FONTOS


 

A tervek szerint a Magyar Úszószövetség menedzsere lesz a versenyzést befejező világklasszis
Sapka helyett öltöny

------------------------------------------------------------
forrás: SE, Nemzeti Sport 2003.09.11
------------------------------------------------------------

Könnyen előfordulhat, hogy az olimpiai ezüstérmes, volt világcsúcstartó Güttler Károly a továbbiakban nem szerepel az úszóválogatottban, így az sem kizárt - sőt, egyre valószínűbb -, hogy a korábbi terveivel ellentétben nem lesz ott az athéni olimpián, ami amúgy az ötödik ötkarikás játéka lenne a veterán klasszisnak.


Güttler Károly abban az esetben, ha megállapodik a szövetség vezérkarával, akár már holnap végleg leveszi az úszósapkát (Fotó: Meggyesi Bálint)
Mint megtudtuk, Güttler (aki tizenöt éve, Szöulban olimpiai ezüsttel debütált a világelitben) a tervek szerint a Magyar Úszószövetségben vállal munkát. Mindezt Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya is megerősítette.
"Kétségtelen, Karcsival már Barcelonában, a számára kevés sikert hozó világbajnokságon is beszélgettünk a lehetséges folytatásról. Tudni kell, sportmenedzseri szakon végzett a Testnevelési Egyetemen, az ott megszerzett tapasztalatait pedig a magyar úszósport javára is kamatoztathatná. Az egyeztetés még folyik, de szinte biztosra vehető, Karcsi a Magyar Úszószövetség munkatársa lesz.” - mondta Kiss.

Güttler Károly sem cáfolta az elképzelést:
- Már három éve beszéltem erről a lehetőségről Ruza Jóskával, a szövetség főtitkárával. Akkor azt mondta, rendben Karcsi, de ameddig aktívan úszol, nehéz lenne összeegyeztetni a kettőt. Én is tisztában vagyok vele, a tíz éve produkált világcsúcsomat talán már soha nem tudnám megúszni. Ráadásul ez az eredmény már több mint egy másodperccel rosszabb, mint a jelenlegi világrekord. A korom sem mellettem szól, és így megértem a szakmai vezetést, ha két hasonló időeredményt tudó úszó közül a fiatalabbat menedzseli szívesebben. Magyarán, bár fél éve még minden álmom az volt, hogy ott legyek az ötödik olimpiámon, az utóbbi időben eleget gondolkoztam ahhoz, hogy belássam, itt az ideje a váltásnak.
- Magyarán befejezi az úszást…
- Úgy fogalmaznék, hogy mindaddig úszónak tekintem magamat, amíg egy búcsúversenyen el nem köszönök a magyar közönségtől.
- Mikor áll munkába a szövetségben?
- Még nem tudom, azt azonban igen, hogy rengeteg feladat vár rám. Mint ismeretes, Budapest rendezi meg a 2005-ös ifjúsági Eb-t, majd egy évvel később a felnőtt Európa-bajnokságot. A szervezés rengeteg feladattal jár, és úgy tudom, az én munkámra is számítanak a szövetségben. De mondom, a részletekről még beszélnem kell a szövetség vezetőségével.
- Megeshet, hogy olyan állásajánlattal lepik meg, ami alapján egyből úgy dönt, hogy végérvényesen befejezi az úszást?
- Elképzelhető…

GÜTTLER KÁROLY
Született: 1968. június 15., Budapest
Klubja: Bp. Spartacus
Edzôje: Turi György
Legjobb eredményei: 2x olimpiai 2. hely (100 m mell, 1988; 200 m mell, 1996), vb-2. hely (100 m mell, 1994), vb-3. hely (200 m mell, 1994), Európa-bajnok (100 m mell, 1993), 5x Eb-2. hely (200 m mell, 4x100 m vegyes váltó, 1993; 100 m mell, 200 m mell, 1995, 100 m mell, 1997), 3x Eb-3. hely (4x100 m vegyes váltó, 1995; 50 m mell, 1999; 50 m mell, 2002), országos csúcstartó (100 m mell, 1:00.95)
Mint kiderült, a váltóval vb-bronzérmes Horváth Péternek is felkínálták a szövetségi munkát, ám ő kijelentette, Güttlerrel ellentétben még folytatná az élsportot, így pedig az athéni olimpián is ott akar lenni. Néhány napja még jócskán akadtak zavarok a jövőjével kapcsolatban, hiszen megvált a Sport Plusz SE-től, ráadásul az edzője Egressy János a Bp. Spartacusba ment dolgozni. Úgy tudjuk, Horváth a Székesheférvári Delfin-Lászlóvill színeiben folytatja, ám a Ferencvárosban tréningezik tovább.
Güttler tehát lassan lezárja a csodás pályafutását, Horváth tovább úszik, és lassan az is tisztázódik, hogy az Amerikában készülők közül kik döntöttek úgy, hogy az egyetemi tanulmányokat megszakítva, itthon készülnek fel Athénra. Nos, az egri Flaskay Mihály (ötven mellen világbajnoki bronzérmet nyert Barcelonában) és a miskolci származású Kerékjártó Tamás (kétszáz vegyesen negyedik lett a tavalyi Eb-n) a hazatérés mellett döntött.
Flaskay Egerben tempózik majd - Krajnyák György vezetésével -, Kerékjártó pedig a Bp. Spartacus edzéseit látogatja. És ha már Bp. Spartacus: a Karika becenévre hallgató úszó mellett két reményteljes fiatal, Makány Balázs és Pálmai Andrea is a Kőér utcában készül a továbbiakban. És hogy ki választotta az amerikai felkészülést? Nos, a barcelonai vb-n jártak közül Kovács Ágnes, Batházi István és Gáspár Zsolt biztosan az egyetem mellett készül. Ezzel kapcsolatban azonban szót kért Kiss László szövetségi kapitány: "Már korábban jeleztem, rendben, készüljenek Amerikában, de akkor végig ott, hiszen csak úgy van értelme. Szakmailag is ez az indokolt, nyilvánvaló, hogy az az egészséges, ha egy edző irányítja a felkészülést. Persze ez nem zárja ki, hogy májusban a hazai klubjukban jelentkeznek munkára, jelentkezzenek, ám az ő érdekük is az lenne, ha nem kétfajta felkészülés alapján utaznának el az adott világversenyre. Amúgy hallottam olyan hangokat, hogy az úszószövetség vezetősége háttérbe akarja szorítani a fiatalokat. Cáfolom, senkinek sem mondtuk azt, hogy fejezze be az úszást, az eredmény számít, az adott évben elért eredmény. Azt viszont mindenkinek tudomásul kell vennie, nincsenek bérelt helyek, az utazik, aki jobb, és nem az, aki korábban több érmet nyert. ” - összegzett Kiss László.
Horváth Péter tehát folytatja, Güttler Károly viszont a jelek szerint napról napra közelebb van ahhoz, hogy elköszönjön a medencétől. Egy biztos, egy kivételes sportember búcsúzik a kivételes pályafutásától. Egyébként nem első alkalommal vetődött fel, hogy befejezi, az 1996-os atlantai olimpia után már szóba került. Azonban Güttler folytatta, sőt, egy évvel később, a sevillai Európa-bajnokságon ezüstérmes lett. És még a tavalyi, berlini Eb-n is bronzot nyert ötven méter mellen. Az viszont egyre valószínűbb, a barcelonai vb-n láttuk utoljára világversenyen.
Hiányozni fog.

Güttler: egy pályafutás címszavakban

1987: A strasbourgi Európa-bajnokságon debütál, a negyedik helyen végez 100 méter mellen. Egy csodálatos pályafutás első állomása
1988: Az a bizonyos egyszázados vereség a szöuli olimpián 100 méter mellen a brit Moorhouse ellen (ott ragadt rá az ezüstfiú jelző)
1989: A bonni Európa-bajnokság nem hoz számára sikert, igaz betegeskedett is a verseny előtt
1991: A perth-i világbajnokságon ötödik 100 méter mellen, joggal volt elégedetlen
1992: A barcelonai olimpia, ahol a végtelenségig feszített Güttler-Rózsa ellentét következményeként döntőbe sem kerül 100 méter mellen. A B-döntőben olyan időt úszott, amellyel bronzérmet nyert volna az A-fináléban
1993: A csúcspont, Eb-arany Sheffieldben 100 méter mellen, bónuszként világrekord (elsőként egy perc egy másodpercen belül)
1994: Rózsa visszatér ausztráliai önkéntes száműzetéséből és mindent visz. Güttler százon második, kétszázon harmadik
1995: A bécsi Európa-bajnokságról ismét ezüstérmekkel térhet haza, százon és kétszázon is második
1996: Atlantai olimpia, és ismét második hely, kétszáz mellen Rózsa mögött. Ekkor kerül szóba első alkalommal: lehet, hogy befejezi
1997: Nem búcsúzik, a sevillai Eb-n 100 méter mellen második, a 200 méter mellet viszont már nem erőlteti
1998: A második perth-i vb-n semmi sem jön össze neki, bár egyéniben jobb, mint Rózsa, Széchy-kapitány mégsem őt teszi be a vegyes váltóba
1999: Az isztambuli Európa-bajnokságon 50 méter mellen bronzérmes, visszanyeri a hitét
2000: Sydney, olimpia, kevés sikerrel. A váltóval pontszerző. Folytatja. Rózsa Norbert viszont befejezi a pályafutását
2001: A fukuokai világbajnokságon sem alkot maradandót, a váltóval viszont ötödik
2002: A berlini Eb-n ismét dobogóra állhat - három év után! -, ismét 50 méter mellen lesz bronzérmes
2003: A barcelonai vb-n nem kerül döntőbe, szokás szerint egy századdal maradt le az 50 m mell fináléjáról. A mostani búcsú úgy tűnik végleges

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Güttler Károly