Kemény Dénes (középen) édesapjával és Benedek Tiborral koccintott a ceremónián (Fotó: Farkas József)

Szerdán viszont édesapja, Kemény Ferenc (Fecsó bácsi) és a válogatott csapatkapitánya, Benedek Tibor társaságában átvehette a Magyar Köztársasági Érdemérem Középkeresztjét, amelyhez Medgyessy Péter miniszterelnök és Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter is gratulált.
- Hogyan értesült a kitüntetésről? - kérdeztük Kemény Dénest, aki már a délelőtti válogatottedzésre magával vitte ünnepi öltönyét.
- Gyurcsány Ferenc sportminiszter súgta meg néhány nappal a világbajnokság után, hogy a miniszterelnök javaslatára kitüntet a köztársasági elnök úr. Úgy szép, ha a többiekkel együtt veszi át az ember, de rögtön kiderült, az átadás időpontja ütközik a Világliga szuperdöntőjével - egészen pontosan az elutazásunk időpontjával.
- Gondolt arra, hogy esetleg egy nappal elhalasztja a repülést az Egyesült Államokba?
- Természetesen igen, de sok minden más is szólt ellene. Egy nagyverseny előtt nem baj, ha a főnök jelen van a megérkezéskor, hiszen sok aprósággal kell törődni, meg aztán belegondoltam, mi lenne, ha én lennék a játékos, és azt látom: nincs a repülőn a szövetségi kapitány.

Tértivevény kizárva

- Azt szűrnék le, hogy a mestert nem érdekli az esemény?
- Legalábbis azt, hogy a világbajnoki aranyhoz képest kevésbé fontos a Világliga-elsőség, így aztán már nem hangzanának olyan hitelesen a szavaim, ha egy nappal később toppannék be. Egyébként a nagy morfondírozás közepette először arra jutottam, hogy mégis ott leszek a Sándor-palotában. A csapatkapitány, Benedek Tibi is biztatott, hogy ettől még nem lesz velük gond, meg aztán milyen illúzióromboló, ha úgy postáznák a Középkeresztet, és azt sem tartottam jó megoldásnak, ha mással vetetem át.
- Mondhatnánk, hogy szerencséje van, hiszen ha szűkebb társaságban is, de ünnepi keretek között találkozhatott Mádl Ferenccel.
- Nem bazíroztam én erre, de valóban örülök, hogy végül így alakult - mégiscsak emelkedettebb, mint a tértivevényes út. Ám ettől függetlenül is jól döntöttem, hogy végül a csapattal repültem New Yorkba, mert ha akkor átveszem a kitüntetést, és nem nyerjük meg a Világligát, lelkiismeret-furdalással küzdöttem volna.
- Szerdán sem csak a sándor-palotai látogatás volt az egyedüli programja. Hogy nézett ki a napja?
- Reggel kocogtam egy kicsit, aztán válogatottedzés következett kilenctől délig. Mivel már régen meghívtak, egy vállalati rendezvényen vettem részt egy órától, majd fél háromkor felvettem apámat és Benedek Tibit, és irány a Sándor-palota. Négykor már kezdődött a vízilabda-elnökségi ülés, edzés csak azért nem volt, mert ezt a délutánt eleve pihenőnek iktattuk be.

Fecsó bácsi igent mond

- Miért éppen az édesapja, Fecsó bácsi és Benedek Tibor kísérte el?
- Ami apámat illeti, ugye, az eredményekben mindig benne van a család, így a szülők is. Nos, apám sokszorosan is rászolgált, hogy eljöjjön velem, és bár máskor nem vállalja a nyilvános fellépést velem, ezúttal mindjárt igent mondott. Ô az, aki hároméves koromtól jó ideig egyedül nevelt, ő vitt le a medencéhez, és ő az, aki talán ha két világbajnok csapattagnak nem volt nevelőedzője a korosztályos válogatottakban. Mi tulajdonképpen kollégák is vagyunk, és nemcsak én tanultam tőle, hanem hatvanas éveiben járva is még kikérte a véleményem.
- És Benedek Tibi?
- Elképzelhetetlennek tartottam, hogy őt, mint csapatkapitányt ne hívjam meg, hiszen nem állatorvosként kaptam az elismerést. Ez a kitüntetés a válogatottnak, az azt segítő stábnak is jár.
- Akár újabb motivációt is jelenthet a szerdai élmény?
- Engem eleve jobban foglalkoztat a jövő, mint az eddigi eredmények. A fiúktól is kértem, hogy fogadják örömmel az elismeréseket, de legbelül már őket is a jövő foglalkoztassa. Ellenkező esetben pofára esünk. Száz szónak is egy a vége, a kitüntetés nagyon jólesik, de sem nem csökkenti, sem nem növeli bennem a harci tüzet.
- Akárhogy is nézzük, már mindent megnyert: olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki aranyat, no meg Világligát. Mennyivel másabb ezek után nekiállni dolgozni a csapattal?
- Nem aggódom az eredmények túltengése miatt, eddig is, és ezután is jó hangulatban készülünk. A játékosok nem tárgyak, nálam elmondhatják a véleményüket, de azzal tisztában vannak, hogy enyém az utolsó szó. Ami pedig az ambíciót illeti, bennem a mai napig van drukk az edzések előtt és alatt, igyekszem megfelelni a játékosoknak, azon vagyok, hogy jó tréninget tartsak.
- Ha már itt tartunk, önnek milyen edzést tartanak? Állítólag Vácon a hóhért akasztják.
- Ha arra gondol, valóban játékra adtam a fejem. Egy olyan társaságról van szó, amelynek tagjai sohasem vízilabdáztak - akad köztük atléta, tornász, úszó és kajakos -, ám élnek-halnak a sportágért. Tavaly és az idén nyáron egyszer-egyszer edzett a válogatott Vácon, és most felkértek, játsszak az ob II-es csapatukban. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, már csak azért sem, mert úgy éreztem: kellő dózisban, úgy heti két-három alkalommal a vízben eltöltött idő az egészségemnek is jót tesz.

Nincs kibúvó

- Itt fáj, ott fáj?
- Nem, de ahogy a kor előrehalad, úgy betegszik meg egyre könnyebben az ember. Most jó a lelkiismeretem, mert mozgok, és nincs kibúvó, mert nem hagyhatom cserben a többieket. A kocogás az más, mindig ki lehet találni valamilyen kifogást, hiszen csak magammal szemben tartozom elszámolni.
- Nem fél attól, hogy zrikálni fogják a válogatott játékosok?
- Elképzelhető, de azt nem árulom el nekik, hogy mikor játszunk. Akkor azért gondban leszek, ha egy kiadós úszótréning után a váci edzővel megcsináltatják velem ugyanazt.
- Hány edzésen vett részt eddig?
- Csak egyen, mert nem régen készült el a sátor. De addig sem tétlenkedtem, a szigeten az újpesti serdülővel vagy a fiammal, Kristóffal gyakoroltam. Az az igazság, még meg kell erősödnöm, a bajnoki bemutatkozást csak januárra tervezem.