-- A Brescia ellen mennyit ígér?

-- A meccsek előtt nem foglalkozom ezzel -- válaszolta még az olasz bajnoki negyeddöntő első összecsapása előtt a Roma magyar válogatott, olimpiai bajnok klasszisa, Benedek Tibor, aki 81 találatával az alapszakasz gólkirálya lett a talján bajnokságban.

--Afféle kabala?

-- Úgy is mondhatjuk.

-- Eddig bejött.

-- Hála istennek, igen. Lőttem a gólokat, nem figyeltem arra, hogy ez mire lesz elég.

-- Nyolcvanegy. Hátborzongató.

-- Pedig nem is olyan sok, egyszer Ferretti mögött kilenvenkilenccel lettem a második a góllövőlistán -- igaz, akkor két csapattal több volt az első osztályban.

-- Most viszont ön lett a gólkirály. Hányadszor is?

-- Harmadszor.

-- Gratulálok!

-- Köszönöm szépen. Tudja, itt, Rómában, sőt nyugodtan mondhatom, egész Olaszországban nincs akkora rangja ennek. Nem vitás, otthon másként kezelik a vízilabdát.

-- Akkor -- noha később akartam -- itt és most kell megkérdeznem: nem jön haza? Állítólag eljött az idő, hogy hazacsábítsák az ászokat, lesz rá pénz, csapat... Folytassam?

-- Nem hiszem, hogy megyek. Nagyon jól érzem magam kint, felépítettem az életem, egyelőre nincs a terveim között a hazamenetel. Aztán, hogy később mit hoz az élet, nem tudom.

-- Akkor megnyugodhatnak a rómaiak.

-- Nem biztos, hogy a fővárosban maradok.

-- Nocsak!

-- Vannak jó ajánlataim, de fölösleges erről még beszélni.

-- Nápoly vagy Firenze?

-- Tényleg korai a kérdés. Szinte mindenhonnan megkerestek, nyugodtan végiggondolhatom az egészet.

-- Ja, persze, nem számít idegenlégiósnak. Így könny?...

-- Bizony! Kész főnyeremény vagyok.

-- Hallom a hangján a kiegyensúlyozottságot. Jókedv?, életvidám, és bombaformában játszik. Kell ennél több?

-- Valóban, nagyszer?en érzem magam. Bombaformáról viszont szó sincs.

-- Nincs? Az olimpia óta csak azt hallani, hogy Benedek öt meg hogy hat gólt vágott.

-- Ez igaz, de ez még nem feltétlenül bombaforma. A sydneyi győzelem feldobott, ennek köszönhető a gólzápor.

-- Az olimpiai arany... Túlzok, ha azt mondom, hogy önre volt a legjobb hatással? Nem akarom feszegetni a régmúltat, a gyötrelmeket, a kínt, feltépni a begyógyult sebeket, de úgy t?nik, mintha újjászületett volna. Megváltozott az élete?

-- Másként látom önmagam. Mindig olimpiai bajnok akartam lenni, ezért dolgoztam, edzettem, mint egy őrült. Sok mindenen átmentem, de sikerült. Felnéztem eddig is a bajnokokra, most is így teszek, de magamat sem hagyom ki. Kárpótolt mindenért ez a győzelem, igen, legbelül meg is változtam, nyitottabb lettem a világra, közvetlenebb az emberekkel. Boldog vagyok.

-- Az aranyérmét kivitte, ugye?

-- Itt van, aranykeretben. Gyönyör?.

-- Meghiszem azt. Mi motiválja még?

-- A játék szeretete. Máshogy játszom már. Szeretetből. Ez a nyolvanegy gól egyértelm?en Sydneyre vezethető vissza. Amíg a társaknak egy szakasz lezárása volt a győzelem, pihentek, leeresztettek utána, én velük ellentétben szárnyalni kezdtem. Feloldódtam, a lelkesedésem magával hozta a gólokat is. Fizikailag soha nem volt gondom, bírtam, bírom a kiképzést, a menetet, így tehát ment, megy a játék. Persze változtam is az évek folyamán, kevesebb energiával próbálok szinten maradni.

-- Öregszik?

-- A rutin sokat számít, akár abból is meg lehet élni. Mindenesetre nem rohanok már úgy, mint egy állat, meggondoltabb vagyok. Mondhatjuk úgy is, öregszem.

-- Továbbra is kíváncsi vagyok: mi motiválja még a vízilabdában?

-- Világbajnokságot például nem nyertem. Voltam második, harmadik, de első még nem. Remélem, most nyáron ez is összejön. A budapesti Európa-bajnokság után.

-- Ezek szerint újra és újra nyerni akar, nem csillapodik a vágy.

-- Különben nem csinálnám tovább.

-- És meddig még? Jó, tudom, felettébb banális kérdés ez egy újdonsült olasz gólkirályhoz, de talán nem sértem meg vele.

-- Nem, dehogy. Amíg jól érzem magam, amíg tetszik, addig mindenképpen.

-- És utána?

-- Gerendás György mondta nekünk, hogy ti soha nem fordulhattok el a vízilabdától, ha kell, akkor oktatnotok kell. Gondolkozom rajta.

-- Akár tanítaná is a pólót?

-- Akár igen. Elképzelhető, hogy gyerekeket tanítok, hogy edző leszek. Majd idővel ez is eldől.

-- Rendben, hajózzunk más vizekre. És ezt, ugye, szó szerint is érthetjük.

-- A vitorlára gondol?

-- Igen, arra. Retteghetnek a vitorlások, jön Benedek Tibor?

-- Azért rettegniük nem kell. Valóban komolyan vitorlázom, érdekel a dolog.

-- Akár versenyszer?en?

-- Sajnos, ahhoz későn kezdtem. De hobbiszinten kifejezetten foglalkoztat ez a sport. Minden vasárnap kimegyek, néha velem jön Märcz Tomi is, és élvezem a tengert. Ez egy életmód, és soha nem változtatnék rajta. Jó-jó, persze, a fontosabb meccsek előtt kihagyom, mint most is tettem. Remélem, gyümölcsözik majd a Brescia ellen ez az áldozat. Mert bizony, nagy áldozat.

-- Mióta is hajózgat?

-- Ó, már régóta, a Balatonon is szeltem a habokat. Most egy J24-esem van.

-- Röstellem, de ez a J24 nem sokat mond nekem.

-- Hét és fél méter hosszú hajót kell elképzelni. Ezzel járom a tengert.

-- Ott kint, a szabadban, egyedül, csodás idő, meseszép ég, hullámzó tenger. Festői lehet, alkalmasabb sem kell az egyedülléthez. Vágyakozik a magányra?

-- Nem, akkor horgászni mennék. Az nyugalmasabb. Az viszont igaz, hogy volt olyan időszak az életemben, amikor kifejezetten szükségem volt az egyedüllétre, a magányra, akár a tengeren is. De ez már a múlt, csak a kikapcsolódásért vitorlázom, no és az azzal járó csodálatos érzésért. Ezt csak a csapattal elért sikerek, no és a család tudja felülmúlni.

-- Hány éves is a kislánya?

-- Már kettő. Kis tünemény.

-- Emlékszem, a kritikus időszakában a kicsi mellett töltötte minden percét, ahogy fogalmazott, pelenkázni lassan jobban megtanult, mint vízilabdázni.

-- Ez így is volt. Jó, hogy ott volt mellettem, kicsit elvonta a figyelmemet a hercehurcáról. Már könnyebb a helyzet, vele is meg egyébként is. Most például én mondtam a feleségemnek, hogy remélem, kicsit elmennek sétálni a munka, illetve a bölcsőde végeztével, hiszen nagyon fontos meccs vár ránk.

-- Így telnek a mérkőzésnapok?

-- A rizikós meccsek előtt szeretek egyedül lenni. Alszom, olvasgatok, lélekben felkészülök a rám váró feladatra.

-- A góllövésre.

-- Rómában általában tőlem várják a gólokat, nem vitás.

-- És tisztelik az ellenfelek? Tényleg, nem is emlékszem, az ön vállán is ott virít a sydneyi tetoválás?

-- Igen, az első között voltam, aki megcsináltatta. Biros Peti és Kiss Gergő kezdte, aztán Varga Zsolttal én következtem. Azóta már majdnem mindannyiunknak megvan.

-- Nyomasztó lehet az ellenfelek számára. Jön szembe a világ egyik legjobbja, a pólóélet hosszú idő óta kiemelkedő egyénisége, vállán a minőséget jelző tetoválás, csuklóján a megszokott szorító, szemében a harci t?z... Hát mit mondjak, nincsenek könny? helyzetben.

-- Csak ne magyar jöjjön szembe!

-- Ezek szerint a honfitársak ellen nem szeret játszani?

-- Nem szeretek. Mindig reménykedem abban, hogy elkerüljük egymást. Mégis sokszor úgy hozza a sors, hogy olimpiai csapattársam a legnagyobb ellenfelem. Fodor Rajmi például mindig velem szemben áll, szinte mind a négy negyedben egymást fogjuk. Borzasztó, de nincs mit tenni.

-- Tisztelik? Felnéznek önre?

-- Hogy őszinte legyek, nem nagyon. Tényleg nem olyan nagy itt Rómában az érdeklődés a sportág iránt. Szembe jön velem az uszodában mondjuk az ificsapat játékosa, és nem tudja, ki vagyok. Van ilyen...Előfordul, úgy dönt a papa, gyerünk, gyerekek, jó az idő, irány a piknik. Fel a csomagokat, be a kocsiba, kirándulni megy a család. A gyerek így kihagyja a meccset, de nemigen foglalkoztatja. Ezzel is csak érzékeltetni akarom, hogy Rómában nem a vízilabda a fontos. Az ellenfelek persze ismernek, talán tisztelnek is, de a meccsen nincs pardon.

-- Jöjjön haza!

-- Nem, én ettől függetlenül jól érzem magam, minden rendben. Mint mondtam, esetleg az országon belül váltok.

-- És mikor látogat haza, csak úgy?

-- Áprilisban. Lesz egy válogatott összetartás, ott a helyem. Egyrészt utoljára karácsonykor voltam otthon, másrészt a válogatottba jönni fantasztikusan jó. Kívülről nem is lehet ebbe belegondolni. Csodálatosan együtt van ez a csapat, mindenki szeret mindenkit, mindenki alig várja, hogy lássa a másikat. Sokszor elmondtuk már, ez volt a sikerünk alapja. A kapitány, Kemény Dénes és mi egy közös nagy csapatot alkotunk. Szóval nemsokára megyek, alig várom, csak túllegyünk végre sikeresen a Brescián is. Tudja, noha csak negyeddöntő, nem lesz könnyű meccs, szerb és olasz válogatottak játszanak az ellenfélnél, meg kell majd izzadnunk rendesen.

-- És hány gólt is ígér?

-- Maradjunk annyiban, hogy nyerjünk.