 2:19.25 - világcsúcs, régi: 2:20.22, Tanaka Maszami, japán, 1999., 2. Poewe 2:25.98, 3. Bremond (kanadai) 2:27.53. 50 m pillangó: 1. Sjöberg 26.54, 2. Egdal (dán) 26.78, 3. Rolland (kanadai) 27.13. 200 m pillangó: 1. Van Welie (új-zélandi) 2:10.56, 2. Peláez (spanyol) 2:11.59, 3. Deglau (kanadai) 2:12.66. 100 m vegyes: 1. Bedford 1:01.32, 2. Hagivara (japán) 1:01.37, 3. Scserba (fehérorosz) 1:01.98. 400 m vegyes: 1. Doody (kanadai) 4:47.43, 2. García (spanyol) 4:49.14, 3. De Ronchi (francia) 4:50.02

Nemzeti Sport, , 2001.01.29

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001