FONTOS


 

Az Év Embere-díjra is esélyes Kemény Dénes
A sportsiker összehoz

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2003.12.05
--------------------------------------------------------------------------------

A Magyar Hírlap hetedik alkalommal adja át Az Év Embere-díjat, az ünnepségre december 9-én kerül sor a Nemzeti Táncszínházban. Hogy ez a hír miért kerül bele egy sportnapilapba? Nos, azért, mert a nyolc állva maradt jelölt között találhatjuk Kemény Dénest, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányát.


Kemény Dénes szövetségi kapitány az Év Embere-díjra esélyes nyolc jelölt egyike (Fotó: Németh Ferenc)
Ahogy a hagyományt elindító újság fogalmaz, a nyolc jelölt (akit az olvasók, a Magyar Hírlap szerkesztősége, az eddigi díjazottak, valamint a héttagú, Vizi E. Szilveszter vezette zsűri javaslatai alapján neveztek meg) valami maradandóval járult hozzá az ország vagy éppen a világ szellemi, gazdasági vagy sportéletéhez. Kemény Dénes Kovács Gábor üzletember, Lankó József katolikus pap, Lámfalussy Sándor közgazdász, Morvai Krisztina jogász, Szuhaj Mihály informatikus, Végel László író és Vidnyánszky Attila színházi rendező társaságában található.
- Ismeri a többi díjvárományost?
- Egyiküket sem ismerem személyesen, és őszintén szólva egyedül Szuhaj Mihály tevékenységéről hallottam: olyan számítógépes programot készített, amelynek segítségével a látássérültek tanulhatnak, egyenrangúak lehetnek egészséges társaikkal. Önmagában az elismerés, hogy itt vagyok a nyolc között, ami egyébként három éve, az olimpiai bajnoki cím megnyerése után is sikerült.
- Nyerni szeretne?
- Természetesen nagyon örülnék a győzelemnek, de a realitás nem azt mondatja velem, hogy sportoló lesz a kiválasztott. A sport azért nagyszerű, mert tizenötmillió magyarnak tud egyszerre örömöt szerezni, egy platformra állít jobb- és baloldalit, beteget és egészségest, gazdagot és szegényt, nőt és férfit - de csak időleges a hatása. A siker pillanatában és még egy rövid ideig érezhető, aztán elillan. Egy tudományos felfedezés vagy egy irodalmi alkotás viszont hosszú időn keresztül, folyamatosan fejti ki jótékony hatását.
- Mindenesetre az ön példája bizonyítja, hogy a sport teljes jogú tagja a társadalmi életnek, gondoljunk csak a Magyar Köztársasági Érdemérem középkeresztje kitüntetésre, amelyet a közelmúltban vehetett át.
- Ez egyértelmű, és ezúttal is szeretném megköszönni a játékosoknak, valamint segítőimnek, hogy ilyen megtiszteltetésben lehet részem.
- Fogalmazhatunk úgy is, hogy a nyári sikerek utóhullámzásait érzékeli, de valószínűleg már a jövő nagy feladatai izgatják. Min töri mostanában a fejét?
- Az élet nem áll meg, és bár a világbajnokság után nemrégiben pihenhettem először néhány napot, napi ügyekkel folyamatosan foglalkoznom kellett. Azért faxok mindig érkeznek, amelyekre válaszolni kell, mint ahogy a felvetődő eldöntendő kérdésekre is.
- Ez utóbbi kategóriába most éppen mi tartozik?
- Hát a válogatott keret kijelölése, amit a jövő hétnél tovább nem halogathatok. Január másodikán újabb felkészülési szakaszhoz érkezünk, de végül nem Mátraházán, hanem Balatonfűzfőn gyakorlunk.

Férfi válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Kemény Dénes