FONTOS


 

Rózsa Norbert egyenlített
Kovács Ági Hörner rekordját "kóstolgatja"


Kovács Ági a Komjádi uszodában is tarthatatlan volt
Güttler--Rózsa 1--1. Szombaton száz mellen a harminckét évesen is világszintet képviselő Güttler Károly, vasárnap a hosszabbik távon pedig a szám olimpiai bajnoka, Rózsa Norbert diadalmaskodott. Párharcról beszélünk, hiszen a szentesi Bessenyei Tamás ezen a hétvégén haloványabb volt. Rózsa amondó, még maradt is benne:

-- Egy másodperccel ennél is többre lehettem volna képes, persze csak akkor, ha kell. Most ennyi kellett... -- vázolta a helyzetet Rózsa.

Kovács Ágnes képtelen hibázni. Világszinten sem sok ellenfele akad, itthon pedig egy sem. Mindebből vasárnap is ízelítőt kaptunk, amikor ötszörös Európa-bajnokunk száz mellen oktatta a mezőnyt. Az előfutamban és a fináléban egyaránt. Ágnes sem tagadja, ha megszorítják, a mostani 1:08.71-es produkciójánál is többre lett volna képes.

-- Egyedül úszni mindig nehéz, persze így is elégedett vagyok az időeredményemmel. A rajtom nem volt tökéletes, de ez is belefért -- értékelt Ági, aki a jelek szerint nagyon "egyben van". Ha így halad, akár Silke Hörner 1:07.91-es Európa-csúcsa is veszélybe kerülhet. Az NDK-s úszó tizenhárom éve érte el a rekordot. Ági hosszú ideje "kopogtat", és ne feledjük, az országos csúcsa (1:08.08) is súrolja a Hörner-féle rekordot.

Az Olaszországban légióskodó Horváth Péter vasárnap jobb benyomást keltett, száz háton egyéni csúccsal, száz pillangón pedig a felkészüléshez mérten remek idővel nyert.

-- Igaz, Zubor Attilával együtt nem élünk nagylábon Olaszországban, de szakmailag minden tökéletes, Gyertyánffy Tamás remek edzéseket tart -- kommentált Horváth, aki mellett a másik pillangós, Ferenczy Orsolya (100 m) is megnyugtató idővel nyert. A remekül szervezett viadal végén (ahol nem mellékesen a sajtó kiszolgálása is kifogástalan volt) Kiss László szövetségi kapitány is értékelt:

-- Több jó és egy-két gyengébb teljesítményt láttam, összességében elégedett vagyok a látottakkal. Risztov Éva esetét is tisztáztuk, beszéltem a szüleivel és az edzőjével, ígéretet kaptam arra, hogy a tehetséges gyorsúszó hamar megszabadul a súlyfeleslegétől.

Ez sem rossz hír...

***

Tempóról tempóra

Felkészülési verseny, Komjádi uszoda


Férfiak. 50 m gyors: 1. Zubor Attila (Sport Plusz) 46.98 (előfutam: 23.50, döntő: 23.48), 2. Nagy P. (BVSC) 50.19 (25.20, 24.99), 3. Bunda (Bp. Honvéd) 50.23 (25.17, 25.06). 200 m gyors: 1. Szűcs Tamás (FTC-Print 17) 3:53.55 (1:59.64, 1:53.91), 2. Bereczki (Sport Plusz) 3:56.56 (1:59.43, 1:57.13), 3. Németh D. (Bp. Honvéd) 3:59.26 (1:59.99, 1:59.27). 100 m hát: 1. Horváth Péter (Sport Plusz) 1:55.11 (58.05, 57.06), 2. Bodrogi (Százhalombatta) 1:57.17 (59.08, 58.09), 3. Szentesi (Békéscsaba) 1:58.38 (59.23, 59.15). 200 m mell: 1. Rózsa Norbert (Sport Plusz) 4:38.81 (2:21.27, 2:17.54), 2. Bessenyei (Szentes) 4:41.41 (2:21.32, 2:20.09), 3. Güttler (Bp. Spartacus) 4:43.85 (2:26.11, 2:17.74). 100 m pillangó: 1. Horváth Péter 1:51.51 (57.01, 54.50), 2. Kolozár (Bp. Spartacus) 1:55.08 (57.54, 57.54), 3. Zeibig (Sport Plusz) 1:55.54 (58.00, 57.54). 200 m vegyes: 1. Batházi István (Bp. Spartacus) 4:14.31 (2:08.21, 2:06.10), 2. Szabó G. (Dunaferr) 4:28.01 (2:14.49, 2:13.52), 3. Nagy P. (Sport Plusz) 4:30.52 (2:16.13, 2:14.39)

Nők. 800 m gyors: 1. Kovács Kornélia (Gyula) 18:04.11 (9:03.26, 9:00.85), 2. Nagy D. (Rája '94) 18:16.39 (9:10.17, 9:06.22), 3. Nagy R. (Rája '94) 18:31.65 (9:18.94, 9:12.71). 200 m hát: 1. Ferenczi Katalin (Bp. Honvéd) 4:35.22 (2:17.91, 2:17.31), 2. Kiss A. (Dunaferr) 4:36.19 (2:18.10, 2:18.09), 3. Pálmai 4:40.20 (2:21.88, 2:18.32). 100 m mell: 1. Kovács Ágnes (Bp. Spartacus) 2:18.39 (1:09.68, 1:08.71), 2. Kovács K. (Bp. Honvéd) 2:24.99 (1:13.36, 1:11.63), 3. Szántó Sz. (Bp. Honvéd) 2:29.47 (1:15.33, 1:14.14). 100 m pillangó: 1. Ferenczy Orsolya (Bp. Honvéd) 2:05.39 (1:03.56, 1:01.83), 2. Molnár V. (Dunaferr) 2:07.76 (1:04.38, 1:03.38), 3. Nyíry (Sport Plusz) 2:09.45 (1:04.73, 1:04.72). 400 m vegyes: Risztov Éva (Hódtáv) 9:57.07 (5:00.11, 4:56.96), 2. Molnár K. (Bp. Spartacus) 10:01.07 (5:02.13, 4:58.94), 3. Nagy P. (Fűzfő) 10:11.25 (5:07.15, 5:04.10)

SE, Nemzeti Sport 2000.03.20.

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2000

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2000