FONTOS


 

Csukva maradt
Perkins nem érte utol sem Hackettet, sem Egerszegiéket


Kieren Perkinsnek szombat délután randevúja volt.

Az örökkévalósággal.

Az ausztrál legenda olyasmire készült, amire férfiúszó még sohasem volt képes, egymás után harmadszor is megnyerni ugyanazt a számot. A hölgyeknél két olyan géniuszt ismer a história, aki három egymást követő olimpián véghez vitte ezt a bravúrt. Az egyik Dawn Fraser, aki a 100 gyorson győzött 1956-ban, 1960-ban és 1964-ben. A másik Egerszegi Krisztina, aki 200 háton hagyta le a mezőnyt 1988-ban, 1992-ben és 1996-ban.

Férfiember azonban ezt a teljesítményt még sohasem bírta kisajtolni az izmaiból.

Alekszandr Popov lehetett volna az első, de az orosz sprinter nem bírt Hoogenbanddal a sprintszámokban. Ha rövid távon nem ment, akkor talán a maratonin - ebben bíztak a történelmi tettek nagy barátai. Elvégre Perkins az 1500 méter királyának számított Barcelonában és Atlantában. Ráadásul már 1991-ben megmondta: "Huszonhét évesen fogok visszavonulni, miután megnyertem a harmadik olimpiai aranyamat."

Kilenc évvel később ott állt a kapuban. Néhány héttel ezelőtt megpendítette, ami Atlanta óta történt - vereségek, formahanyatlás - nem számít. Ő négy éve szeptember huszonharmadikára készül. Hogy akkor vonuljon be a történelembe.


Az amerikai női váltó tagjai üzentek haza. Megköszönték Amerikának hogy a csapatában lehettek. Kedves...

Egyetlen vetélytársa volt, egy húszéves ifjú, Grant Hackett. Történetesen ő is ausztrál. Amikor Kieren első ízben állt a dobogó tetején, Grant 12 esztendős volt. Négy évvel később, az atlantai játékok idején már az egyik legfőbb vetélytársának számított. Olyannyira, hogy 1997 óta ő uralta a távot, négy esztendő óta egyetlen versenyt sem veszített el. Most példaképe ellen kellett megőriznie a veretlenségét. Egyszersmind megakadályozni egy korszakos mű elkészültét.

És amilyenek ezek a fiatalok, Hackett keresztülhúzta a számításokat. Nem tisztelte sem a nagy bajnokot, sem a szent célt. Háromszáztól fokozatosan elhúzott, és egyenletesen tempózva, végül két testhossz előnnyel csapott a célba - majd utána a levegőbe.

Perkins hiába próbált meg mindent, esélye sem volt hét év hátrányban. Meglehet, túlságosan is sokat adott ki magából egy nappal korábban. Hiszen amióta világ a világ, az 1500 előfutamában még sohasem úsztak 15 percen belül. Ő 14:58.34-gyel kvalifikálta magát. Hogy aztán beismerje, az ő korában már a regenerálódás megy a legnehezebben.

Szombat délután pedig azt is be kellett hogy lássa, az új hullám ellen nincs esélye. Amikor a célba értek - mint azt utóbb elmondták - Perkins mindössze ennyit mondott Hackettnek: "Megérdemelted."

"Ezt nem sokan hallották tőle - mondta ragyogó arccal az ifjú Grant. - Még soha életemben nem koncentráltam így, mint erre a versenyre, igaz, akadtak pillanatok, amikor átfutott az agyamon, lehet, hogy még várnom kell négy évet?"

Nem kellett várnia. A nagy öreg nem bírta az iramot, több mint öt másodperccel maradt le mögötte. "Holott mindent beleadtam, amit csak lehetett. Ennyire tellett, de azért köszönöm mindenkinek, aki idáig segített."

Azzal elballagott az öltöző felé.

Szombat délután randevúja volt az örökkévalósággal.

Elkerülték egymást.

Güttler nem akarja befejezni

Örökzöld

Úgy volt, hogy befejezi. Már többször is úgy volt, aztán Güttler Károly mégis maradt.

Marad most is, ez így természetes.

Célba ért a magyar vegyes váltó, együtt örvendezett Horváthtal, Gáspárral és Zuborral, okkal, hiszen ezen az olimpián, úszásban az ötödik hely valóban nagy tett. A célban már kérdezték is tőle, hogy akkor most ez volt-e az utolsó világversenyen leúszott száz métere, mire ő homolokegyenest ellenkezőt vallott, mint néhány nappal korábban. Akkor, miután két századdal (hát persze, hogy épphogy, mint Szöulban, a döntőben.) lemaradt a száz mell fináléjáról arról beszélt, hogy elég, jöjjön a család, jöjjön a pihenés, csak a család, csak a pihenés..

Aztán most jött a váltó remeklése - a vízben és a parton egyaránt. Igen, a parton is, hiszen másképp aligha mondaná a többiekre nézve, hogy "már csak miattuk is folytatom". És Güttler nem lenne az, aki, ha nem toldaná hozzá, hogy ha pedig a váltó miatt úszik, nyilván el-elindul majd egyéniben is.

Mert képtelenek meglenni egymás nélkül, az úszás és ő. Güttler oldaláról már volt szó (".miattuk is."), a sportágnak pedig nagy szüksége van arra, itthon mindenképpen, hogy egy igazi sportember tovább szolgálja. Az igazi kitétel itt nem az eredményekre, inkább a tartásra, az elszántságra, az elhivatottságra, a megbízhatóságra utal.

Azt mondja Túri edző a Spartacusból, hogy Güttler lesz az első magyar sportoló, akinek a postás egyszerre hozza majd a Gerevich-ösztöndíjat és a nyugdíjat.

Lehet, hogy így lesz, Güttlert ismerve jó esély van rá.

És arra is -Ękis túlzással -, hogy nem törődve életkorral, múló idővel, úszik majd, amíg világ a világ, amíg csak lesznek uszodák, kiírnak világversenyeket, s összeállnak váltók.

Nyugdíjas pedig valójában sohasem lesz.

Inkább örökzöld. Hervadhatatlan.

Voltaképpen azzal kerültek hátrányba a magyar 4x100-as vegyes váltó tagjai, hogy az előfutamokból a második idővel kerültek be a fináléba. Így ugyanis a haloványabban teljesítő németek és az ausztrálok között kellett tempózniuk, utóbbiak pedig a várakozásnak megfelelően elhúztak a mieinktől, olyan hullámot hagyva maguk mögött, amelyben lehetetlen volt normális teljesítményt nyújtani - különösen a második két hosszon.

Ám a fiúk így is rendkívüli módon örültek az ötödik helynek, legalább oly lelkesen ugráltak és ölelgették egymást, mint a körülöttük vigyorgó érmesek. Azoknak is volt mit ünnepelniük, hiszen az amerikaiak fantasztikusan repesztettek, több mint egy másodpercet faragtak le a világrekordból (amit meg a női váltójuk csinált, arra szavakat sem lehet találni: először úsztak négy percen belül, kozmikus világcsúcsot állítva fel ezzel). Az auszik a hazai közönség előtt begyűjtött ezüstjük miatt örvendeztek, míg a németek azért repkedtek méterekkel a föld felett, mert négy egymást követő olimpiai negyedik hely után végre sikerült a bronzot megszerezniük.

Aki esetleg a kvalifikációs időt figyelembe véve nemesfémet várt a Horváth, Güttler, Gáspár, Zubor kvartettől, az álomvilágban ringatta magát. Az ellenfeleknél korábban nem a legnagyobb sztárok úsztak, például a befejezőemberek közül Klim, Hoogenband és Hall csak a döntőre vonult fel.

Kiss László szerint az ötödik helynek az úszótorna elképesztő erősségét figyelembe véve, mindenképpen örülni illik, mégha előzőleg ez a pozíció nem a várakozások netovábbjaként szerepelt is. Ám a kapitány szerint elég egy pillantást vetni az időeredményekre, és látszik: fiaink az országos csúccsal sem kerültek volna a dobogó közelébe.

Dicséretes volt mindazonáltal, hogy mindent kiadtak magukból, Zubor Attila például az utolsó százon egy hellyel feljebb hozta be a váltót. "Méhéég ihitt érzehem a vá. hllamban. huh. haaa. az. hhhh. egész ver. sehenyt." - zihált jó három perccel a célba érés után is, mutatva, teljesen kihajtotta magát.

Güttler Károly (képünkön), a nagy veterán, aki egyébként egyedüliként ment jobbat az előfutamban elért időknél a négyesben, arra a kérdésre, hogy akkor ez volt-e az utolsó mellen, világversenyen leúszott száz métere, kijelentette, hogy szinte biztosan nem. "Annyira jól összeállt ez a váltó, hogy már csak miattuk is folytatom. Ha pedig a váltó miatt úszom, akkor az egyénit sem fejezem be - mondta a nagy harcos, aki a negyedik olimpiáján indult. - Az természetes, hogy most egy ideig a medence közelébe nem megyek, csak a családomnak szentelem az időmet, de utána megint nekikezdek, legalábbis most úgy érzem. Aztán majd meglátjuk."

A mester, Kiss László mosolygott: "Ahogy segítőm, Turi Gyuri mondta, Karcsi lesz az első magyar sportoló, akinek a postás egyszerre viszi ki a Gerevich-ösztöndíjat és a nyugdíjat."

Az életműdíjat viszont már most oda lehetne adni neki.

"Ezzel az eredménnyel azért hazamehetünk, elsősorban Kovács Ági aranyának köszönhetően - értékelte a magyar úszócsapat szereplését Kiss László. - Előzetesen még további két éremben reménykedtem, de Czene Attila hihetetlenül pechesen maradt le a harmadik helyről, míg Rózsa Norbi - bár nagyon bíztam Széchy Tamás rutinjában - végül nem tudott jól úszni. Egyébként ezen az olimpián valóban balszerencsénk volt néhány esetben, hiszen két-három századdal csúsztunk le döntős helyekről, gondolok itt elsősorban Güttler Karcsira és Zubor Attilára. Ha ők ott vannak a fináléban, szerintem pontszerző helyen végeznek."

Jóllehet sikerült tartani az 1980-ban felvett ritmust, azaz ha ott voltunk a játékokon, aranyat nyertünk a medencében, a szöuli, barcelonai és atlantai nemesfémterméshez képest az egyetlen arany kissé szegényesnek tűnik. Ezen azonban aligha lehet fennakadni: "Őrségváltás történt Atlanta óta, és ez csak Athénre fejeződik be teljesen - magyarázta Kiss. - Azok a versenyzők, akik Amerikába mennek tanulni, még tovább fognak fejlődni, személyesem ismerem a leendő edzőiket, s bízvást mondhatom, jó kezekbe kerülnek a magyarok. Távozásukkal egyszersmind lehetőség nyílik arra, hogy még intenzívebben foglalkozzunk az utánpótlásunkkkal. A tartalékaink ugyanis kifogyhatatlanok, gondoljunk csak az idei öt ifi Európa-bajnoki aranyra. Az új tehetségeket fokozatosan beépítve, kétezernégyben ismét ütőképes csapatunk lehet, amely ígérem, sokszor ríkatja majd meg a magyar szurkolókat."

Az olimpiai doppinglabor péntek este "telt hűtőházat" jelentett, a Sydneyben működő tesztközpontnak nincs több szabad kapacitása. Hogy a második hét eseményein részt vevők ellenőrzésével mi lesz ezek után, arról még nem hallani konkrétumokat - ugyanakkor az első héten, többek között az uszodákban levett mintákkal kapcsolatban meglehetősen bizarr hírek keringenek. Kiss László, a magyar kapitány és Tóth Ákos, a görög csapat vezetőedzője egyaránt megerősítette azt az értesülést, hogy harminc úszónál "bizonytalan eredetű anyagot" találtak, de mivel képtelenek azonosítani - a labor vizsgálata a tiltólistán szereplő szerek után kutat, másra nincsenek behangolva a gépek -, ezért a gyanú árnyékánál több nem vetül azokra, akiktől levették.

Természetesen név szerint nem lehet tudni, kinek a vérét avagy a vizeletét analizálták, s jutottak belőle erre a konklúzióra, ugyanakkor az úszóberkekben járatosak kerek perec kijelentik, hogy az olaszoknál, a hollandoknál és a románoknál központilag irányított kokszolás folyik, egy különleges vérdoppingot - amely nem azonos a már kimutathatónak vélt EPO-val - és a szintén felfedezhetetlen növekedési hormonokat alkalmazzák.

Van, aki ezt csak zárójelben jegyzi meg, mások viszont nyíltan vállalják a véleményüket. Az amerikai nők edzője, Richard Quick például leszögezte: "Nehogy azt higgye bárki is, hogy ez doppingmentes olimpia. Ne várják, hogy ujjal mutogassak versenyzőkre vagy nemzetekre, de vannak sejtéseim."

Az óhatatlanul is célkeresztbe került hollandok főnöke, az Inge de Bruijnt és Pieter van den Hoogenbandot trenírozó Jacco Verhaeren felháborodva fogadta a vádakat: "Aki ilyeneket mond, az hülye, annak nincs helye az úszósportban. Ha azt gondolnám, hogy kokszolnak akár a mieink, akár a vetélytársak, itt hagynám az egészet. Szerintem az efféle megjegyzéseket az irigység szülte, mindazonáltal engem kiborítanak az ilyen kommentárok." Qiuckkel kapcsolatban megjegyezte, hogy a jenki tréner a holland sikerek után gratulált neki, célozgatásról szó sem volt.

Ami egyébként a holland úszósport fejlődését illeti, az igencsak szembeötlő. Barcelonában még csupán két úszójuk szerepelt a nyolcas döntőkben - nem sok sikerrel -, ám nyolc év alatt elérték a világszínvonalat. A hivatalos magyarázat szerint ez Ad Roskan érdeme. Az 1992-ben kinevezett technikai igazgató kirúgta az úszóválogatott komplett vezérkarát, majd az Ausztrál Állami Sportintézet módszereit követve, tudományos alapon újjászervezte az edzésmunkát. Orvosok ügyeltek az étrendre, tudósok segédkeztek a tréningprogramok kialakításakor. Köztük egy bizonyos Pieter van den Hoogenband nevű fiú papája is, aki azóta a LEN (Európai Úszóliga) egyik legfőbb doppinkorifeusává vált (ő volt például a főellenőr az idei vízilabda Bajnokok Ligája-döntőn, Óbecsén). A 14 éves Pieter amúgy Ő92-ben került a Roskan-féle istállóba, a hollandok állítják, ott palléroztatott a világ valaha élt leggyorsabb úszójává.

Hogy így van-e, avagy sem, eldönthetetlen. A sydneyi lapok mindenesetre szívesen idézik a Tour de France bajnokát, Lance Armbot, az amerikai kerékpáros ugyanis előszeretettel mondogatja, hogy "a mai világban már senki sem hisz neked. Ha jó vagy és nyersz, akkor doppingolsz. Ha visszaesel, akkor régebben doppingoltál."

A magunk részéről viszont Kiss László megjegyzését ajánlanánk a köz figyelmébe: "Elkapni sohasem fogják őket. Az idő viszont igazságot szolgáltat, kiderül, hogy tudnak-e szülni a lányok, s hogy meddig élnek egészségesen és miben halnak meg végül a fiúk."

Férfiak

1500 M GYORS

Olimpiai bajnok: GRANT HACKETT (Ausztrália) 14:48.33, 2. Kieren Perkins (Ausztrália) 14:53.59, 3. Chris Thompson (Egyesült Államok) 14:56.81, 4. A. Filipec (Oroszország) 14:56.88, 5. R. Neethling (Dél-Afrika) 15:00.48, 6. E. Vendt (Egyesült Államok) 15:08.61, 7. I. Cservinszkij (Ukrajna) 15:08.80, 8. H. Hell (Németország) 15:19.87

4x100 M VEGYES VÁLTÓ

Olimpiai bajnok: EGYESÜLT ÁLLAMOK (Lenny Krayzelburg, Ed Moses, Ian Crocker, Gary Hall Jr. - az előfutamban: Neil Walker, Tommy Hannan, Jason Lezak) 3:33.73, világcsúcs (régi: 3:34.84, Egyesült Államok, 1996. júl. 26.), 2. Ausztrália (Matthew Welsh, Regan Harrison, Geoff Huegill, Michael Klim - az előfutamban: Josh Watson, Ryan Mitchell, Adam Pine, Ian Thorpe) 3:35.27, 3. Németország (Stev Theloke, Jens Kruppa, Thomas Rupprath, Torsten Spanneberg) 3:35.88, 4. Hollandia 3:37.53, 5. Magyarország (Horváth Péter 55.90, Güttler Károly 1:01.23, Gáspár Zsolt 52.95, Zubor Attila 49.01) 3:39.09, 6. Kanada 3:39.88, 7. Franciaország 3:40.02, 8. Nagy-Britannia 3:40.19

Nők

50 M GYORS

Olimpiai bajnok: INGE DE BRUIJN (Hollandia) 24.32, Therese Alshammar (Svédország) 24.51, 3. Dara Torres (Egyesült Államok) 24.63, 4. A. Van Dyken (Egyesült Államok) 25.04, 5. M. Moravcová (Szlovákia) 25.24, 6. S. Völker (Németország) 25.27, 7. A. Sheppard (Nagy-Britannia) 25.45, 8. Minamoto Sz. (Japán) 25.65

4x100 M VEGYES VÁLTÓ

Olimpiai bajnok: EGYESÜLT ÁLLAMOK (B. J. Bedford, Megan Quann, Jenny Thompson, Dara Torres - az előfutamban: Courtney Shealy, Staciana Stitts, Ashley Tappin, Amy Van Dyken) 3:58.30, világcsúcs (régi: 4:01.67, Kína, 1994. szept.10.), 2. Ausztrália (Dyana Calub, Leisel Jones, Petria Thomas, Susie OŐNeill - az előfutamban: Giaan Rooney, Tarnee White, Sarah Ryan) 4:01.59, 3. Japán (Nakamura Mai, Tanaka Maszami, Onisi Junko, Minamoto Szumika) 4:04.16, 4. Németország 4:04.33, 5. Dél-Afrika 4:05.15, 6. Kanada 4:07.55, 7. Nagy-Britannia 4:07.61, 8. Kína 4:07.83, . 13. Magyarország (Kiss Annamária 1:06.15, Kovács Ágnes 1:07.75, Ferenczy Orsolya 1:00.61, Lakos Gyöngyvér 56.60) 4:11.11

A Színes Sport, , 2000.09.24

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2000

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2000
  Kovács Ágnes