FONTOS


 

A bronzmeccsen dél-koreai pár lesz Bátorfi és Tóth ellenfele
A kínai kettős már nagy falat volt


Olyanok, mintha nem is emberek lennének. Amikor az egyikőjük az ütőjével meglegyinti maga körül a levegőt, mintha legyező volna a játékszer, meglepődünk. Jé, csak nem melege van? Ő is érez, melege van, fázik, fáradt, jókedvű, boldog, boldogtalan?

De, hogy ebből az asztalnál semmi sem látszik, az biztos.

És különben is. Mit nekik egy újabb érem, a pingpongban évtizedek óta halomra nyerték magukat ilyen-olyan érmekből, annyi világbajnokuk van, hogy Jangcét lehetne rekeszteni velük, mi meg olyan régen áhítozunk egy igazán kiemelkedő, világraszóló eredményre.

A tényeken nem lehet változtatni.

Kína világhatalom több mint egymilliárd lakossal, Magyarország egy cseppnyi megfáradt sziget Közép-Európa szívében.

A pingponban is.

Az egyik oldalon Szün Csin és Jang Jing - a másikon a mi lányaink, a kilencszeres Eb-aranyérmes Bátorfi Csilla és a négyszeres kontinensbajnok Tóth Krisztina. Az ázsiaiak kezdenek jobban, de Csilláék folyamatosan ragadnak rájuk. A szett közepén elhúznak a mieink, 17:13 ide. Majd 19:16. Minden poénért nagyon meg kell küzdeni, hiába a három pont előny, érezni lehet, hogy a kínaiak bámikor, bármilyen helyzetben képesek fordítani. Csak 21:17-nél hisszük el, hogy megvan az első szett.

A másodikban nagyon megindulnak a mieink, 4:1. Aztán behozzák a hátrányt a kínaiak, 5:5, majd megint vezetünk. Ám 10-nél megugranak, és nincs mit tenni. Ugyan mindig csak két-három poénnal vezetnek, de érezni bennük az erőt, a kegyetlen következetességet. A mi lányaink most nem játszanak olyan jól, mint a négy közé jutásért a koreaiak ellen, és éppen ezért nem is hisznek magukban annyira. Mégis, egy pontra megközelítjük őket - Bátorfi megint kiszerválja ellenfelét, csakúgy, mint a koreait egy nappal korábban. De ez volt az utolsó magyar pont (18:21).

A harmadikban végig a kínaiak vezetnek, és ugyan egyszer megint sikerül egy pontra megközelíteni őket (9:10), de aztán nagyon elhúznak. Ez a legsimább játszma (14:21).

A negyedik már jobban kezdődik: 6:6 után Bátorfiék erőre kapnak, újra felcsillan a remény, 10:7 ide, majd 11:8. Most jobban játszanak a lányok, újra hisznek. Tizenötnél azonban ismét beindul a kínai henger. Nincs rá jobb szó, szorosan az asztal mellett állnak, úgy osztogatják a labdát. Nem tágítanak mellőle, a mieink pedig kiszorítva próbálják összeszedegetni a szélre kitett labdákat. De harcolnak, az utolsókig: 17:17 úgy, hogy Csilla ismét kiszerválja ellenfelét. Aztán 17:19, s Fülöp István szövetségi kapitány időt kér. Tanácskozás, taktika, vissza az asztalhoz, ám a következő poén földbedöngölő. Csúsza, 17:20. Az utolsó pontot hamar beviszik, Kína érme már biztos, Magyarország pénteken még harcol a bronzért - Dél-Koreával.

- A második játszma közepén volt a fordulópont, ha ott egy kicsit jobban figyelünk, és bejönnek a poénok, akkor több esélyünk lett volna - Így Tóth Kriszti. - Szerintem az első szettben nem vettek komolyan bennünket, csak a másodikban kaptak észbe. A negyedik játszmában is vezettünk 15:12-re, ott volt még lehetőségünk arra, hogy visszahozzuk a mérkőzést. Kár, hogy le kell játszani a meccset a harmadik helyért. Minden más versenyen már a miénk lenne a bronzérem, úgyhogy bármi lesz, én harmadiknak tekintem magunkat. Ezért is érzem úgy, hogy ez pályafutásom csúcsa.

- Januárban nagyon simán kikaptunk ettől a pártól, most viszont volt esélyünk - értékel Bátorfi Csilla. - A második játszmában odáig kellett volna eljutnunk, hogy elbizonytalanodjanak. Jól játszottunk, de nem olyan jól, mint a negyeddöntőben. A bronzmérkőzés nagyon nehéz lesz.


Világklasszis kiesők

AKIK MÁR BEFEJEZTÉK. Ember nincs, aki megjósolta volna, hogy az asztalitenisz-versenyek főtáblájának első és második körében ekkora meglepetések születnek. A fiúk első fordulójában olyan nagyságok véreztek el, mint a francia világbajnok Gatien (a lengyel Blaszczyk ellen), a svéd világbajnok Karlsson (a német Rosskopf állta útját), vagy a dél-koreaiak világbajnoki és olimpiai harmadik helyezettje, Kim Taek Szu (vele a fiatal német Boll babrált ki).

A férfi páros is hozott jókora meglepetéseket, ezek közül a legnagyobb az, hogy a francia Eloi, Legout egység legyőzte a világbajnok svéd Waldner, Persson duót.

A nőknél sem tétlenkedtek a selejtezőből feljutott versenyzők, a tajvani Csen Tung Fej-ming a német-kínai Schöppöt győzte le, a kanadai Geng a horvát Borost ütötte el a továbbjutástól, a svéd Asa Svensson a német-kínai Tian-Zörner ellen győzött.


AKIK MAJDNEM BEFEJEZTÉK. És persze volt bőven olyan mérkőzés is, amely végül az esélyesebb győzelmével ért véget, de csak egy hajszál választotta el a lelkes ostromlókat. A férfi egyesben a kínai Liu Kuo-cseng csak 3:2-re tudta legyőzni a belga Philippe Saive-et, az osztrák Schlagernek is öt játszmára volt szüksége a holland Heister ellen.

És talán a legérdekesebb eredmény: a női egyes első kiemeltje, a világverő Vang Nan öt játszmán keresztül küzdött szingapúri ellenfelével.


Eredmények


Férfiak

Egyes. A 16 közé jutásért: Kung Ling-huj (kínai)-Huang (kanadai) 3:0 (14, 12, 16), Blaszczyk (lengyel)-Gatien (francia) 3:0 (5, 17, 13), Boll (német)-Kim Taek Szu (dél-koreai) 3:1 (11, -15, 18, 17), Schlager (osztrák)-Heister (holland) 3:2 (-13, -8, 19, 19, 12), Persson (svéd)-Franz (német) 3:1 (16, 15, -16, 18), Macusita (japán)-Cseung Juk (hongkongi) 3:0 (20, 19, 17), Liu Kuo-cseng (kínai)-Ph. Saive (belga) 3:2 (14, 16, -18, -17, 15), Csiang Peng-lung (tajvani)-Kreanga (görög) 3:0 (23, 12, 22), Liu Kuo-liang (kínai)-Keen (holland) 3:0 (14, 20, 19), Eloi (francia)-Ri Csul Szeung (dél-koreai) 3:1 (14, -11, 6, 20), Rosskopf (német)-Karlsson (svéd) 3:2 (-20, 19, 17, -19, 12), Tasaki (japán)-Primorac (horvát) 3:0 (23, 16, 17), Waldner (svéd)-Iseki (japán) 3:1 (-21, 13, 15, 17), J. M. Saive (belga)-Korbel (cseh) 3:0 (11, 13, 17), Legout (francia)-Ju Szeung Min (dél-koreai) 3:2 (15, -21, -10, 23, 17), Szamszonov (fehérorosz)-Csang Jen-szun (tajvani) 3:0 (14, 21, 14)

Páros. A 4 közé jutásért: Kung Ling-huj, Liu Kuo-liang (kínai)-Kim Taek Szu, O Szang Eun (dél-koreai) 3:1 (18, 9, -10, 10), Chila, Gatien (francia)-Jindrak, Schlager (osztrák) 3:2 (-15, -19, 19, 17, 20), Ri Csul Szeung, Ju Szeung Min (dél-koreai)-Csang Jen-su, Csiang Pen-lung (tajvani) 3:2 (-13, 15, -10, 21, 18), Vang Li-csin, Jen Szen (kínai)-Eloi, Legout (francia) 3:0 (6, 13, 19)


Nők

Egyes. A 8 közé jutásért: Vang Nan (kínai)-Li Jia Wei (szingapúri) 3:2 (-18, 18, -19, 21, 16), Kojama (japán)-Csen Tung Fej-ming (tajvani) 3:2 (-24, -20, 6, 9, 15), Gotsch (német)-Szuk Ein Mi 3:2 (-17, 17, -19, 17, 19), Csen Jing (tajvani)-Tóth Krisztina (magyar) 3:0 (14, 9, 14), Jing Jun Hong (szingapúri)-Geng (kanadai) 3:2 (-16, 23, -13, 20, 21), Steff (román)-A. Svensson (svéd) 3:2 (-13, 16, -18, 10, 13), Rju Dzsi Hi (dél-koreai)-Konisi (japán) 3:2 (17, 20, -15, -17, 20), Li Csü (kínai)-Ni Xialian (luxemburgi) 3:0 (15, 11, 15)

Páros. Elődöntő. Vang Nan, Li Csü (kínai)-Kim Ju Kju, Rju Dzsi Hi (dél-koreai) 3:2 (-17, 15, -15, 14, 22), Szün Csin, Jang Jing (kínai)-Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina (magyar) 3:1 (-17, 18, 14, 17)

A Színes Sport, 2000.09.22

ASZTALITENISZ

  SYDNEY 2000

 
KÉPEK

  

 
LINKEK

  Bátorfi Csilla
  Tóth Krisztina