FONTOS


 

Vasárnap nem búcsúzhatunk vereséggel!
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Sportfórum 2001.06.23
--------------------------------------------------------------------------------

Märcz Tamás csak néhány perc bizonyítási lehetőséget kapott az Európa-bajnokságon, s mint mondja: szinte jobban elfáradt, mint bent a medencében szokott. Véleménye szerint a csapat hiába küzdött teljes szívvel, a taktikai utasításokat nem tartották be a fiúk, az emberelőnyöket sorozatosan nem használták ki, s a lövések rendre nem sikerültek. Ez így együtt pedig nem véletlenül eredményezte az olaszok elleni vereséget.


A kispadon talán még nehezebb volt
- Nem a közönség tehet róla, de nagyon nagy nyomást érzünk magunkon a hazai pálya miatt, de semmiképpen sem fogható erre, hogy nem sikerült a döntőbe jutnunk - mondta Märcz Tamás, aki a 13 olimpiai bajnok közül a legkevesebb bizonyítási lehetőséget kapta. - A taktikai utasítások betartásának hiánya volt inkább a legnagyobb probléma. Nem oda érkeztek a lövések, ahova megbeszéltük, és minenek előtt az emberfóros helyzetek kihasználásával voltak komoly gondjaink.

- Meglepetés volt a közönség kiállása a veztes csapat mellett?
- Tényleg nagyon szépen viseledtek, köszönet érte. Nem dől össze a világ, de holnaputánra illendő felállnunk. Nagy csalódás van mindőnkben, hiszen nem mondok újat vele, hogy nyerni szerettünk volna.

- A horvátok ellen lesz erő a csapatban ezek után?
- Sikerülnie kell. Egyszerűen nincs is más választásunk. Nem búcsúzhatunk vereséggel ettől a közönségtől.

- Személy szerint fájó, hogy kevés lehetőséget kapott?
- Nem tagadhatom, hogy ennél többre számítottam. Különösen azért, mert nem hiszem, hogy okot adtam volna a mellőzésre. Szerettem volna többször a vízben lenni a srácokkal.

- Gondolom, kint még rosszabb tehetetlenül nézni a többiek vergődését?
- Ennél a világon nincs rosszabb. Látom, hogy a fiúk akarnak, de nem megy nekik. Egyszerűen nem tudom levezteni a feszültségemet. Egészen görcsössé váltam a parton. Szinte nyomasztó fáradtságot érzek, jobban megvisel, mintha kitomboltam volna magam! Mint amikor az ember a sofőr mellett állandóan nyomkodja a pedált.

Férfi válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Marcz Tamás