FONTOS


 

Huszonötmillió forintot kap a sportág a környezetvédelmi minisztériumtól
Kovács Ági: egy nap, két miniszteri gratuláció

------------------------------------------------------------
forrás: SE, Nemzeti Sport 2001.08.14
------------------------------------------------------------

Sűrű programja volt hétfőn délelőtt Kovács Áginak, az olimpiai bajnok mellúszó két miniszternél is hivatalos volt. Előbb az úszószövetség vezetőségével egyetemben a Környezetvédelmi Minisztériumban tett látogatást, ahol maga a miniszter, Turi-Kovács Béla fogadta a vizeseket. A minisztérium első embere természetesen nem mulasztotta el megjutalmazni a fukuokai világbajnokság aranyérmesét - valamint edzőjét Turi Györgyöt, a csapat orvosát, Kausz Istvánt, és a válogatott gyúróját, Bacsa Istvánt - ám Ági mellett a sportág is pénzhez jutott.

Nem is keveshez, a minisztérium ugyanis 25 millió forintot utal át az úszóknak. Nem ajándékról van szó, a szövetség ugyanis egy korábbi pályázat nyerteseként jut a tetemes összeghez. A huszonötmillióból az egészséges életmód mellett kell kampányolnia az úszóknak, ám elhangzott, a sportág legjobbjaira is fordíthatnak az összegből. A szerződést amúgy Turi-Kovács Béla mellett Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke látta el kézjegyével, majd az elnök Kovács Ágival együtt a Hold utcába, az Ifjúsági és Sportminisztériumba sietett. Ott már várta őket Deutsch Tamás miniszter. A megbeszélés apropóját Ági vb-győzelme mellett az jelentette, hogy a magyar klasszis szerdán az Egyesült Államokba utazik, a phoenixi Arizona State University hallgatója lett. A miniszter pedig mindenképpen szeretett volna elköszönni az ország Ágikájától. Megtette.

Az olimpiai bajnok mellett Kiss László szövetségi kapitány is megnyugtatta Deutsch Tamást, Phoenixben ideális körülmények várják az amúgy augusztus 20-tól biznisz szakon tanuló hétszeres Európa-bajnokot. A sportminiszter kifejtette, az ifjúsági Európa-bajnokság kilenc aranyérme és a fukuokai vb mérlege is mutatja, ismét jó úszócsapata van Magyarországnak. Végszónak is tökéletes...

Kovács Ágnes professzor, a phoenixi diák
Amerikába mentem

------------------------------------------------------------
forrás: Népszabadság, 2001.08.15
------------------------------------------------------------

A tavasszal ott járt, megtetszett neki, így hát kiköltözik: az olimpiai, világ- és Európa-bajnok mellúszónő, Kovács Ágnes mától Phoenixben él, az arizonai város egyetemén a kereskedelmi fakultás hallgatója lesz. A legutóbb a júliusi fukuokai vb-n aranyérmes, húszesztendős klasszis tegnap sajtótájékoztatón búcsúzott el Magyarországtól.


Good bye!
"Évek óta foglalkoztatott a gondolat, hogy Amerikában tanuljak... Több egyetemről is kaptam meghívást, de a phoenixi ajánlat volt a legvonzóbb... Az Egyesült Államokban könnyebb összeegyeztetni a sportot és a tanulást, mint itthon... Továbbra is az úszás lesz a legfontosabb az életemben... Csak rajtam múlik, hogy a 2002-es berlini Európa-bajnokságon milyen eredményt érek el... Természetesen a jövőben is magyar színekben indulok a világversenyeken..."

Ilyesmiket mondott Ági, meg még olyasmit is, hogy ötéves kinn tartózkodását először az idén karácsonykor szakítja meg két hétre, azt követően pedig jövő májusban érkezik újra Budapestre, és itthon készül majd egészen augusztusig, a már említett németországi Eb-ig.

Korábbi és jelenlegi edzője, Kiss László és Turi György nem volt ott a hivatalos búcsúztatón; a trénerek nyilván szűkebb körben morzsolnak el egy könnycseppet a távozás okán. Akárhogy is: miközben a versenyző életében új időszak kezdődik, az övékében is lezárult egy - nem akármilyen dicsőségekkel teli - korszak.

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Kovács Ágnes