FONTOS


 

Csúcsforma nélkül elérhetetlen a csúcs
Már csak 47.84 másodperc kell száz méterhez


Aki netán nem szeretné a vizet, az úszást, az is kedvet kaphat hozzá, ha körbesétálja az Aqua Center bemelegítő medencéit. Az ötvenes medence mellett több kisebb is található, nem beszélve azokról a helyes brügölőkről (meleg vizes kis medence), amelyek még komfortosabbá teszik a versenyre készülő úszók életét. Arról talán beszélni sem kell, hogy szabályos kis őserdőt vittek be az uszodába pálmafákkal, örököldekkel, tán még a madárfütty sem hiányzik. Nos, ilyen helyről, ilyen idilli környezetből kénytelenek váltani szegények, s bemenni az uszodába, ahol már semmi nincs, csak a medence, a víz, meg az órák, amelyek előtt mindenki egyenlő.

Ebben a kegyetlen világban három magyar úszónak, Zubor Attilának, Risztov Évának és Rózsa Norbertnek, valamint a férfi 4x200-as gyorsváltónak kellett bizonyítania, hogy helye van a világ legjobb nyolc úszója között.


Jana Klocskova

Elsőként a férfi sprintereket, a 100 gyors mezőnyét szólították. Aki az utolsó selejtezőcsoportokba kapott besorolást, az nyugodtan elmehetett sétálni egyet a versenye előtt, mert hihetetlenül sokan neveztek, hetvennégyen. A kilencedik futamban Zubor Attila úszott, tizenötödikként lépett tovább. Az első ötvenet 24.24-re sprintelte végig, a száz méter után pedig 49.79 másodperccel csapott a célba. A futamot a villámholland, Hoogenband nyerte meg 48.64-gyel, jelezve ezzel, hogy újabb aranyra tart igényt a szerdai döntőben.

A 200 pillangón induló a hódmezővásárhelyi Risztov Éva sajátságos körülmények között kényszerült felkészülni az olimpiára, januárban például a nyitott medence! fölött akkora volt a pára, a gőz, hogy Bán Sándor edző is csak körülbelülre mérte a részidőt... Nos, a 15 éves lány nem érezte magát rosszul a fedettben sem, a 12. helyen kvalifikálta magát az esti középfutamba, majd elmondta:

- A formámmal elégedett vagyok, jól ment az úszás. Ne vádoljon meg senki nagyképűséggel, de furcsa a számomra, hogy úsznak előttem is, meg mellettem is. Otthon mindig én vagyok elől.

A németek sztárja - helyesebben, közemúltbéli csillaga -, Franziska van Almsick újabb blamának tette ki magát, ezúttal a 200 pillangón kísértette a sorsot, de az nem hagyta magát, a lehangoló nyolcadik helyen ért célba, még lehangolóbb idővel: 2:15.68.

Rózsa Norbertról azt mondta edzője, Széchy Tamás, hogy kiváló formában van, újra a régi, amit az otthoni edzésidők alá is támasztottak. A 200 méteres mellúszás előfutamából, ha nem is szenzációs idővel, ha nem is az élen végezve, de bejutott a középdöntőbe, igaz csak a tizenegyedik idővel, 2:15.27-tel.

- Az eleje jól sikerült, nem fáradtam el, nem úsztam ki magam. A célom változatlanul a döntőbe jutás. Az időeredményen tudok még javítani, s akkor tán nem lesz elérhetetlen a dobogós helyezés sem - mondta.

Ez azonban csak szép terv maradt, mert pályafutása harmadik olimpiáján esélye sem maradt, hogy megvédje címét. A második középdöntőben ugyan ide legjobbját úszta (2:14.67), de csak hatodik lett, nyolc tizeddel jobb eredmény kellett volna a fináléhoz. Ráadásul még azzal sem vígasztalódhattunk, hogy hiába, a nemzetközi élmezőny hatalmasat fejlődött, mert Rózsa atlantai eredményével (2:12.57) "besétálhatott" volna a döntőbe, a nyolc éve Barcelonában ezüstérmet érő 2:11.23 perces ideje pedig ebben a mezőnyben aranyat érhetne.

Sajnos másik olimpiai bajnokunk, Czene Attila sincs csúcsformában, a 4x200 méteres gyorsváltóban egyéni legjobbjától 3 másodperccel elmaradva, csak 1:52.66-ot úszott. Gáspár (1:51.86), Simon (1:50.32) és Szabados (1:49.64) hiába javított legjobbján, váltónk országos csúccsal is csak tizedik lett.

Az esti díszelőadása káprázatos világcsúccsal, s egy határtalan magyar balszerencsével kezdődött. A 100 m férfi gyors második középdöntőjében a holland Peter van der Hoogenband a jövő évezredet idéző világrekordot úszott: egycsapásra 0.34 (!) századot javított az ausztrál Klim 72 órás idején (48.18), már 48 másodperc sem kell két hossz végigtempózásához, elég hozzá 47.84 is. Zubor Attila roppant bátran kezdett a nyolcas pályán, a sztároktól alig lemaradva a 6. helyen fordult, lendülete nem csökkent, s a végén pompás országos csúccsal (49.58) ért célba. Szó szerint egy hajszállal, három századdal lemaradt azonban a döntőről.

- Tudtam, hogy jól kezdek, még élen is voltam az elején, a végét is jól bírtam. Kár, hogy ilyen kevésen múlott a döntőbe jutás - mondta szomorúan a célban.

A folytatásban majdnem leszakadt a csodás uszoda teteje, úgy ünnepelte 16 ezer ausztrál az eddig inkább pillangón jeleskedő hazai kedvencet, Susan O,Neillt 200 gyorson aratott győzelméért. Aztán előbb az amerikai Tom Malchow indított rohamot saját világcsúcsa ellen, de "csak" nyert 200 pillangón, a rekordtól 17 századdal elmaradt, majd az ukrán Klocskova a 400 után a 200 vegyesen is utcahosszal győzött.

A legvégé megint majdnem fölrobbant az uszoda az ausztrál örömtől. Ausztrália 4x200-as gyorsváltója, elsősorban az elsőként és másodikként úszó Thorpe és Klim jóvoltából saját világrekordját megjavítva lett olimpiai bajnok.


FÉRFIAK

200 M PILLANGÓ

Olimpiai bajnok: TOM MALCHOW (Egyesült Államok) 1:55.35, 2. Denisz Szilantjev (Ukrajna) 1:55.76, 3. Justin Norris (Ausztrália) 1:56.17, 4. A. Poljakov (Oroszország) 1:56.34, 5. M. Phelps (Egyesült Államok) 1:56.50, 6. S. Parry (Nagy-Britannia) 1:57.01, 7. Gy. Pankratov (Oroszország) 1:57.97, 8. F. Esposito (Franciaország) 1:58.39, .24. Bodrogi Viktor (Magyarország) 2:00.74

4x200 M GYORSVÁLTÓ

Olimpiai bajnok: AUSZTRÁLIA (Ian Thorpe, Michael Klim, Todd Pearson, William Kirby - Grant Hackett, Daniel Kowalski) 7:07.05 - világcsúcs (régi: 7:08.79, Ausztrália, 1999. aug. 25.), 2. Egyesült Államok (Scott Goldblatt, Josh Davis, Jamie Rauch, Klete Keller - Chad Carvin, Nate Dusing) 7:12.64, 3. Hollandia (Martijn Zuijdweg, Johan Kenkhuis, Marcel Wouda, Pieter van den Hoogenband - Mark van der Zijden ) 7:12.70, 4. Olaszország 7:12.91, 5. Nagy-Britannia 7:12.98, 6. Németország 7:20.19, 7. Kanada 7:21.92, 8. Oroszország 7:24.34, .10. Magyarország (Czene Attila, Gáspár Zsolt, Simon Jácint, Szabados Béla) 7:24.48, országos csúcs (régi: 7:26.49, válogatott, 1989)

100 m gyors. 9. előfutam: 1. Van den Hoogenband (holland) 48.64,.5. Zubor (magyar) 49.79. 2. középdöntő: 1. Van den Hoogenband 47.84, világcsúcs (régi: 48.18, Michael Klim, 48.18, 2000. szept. 16.), .6. Zubor 49.58

200 m mell. 6. előfutam: 1. Rummolo (olasz) 2:12.75, . 4. Rózsa (magyar) 2:15.27. 1. középdöntő: 1. Salyards (amerikai) 2:13.38, 2. Malek (cseh) 2:13.46, 3. Bernard (francia) 2:13.48, 4. Parkin (dél-afrikai) 2:13.57. 2. középdöntő: 1. Fioravanti (olasz) 2:12.37, 2. Rummolo (olasz) 2:13.23, 3. Harrison (ausztrál) 2:13.75, 4. Mitchell (ausztrál) 2:13.87, .6. Rózsa (magyar) 2:14.67.


NŐK

200 M VEGYES

Olimpiai bajnok: JANA KLOCSKOVA (Ukrajna) 2:10.68, 2. Beatrice Caslaru (Románia) 2:12.57, 3. Cristina Teuscher (Egyesült Államok) 2:13.32, 4. M. Limpert (Kanada) 2:13.44, 5. J. Malar (Kanada) 2:13.70, 6. O. Verevka (Oroszország) 2:13.88, 7. G. Rose (Egyesült Államok) 2:14.82, 8. Hagivara T. (Japán) 2:15.64

200 M GYORS

Olimpiai bajnok: SUSIE OŐNEILL (Ausztrália) 1:58.24, 2. Martina Moravcová (Szlovákia) 1:58.32 3. Claudia Poll (Costa Rica) 1:58.81 4. N. Csemezova (Oroszország) 1:58.86, 5. K. Kielgass (Németország) 1:58.86, 6. N. Baranovszkaja (Fehéroroszország) 1:59.28, 7. C. Potec (Románia) 1:59.46, 8. Vang Lu-na (Kína) 1:59.55

200 m pillangó. 4. előfutam: 1. Thomas (ausztrál) 2:08.70, .3. Risztov (magyar) 2:11.32. 1. középdöntő: 1. OŐ Neill (ausztrál) 2:07.57, .8. Risztov 2:11.83.

A Színes Sport, , 2000.09.20

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2000

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2000
  Kovács Ágnes