FONTOS


 

Kásás Zoltán lett az Olympiakosz edzője
Látogatás a fellegekben

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSG, Nemzeti Sport 2001.08.22
--------------------------------------------------------------------------------

Újabb állomáshelyéhez érkezik a Tour de Kásás: a külföldön legkeresettebb magyar trénerek egyike Ausztrália, Olaszország, Horvátország és Jugoszlávia után Görögországban vállalt munkát. Ha úgy tetszik, Európa egyik elitklubjától a másikhoz szerződött Kásás Zoltán, hiszen a tavaly Bajnokok Ligáját nyert Becsej gárdájától az Olympiakosz Pireuszhoz igazolt. Érdekes, hogy mindkét egyesületnél kényszerhelyzet alakult ki az elmúlt idényt követően, hiszen Óbecsén az anyagi csőd miatt szétesett a csapat, ezért nem volt értelme Kásás maradásának, míg Athén kikötővárosában Dragan Matutinovic vette semmibe négyéves megállapodását, s távozott hirtelen Pescarába.

Kásásnak nem lesz könnyű dolga, hiszen az Olympiakosznál a fellegek szélén üldögél mindenki azóta, hogy az együttes csupán a hosszabbításban veszítette el a Bajnokok Ligája döntőjét a Jug Dubrovnikkal szemben. "Folyvást azt hangoztatják, hogy övék Európa második legjobb csapata. Én azért finoman jeleztem nekik, hogy a négy közé kerülésükhöz némi bírói segítségre is szükségük volt itt, a Komjádiban, a Fradi elleni mérkőzésen - libbentette fel a fátylat a megbeszélések néhány intim részletéről Kásás. - Ettől függetlenül minimális elvárás, hogy jövőre is szerepeljünk a Final Fourban. Természetesen nem teljesíthetetlen feladat, hiszen a játékosállomány szinte változatlan. Djogas ugyan elment Matutinoviccsal, viszont jön helyette Trbojevics. Azaz a védekezés mindenképpen erősödik, és tán a támadás sem gyengül, elég csak arra utalni, mit csinált Sydneyben ellenünk. Habár kétségtelen, egy ilyen elődöntő után kevesen emlékeznek arra, hogy valaki öt gólt lőtt a vesztes csapatban..."

A gárda abszolút kulcsemberének - s tán a jelenlegi görög garnitúra legjobbjának - számító Hadzitheodoru szerződéshosszabbítása volt még kérdéses néhány napja, ám Kásás megnyugodva közölte, hogy néhány perccel érdeklődésünk előtt hívták a klub vezetői a jó hírrel: megegyeztek vele is. A 1973-ban világbajnokságot nyert magyar válogatott balkezese egyébiránt kettő plusz egy évre írt alá az Olympiakoszhoz, ami azért is jó, mert így lesz egy kémünk a 2004-es olimpia házigazdájánál. Megfigyelve azt a trendet, amely a juniorvilágbajnokságon leplezetlenül kibontakozott, bízvást kijelenthetjük: a címvédő magyar válogatott egyik legnagyobb ellenfelét mérheti fel Kásás testközelből.

Pólós família a nagyvilágban
Nápolyi randevú

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: jánosy, A színes Sport 2000.08.28
--------------------------------------------------------------------------------

Apa és fia vajmi kevés időt töltött együtt a nyáron. Nem csoda, hiszen a Kásás família férfi tagjai "szétszéledtek" a nagyvilágba. Tamás, a vízilabda-válogatott oszlopos tagja, évek óta Nápolyban játszik, míg édesapja eddig "becsén edzősködött, most pedig a görög Olympiakosz Pireuszhoz szerződött.

A héten mindketten csapatukhoz utaznak, ám néhány nap múlva újra találkoznak egy nápolyi pólótornán.


Családi portré

- Kitűnő alkalom, hogy közelebbről megismerkedjek csapatommal - mondja Kásás Zoltán. - S persze arra is, hogy a fiammal találkozzak. A nyáron szinte csak az Eb-felkészülés idején tudtunk szót váltani, most talán jut erre is az időből.

Kásás Zoltán korábban szívesen irányította volna fia edzéseit, ám az utóbbi években inkább csak az elméleti felkészítését segíti. Tamás amúgy is extraklasszis, s talán a legnépszerűbb magyar játékos. Mindenesetre kitűnően érzi magát Nápolyban. A nagyobb jövedelem ígéretével sem tudták elcsábítani. Egyesek szerint szíve választottja miatt tartott ki Nápoly mellett. Állítólag most szakítottak, így talán újra megkörnyékezik más csapatok is Kásás Tamást.

- A fiam magánügyei csakis rá tartoznak, de különben is, élő szerződése van a nápolyiakkal, s valószínűleg még hosszú ideig náluk játszik.

Vizes Athén
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Buda Balázs, A színes Sport 2000.09.27
--------------------------------------------------------------------------------

Tavaly meglepően jó évet zárt a görög Olympiakosz Pireusz pólócsapata. Megnyerte a görög bajnokságot és kupát, a Bajnokok Ligájában is döntőt játszott, igaz, ott már kikaptak. Akkor olyan csapatokat előzött meg, mint a Becsej vagy a Napoli. A Becsej azóta anyagi gondok miatt szétesett, a játékosok eligazoltak, míg legvégül edzőjük, Kásás Zoltán is csapatot váltott. Éppen a görög bajnokhoz igazolt kettő plusz egy évre.


Pescara helyett Athén


- Év eleje óta gondok voltak a fizetés körül, nem csoda, hogy szétment a társaság, így én sem láttam értelmét a maradásnak - mondja Kásás. - Persze marad vízilabdacsapat, csak fiatalokkal. Először a fiamon, Tamáson keresztül keresett meg a Pescara, de a tárgyalásokig nem jutottunk el. Az Olympiakosz tavalyi horvát edzője, Matutinovics lett a Pescara új edzője. Ezután kerestek meg engem a görögök. Minimum a tavalyi eredményt kellene megismételni.

Ehhez adott lesz a tavalyi gárda, csak egy változás történt. A görög bajnokságban egy külföldi szerepelhet. A volt edző magával vitte Olaszországba horvát játékosát, így helyére a jugoszláv válogatott Trbojevics került.

- A Becsejben azért volt más dolgozni, mert sok klasszis játékos alkotta a csapatot - közli Kásás. - A görögöknél több hangsúlyt kell fektetni az egyéni képzésre. November elején Magyarországra jövünk a csapattal egyhetes edzőtáborra. Míg "becséről minden hétvégén hazajártam, ez Görögországból nem megy.

Nem élvezheti sokáig Kásás Zoltán az otthon melegét. Hétfőn érkezett haza Manchesterből, ahol edzői továbbképzésen járt, pénteken utazik is Athénba, hogy elkezdje a felkészülést az új csapatával.
Férfi válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Kásás Tamás