FONTOS


 

Benedek gondolatban már itthon játszik
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: buda, Színes mai lap 2004.03.24
--------------------------------------------------------------------------------

A következő idényben már a Honvéd-Dominóban játszik Benedek Tibor. Addig is mindent elkövet jelenlegi csapata, a Pro Recco sikeréért. A múlt héten két góllal járult hozzá az olasz Szuperkupa megszerzéséhez, melyet a Brescia elől hódítottak el 6-5-ös győzelmükkel.

– Nehéz és kemény meccs volt, igazi presztízscsata – mondta Benedek Tibor, a válogatott vízilabdázó. – A Brescia tavalyi bajnoki győzelme után idén csak a harmadik lett az alapszakaszban, szerették volna megmutatni, hogy ennél azért jobbak. Elbízták magukat, mert egy héttel ezelőtt négy góllal vertek minket. Igaz, nekünk már nem számított az eredmény. A Szuperkupának nincs akkora jelentősége, de az olasz szövetség határozata értelmében, ha valakit cserével kiállítanak a döntőben, azt egy válogatott meccsről is eltiltják.

Benedek az Újpesttel már volt magyar Szuperkupa győztes, de Olaszországban először hódította el ezt a címet. Természetesen megünnepelték a diadalt, de a Reccónál már a bajnoki rájátszásra koncentrálnak.

– A könnyűnek ígérkező negyeddöntő után a Savona ellen játszunk a döntőbe jutásért. Nagy csata lesz, ellenük mindig nehéz meccseket játszun
Férfi válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Benedek Tibor