Mottó: "Nem a győzelem, a részvétel a fontos" - Coubertin
  
KatacaSport KATACA Fórum vendégkönyv Sitemap E-mail adathu

Az év csapata: férfi vízilabdaválogatott
Együtt mindenre képesek

Az év csapata.

Magyarországon.

A kontinensen.

Túlzás? - nem hinném: a világon.


A boldogságban úszva

Szóval, ebben az esztendőben minden kétséget kizáróan a magyar férfi pólóválogatott vitte a prímet a csapatok kategóriájában úgy hazánkban, mint bárhol, szerte a Földön.

Az előbbi állítás valóságalapját illetően elég ránézni a honi szavazásra (úgy - tegyük hozzá -, hogy riválisokban, olimpiai bajnokokban sem volt hiány), az utóbbi... Nos, az utóbbi kijelentés némi szubjektivitást is tartalmaz.

Engedtessék meg ezért az elfogultságért, mert ezzel a csapattal szemben szinte lehetetlen nem így tenni.

Tavaly, alighogy átvette itthon ugyanezt a címet (akkor egy Eb- és egy Vk-aranynak köszönhette), alig hogy megünnepelte, máris a mátraházi bázison találta magát. Ott indult a 2000-es év, amely Sydneyben teljesedett be.

Valljuk be, voltak közben idegőrlő pillanatok is. Hányan, de hányan féltették Kemény Dénes tanítványait mondjuk az olimpiai negyeddöntő előtt! A csoportmeccsek folyamán kikapott a gárda a jugoszlávoktól és a horvátoktól is, ami nem egy embert megdöntött a hitében.

Most sem sikerül?

Újabb négy évet kell várnunk? Hát 1976 óta várunk!

Itthon sokakon a pesszimizmus lett úrrá, miközben odaát, távol a hazától, nekiindult a csapat. A jugók elleni 9-10 után buszra szállt a tizenhárom pólós, Sydney belvárosa felé vette az irányt.

És elkezdődött a mulatás. Igen, nem tévedés, a mulatás!

Sör, bor, pálinka.

Tudták, mit csinálnak.

Amíg az ellenfelek remegő lábakkal forgolódtak az ágyakban (Te jó ég, mi lesz most, már nem lehet hibázni...), addig a mi kis csapatunk önfeledt mulatással feledte az addigiakat.

Kiengedte a gőzt.

Tiszta fejjel várta az olimpiát.

Mert a HUN feliratú sapkák tulajdonosai csak szeptember 29-én kezdték a játékokat.

Klasszis csapat, vita nem férhet hozzá!

Három hátralévő meccsét káprázatos formában teljesítette az együttes, a fináléban látottakra a mai napig keresi a választ a nagyérdemű.

Aztán ráadásképp, amúgy slusszpoénként, két hónapra a csodálatos oroszverést követően az ENL döntőjében ejtették újfent ámultba legjobb pólósaink a közönséget - ott, a zágrábi kora délutánon végképp bebizonyosodott: Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Kósz Zoltán, Molnár Tamás, Märcz Tamás, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Székely Bulcsú, Varga I Zsolt és Vári Attila más, mint a többi pólós. Közösen, egy hullámhosszon, egy hazáért mindenre, emberfeletti teljesítményre képesek.

A csapatok csapata.

Nemzeti Sport, , 2000.12.20.

vissza | fel | home




Segítőszándékú leveleket a info@kataca.hu postaláda fogad.
Kiötlötte, megalkotta és fenntartja (ha van kedve+ideje): [Kataca] © 1996/2003
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

  RÓMA VB 1994
  BÉCS EB 1995
  UNICUM KUPA 1999
  FIRENZE EB 1999
  PRATO női EB 1999
  SYDNEY VK 1999
  UNICUM KUPA 2000
  SYDNEY 2000
  BUDAPEST EB 2001

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  Benedek-dosszié

 
KÖNYVAJÁNLÓ

  
  Kemény évek

  
  Győzelemre születtek
  >>> Sportkönyvek

 
SPORTÁGAK

  OLIMPIA
  VÍZILABDA ÚSZÁS
  MŰÚSZÁS MŰUGRÁS
  KAJAK-KENU EVEZÉS
  VITORLÁZÁS SZÖRF
  ÖTTUSA
 
 
KATACA.HU

  HOME SITEMAP
  KÉPRIPORTOK
  GYÖNGYSZEMEK
  VENDÉGKÖNYV
  FÓRUM E-MAIL