FONTOS


 

A hálóőrök még imádkoznak, Zlokovics és Vlontakisz már nem
Sérüléshullám szedi áldozatait

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2004.08.05
--------------------------------------------------------------------------------

Mi más okozhatna sajgóbb fejfájást egy szövetségi kapitányak, mint ha az általa elképzelt olimpiai csapat egyik tagja megsérül. Nos, Nenad Manojlovics, a magyar aranyálmok megvalósulását leginkább befolyásolni tudó szerb-montenegrói válogatott szövetségi kapitánya már a Világliga amerikai mérkőzésein szembesült a ténnyel: egyik Európa-bajnokára, Borisz Zlokovicsra nem számíthat Athénban.


Reppasz kihagyta az Unicum-kupát, ám Athénban minden bizonnyal elfoglalja helyét a görög kapuban
A center még az Euroliga fináléjában, a Domino-BHSE ellen sérült meg, a dobókeze ficamodott ki. Mint Long Beachen kiderült, nem pihent eleget a sérült testrész, s az amerikaiak elleni (egyik) találkozón ismét belehasított a fájdalom, majd az orvosi konzílium megállapította: még négy hetet kellene kihagynia Zlokovicsnak a gyógyulás érdekében. Vagyis az új idényre a Posillipóhoz szerződő kiválóság lemondhat ötkarikás álmairól, Athénban Viktor Jelenics és Szlobodan Nikics igyekszik megkeseríteni a védők életét.
S akkor térjünk rá a kapusokra. Az olimpiai és világbajnok Jesús Rollán, a spanyolok eleddig négy olimpiát megjárt hálóőre hosszú ideje küzd hátfájdalmakkal, s az Unicum-kupára azért hozta magával Joan Jané szövetségi kapitány, hogy eldönthesse: képes-e Rollán Athénban is helytállni. (Itt jegyeznénk meg: lejárt a nevezési határidő, ám ha orvosi igazolás - nem egyszerű sportorvosi! - bizonyítja a sérülést vagy a betegséget, a FINA elfogadja új játékos nevezését.) Még nem tudni, Jané milyen döntést hozott, egy mégis biztos - az eredetileg kijelölt Rollán nem viheti a spanyol nemzeti zászlót a megnyitóünnepségen, a cselgáncsozónő, Isabel Fernández helyettesíti. "A kijelölésem felér egy olimpiai éremmel!" - örvendezett a dzsúdós hölgy.
Rollán tehát itt járt és védett is az Unicum-kupán, vele ellentétben kihagyta a viadalt Gergiosz Reppasz, a görögök kapusfenoménja. A Vuliagmenit a Panionioszért elhagyó kitűnőség a Világliga amerikai hatos döntőjében szenvedett sérülést, ám Athénra minden bizonnyal készen áll. Nem úgy Vlontakisz, az Olympiakosz bivalyerős centere, aki a budapesti tornán, a németek elleni derbin szenvedett kéztörést. Noha a görögök a helyszínen még nem mondták ki, hogy lemondanak róla, a realitás a legrosszabbakat sejteti.
A rövid mezőnykitérő után ismét kanyarodjunk vissza a kaput védőkhöz, történetesen az olasz női válogatotthoz. Szinte hihetetlen, de jelen állás szerint az Európa-bajnok csapat mestere, Peirluigi Formiconi mind a két kapusa egészségéért kénytelen imádkozni. Cristiana Conti a görögországi Tetisz-kupán sérült meg a spanyolok ellen, s mert második számú hálóőre, Elena Gigli az ostiai juniortornán szerepelt, a mezőnyjátékos Lavorini állt a két kapufa közé. Nos, Formiconi még nem sejtette, hogy ez még csak a dráma eleje.
A vasárnap véget érő goriziai előolimpia rajtján minket még elvertek a taljánok, ám a találkozón a Contit helyettesítő Gigli mutatóujja megsérült, így - lévén Lava sem volt hadrafogható - Formiconi ott állt kapus nélkül. (Nem mellékesen Gigli, aki a juniorválogatott első számű hálóőre, csak messziről nézi a medencét a Bariban zajló Európa-bajnokságon.) A szakvezető végül azt a Viviana Castagnát hívta be villámgyorsan a keretbe, aki egy hónapja nem edzett, tulajdonképpen a nyaralásból tért vissza.
Ennek tudatában nem csodálkozunk, miért verte el mindenki az olaszokat a goriziai nemzetközi torna nyitó napja után.

Simenc viszi a horvát zászlót

Hosszúra nyúlt a vita a Horvát Olimpiai Bizottságban arról, hogy ki vigye a nyitóünnepségen az ország zászlaját. A testület végül a 38 éves Dubravko Simenc mellett szavazott, noha a Fotex-Veszprém kézilabdázója, Slavko Goluza tűnt addig biztos befutónak. A médiumok Goluza mellett álltak ki, ám az elnökség titkos szavazásán az igen népszerű és kissé "lökött" vízilabdázó, Simenc mellett voksoltak a legtöbben. A remek pólós pályafutása során az athéni lesz a negyedik ötkarikás játékok, 1988-ban Szöulban a jugoszláv válogatottal aranyérmet, 1996-ban Atlantában a horvát csapattal ezüstérmet nyert. "Szinte sírni tudnék örömömben, hiszen annyira szerettem volna megkapni ezt a megtisztelő feladatot. Nagyon büszke vagyok a családommal együtt. Köszönöm mindenkinek a bizalmat, és ígérem, nagy büszkeséggel viszem majd a horvát lobogót az olimpia nyitóünnepségén" - mondta Simenc.
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK