- Látom, élvezi az autogramosztást, s nem gondol a bujdosásra.
- Attól függ, hogyan érti ezt, mert azért egy kicsit visszavonultam. De úgy is fogalmazhatok, nyaralni voltam. Három hétig alig láttak az ismerőseim is, Acsán pihentünk, és végre tényleg friss vagyok. Ami pedig az aláírásokat illeti, látja, jönnek a srácok, aranyosak, s ez persze jólesik. Úgy látszik, tizedikeknek kellett volna lennünk a vb-n, akkor még többen kérnének most autogramot.

- A szavaiból úgy veszem ki, azért még fáj az ötödik hely és a budapesti Eb-bronz.
- Persze, nagyon. De az élet megy tovább.

- Tudja, engem mi lepett meg? Az, hogy hasonló kudarcok után mindegyik, úgynevezett magyaros sportágban a kapitány leváltását követeli a nép, de az ön nevét senki nem emlegette.
- Számomra nincs ebben semmi rossz.

- Elhiszem, de arra gondolok, hogy nem volt halálhangulat meg ilyesmi, mert most nem nyertünk.
- Remélem, nem veszik nagyképűségnek, ha kijelentem, a magyar férfivízilabda óriási értéke sportunknak. A közönség pedig felnőtt, tud tárgyilagosan ítélkezni. Itt is alapvetően az olimpia számít, négyévenként kellene feltétlenül nyerni, s ami közben történik, gyönyörű ráadás lehet. Ha ez nem jön be, s egy olimpiai bajnok válogatott a játékokat követően netán olyan gyalázatosan szerepel, mint most mi, az értékének még nem kell radikálisan, azonnal csökkennie. A lényeg az, hogy a következő három év alatt szedjük össze megint magunkat, s maradjunk továbbra is aranyesélyesek. Ha ez sikerül, már megtettük a magunkét. Utána, a medencében már minden megtörténhet, hiszen mára nagyot fejlődött a világ.

- Az Eb-t, a világbajnoki ötödik helyezést azért csak meg kell magyarázni.
- Nincs mit magyarázni ezen. Rosszak voltunk, most ennyire futotta. De én leszek az első, aki feláll, és azt mondja, tessék, váltsanak le, mert találtak egy olyan edzőt, akivel biztosabb lehet az athéni döntőbe jutásunk, mint velem. A harmadik, s főleg az ötödik hely nagy csalódás nekem is, de akkor lennék igazán elkeseredett, ha a kudarcok után megbomlik a csapat, elkezdődik az egymásra mutogatás. Mivel nem ez történt, sőt, ismét az akarást, a bizonyítást érzem, végül is örülök. Vagyis előre kell nézni, és tiszta lelkiismerettel utazni az olimpiára.

- Ki hibázott akkor?
- Én is, ha erre gondol. Nem tartom magam hibázni képtelen edzőnek, a negyvenhét évemmel pedig minden reakcióra felkészültem. De a fukuokai érkezést követő fogadtatás, a repülőtéri megbocsátó, szeretetteljes taps visszaadta a hitemet. Ezt az évet egyébként is nehéz tárgyilagosan elemezni. Az olimpiai győzelem után jöttek a kiérdemelt ünnepek, aztán a bajnokságok, a nemzetközi kupák, és az Eb-felkészülés kezdetekor már egy kifacsart társasággal álltam szemben. Remélem, ilyen még egyszer nem lesz. Illetve bár lenne, mondjuk majd Athén után.