FONTOS


 

A válogatott gyúrójával üzent az úszópápának
Rózsa elhagyta Nagyot és visszatér Széchyhez

------------------------------------------------------------
forrás: SE Nemzeti Sport 2000.04.20
------------------------------------------------------------

Amit eddig csak az uszodák környékén rebesgettek, szerdán hivatalossá vált. Az olimpai bajnok mellúszó, Rózsa Norbert megvált edzőjétől, a honvédos Nagy Józseftől, és szinte biztos, hogy a továbbiakban korábbi trénerénél, Széchy Tamásnál folytatja a pályafutását.

Az utóbbi időben gyengélkedő bajnok döntését szerdán telefonon közölte Gyárfás Tamással, a Magyar Úszószövetség elnökével, aki egyben Rózsa klubjának a Sport Plusz SE-nek az első embere is. A Rózsa-Gyárfás telefonbeszélgetés eszenciája: a háromszoros világbajnok tájékoztatta Gyárfást, hogy a döntése szigorúan szakmai, emberileg semmi gondja sem akadt Naggyal, aki korábban az amerikai olimpiai bajnok Barrowmant tréningezte. Rózsa - egyebek mellett - egy kéréssel is fordult az úszósport első emberéhez: "Arra kért, ne legyen ügy, nem szeretné, ha felszínre törne a Széchy Tamás és Nagy József között lappangó ellentét" - nyilatkozta lapunknak Gyárfás.

Két éve történt. A perth-i világbajnokságon Rózsa csak harmadik lett kétszáz mellen. Nem az atlantai formában tempózó Rózsát láttuk, mégis meglepetésként hatott, hogy a világbajnokság után bejelentette: Széchy Tamás helyett Nagy Józsefnél folytatja. Sokan tudni vélték akkor, Széchy egy kicsit "belehalt" abba, hogy kedvenc tanítványa az általa nem kedvelt Nagyot választotta. Széchy akkor nem sejthette, alig két év elteltével Rózsa ismét az ő úszója lesz.

Ami tény: a Rózsa-Nagy kooprodukció nem sok sikert hozott. A tavalyi isztambuli Európa-bajnokságon az egykor szebb napokat látott versenyző döntőbe sem került, és a legutóbbi, márciusi, budapesti felkészülési versenyen is látszott, hogy nem találja a régi formáját.

Úgy tudjuk, az említett viadal után gyorsultak fel az események, Rózsa az úszóválogatott egyik gyúróján keresztül üzent Széchynek, szeretne vele beszélgetni. Nos, a randevú kedden az úszópápa lakásán létrejött, és a hosszas tanácskozás eredményeképpen immár tényként kezelhető: az olimpiai bajnok visszatér az úszópápához. Persze, a keddi diskurzus előtt elköszönt Nagy Józseftől.

S hogy miért nem volt sikeres a Rózsa-Nagy kettős? A szakmabeliek szerint Nagy egy újfajta technikát tanított Rózsának, ám ez a technika a jelek szerint nem hozott eredményt. Erre két év után mindketten rájöttek. Információink szerint Rózsa Norbert a jövő hét elején már a Komjádi uszodában, Széchy Tamás irányításával tréningezik, az viszont még kérdéses, hogy versenyen mikor áll rajtkőre.

A legvalószínűbb, hogy csak a június eleji országos bajnokságon láthatjuk ismét.
Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Rózsa Norbert