FONTOS


 

Euroliga, T-Mobile négyes döntő, Budapest
Ötszáz külföldi drukkert várnak a póló Mekkájába, a mobil lelátó is átköltözik a Kőér utcai uszodából
A számmisztika sikert sugall

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2004.05.25
--------------------------------------------------------------------------------

A Barabás Villába összehívott sajtótájékoztató is jelzi, hogy egyre közelebb kerülünk a férfi vízilabda Euroliga négyes döntőjéhez, amelyet pénteken és szombaton a Hajós-uszodában rendeznek meg.


Kovács István és játékosai már vágják a centit, s abban reménykednek, hogy harmadszorra végre ôk szállnak ki gyôztesen a vízbôl a finálé után (Fotó: Czagány Balázs)
Tegyük hozzá, már másodszor, hiszen 2002-ben az elődnek számító Bajnokok Ligája-sorozatnak is a Margitsziget volt a végállomása. Akkor is a Domino-BHSE vállalta a házigazda szerepét, s végül szomorúan konstatálhattuk, hogy a Kásás Zoltán vezette Olympiakosz legyőzte a piros-fehéreket a fináléban. Bánatunkat pedig csak fokozta, hogy egy esztendővel később, azaz tavaly megint csak hiába küzdötte be magát a döntőbe Kovács István együttese, veszített a Benedek Tiborral felálló Pro Recco ellenében.
Harmadszor sikerülni kell, már csak azért is, mert a kudarchoz nem lehet és nem szabad hozzászokni. A számmisztika mindenesetre segíthet, hiszen a legutóbbi két magyar győzelem (még a BEK-ben) 1984-ben (Vasas) és 1994-ben (UTE) született meg, ráadásul évtizede ugyanaz a Kovács István ült a kispadon, aki a Honvéddal is végre csúcsra akar jutni a nemzetközi porondon. Nos, újabb tíz esztendő telt el, ismét négyesre végződik az év, azaz…

A négyes döntő főszponzora, a T-Mobile Magyarország képviseletében Bodnár Zsigmond vezérigazgató-helyettes is említést tett a fent vázolt érdekességekről, majd – teljes joggal – a Hajós-uszoda varázsát ecsetelte. Főként a 2001-es Európa-bajnokság óta illethetjük a "vízilabdázás Mekkája" titulussal, szinte garantálja a sikert és a fantasztikus hangulatot. "Szomorúan tapasztaltam tavaly, hogy a Hajós-uszodához képest sokkal kisebb genovai uszodában fél ház előtt játszották a Final Four meccseit" – mondta Bodnár Zsigmond, utalva arra, hogy Budapestnél ideálisabb helyszínt keresve sem találni. Mint a fő támogató képviselője, kitért arra, hogy amióta a Westel T-Mobile Magyarország néven szerepel a piacon, a hét végi négyes döntő lesz az első általa szponzorált sportesemény.
Novák Ferenc, a szervezőbizottság technikai igazgatója az előkészületekről szólt. Elmondása szerint a jegyek gyors ütemben fogynak, s nem csak Magyarországon belül óriási az érdeklődés. A Rijeka által képviselt Horvátországból például háromszáz jegyigénylés futott be, de a Herceg Novira is kétszázan lennének kíváncsiak Szerbia-Montenegróból. Hogy akár ötezernél is többen foglalhassanak helyet a medence körül, a Kőér utcából átszállítják a mobil lelátókat, ami plusz 500 néző elhelyezését szolgálja. A jegyek 3000 (első nap) és 3500 forintba (második nap) kerülnek, s három helyszínen, a Komjádi-uszodában, a Hajós-uszodában és a Honvéd-székházban (Dózsa György út 53.) vásárolhatók meg.
A nívós eseményt még egy sajtótájékozató előzi meg, tudniillik az európai szövetség (LEN) csütörtökön fogadja a média képviselőit, s ott már jelen lesznek a Final Four résztvevőinek szakvezetői és játékosai.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2004

KÉPEK

 

 
LINKEK