FONTOS


 

Euroliga, férfiak, negyeddöntő, visszavágó
A Honvéd otthon nem akar ráülni egygólos előnyére
Az egyik búcsút vesz

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2004.04.28
--------------------------------------------------------------------------------

Az egyik magyar csapattól végérvényesen búcsúznunk kell, a másikat pedig biztosan köszönthetjük a férfi Euroliga négyes döntőjében. Hogy melyik megállapítás kire vonatkozik, úgy szerda este hét óra tájban tudhatjuk meg, midőn véget ér a Kőér utcában a Domino-BHSE–Vasas-Plaket-Euroleasing találkozó. Mit találkozó?! Óriások csatája! Tizenegy világbajnok esik egymásnak, s már csak az önbecsülésük miatt sem mindegy, ki viszi többre, kinek a presztízsén esik csorba. Külön fájdalom, hogy egymásnak "kell" leckét adniuk.

Kiindulásként a Honvéd remek játékkal ingatta meg a Vasast 15 napja a Komjádiban, a piros-kékek annak is örülhettek, hogy háromgólos hátrányukat a minimális egyre csökkentették. Pólótudományukon kívül pedig mi más is őrizhette meg az angyalföldiek optimizmusát, mint a bajnokságban a Kőér utcában aratott kétgólos siker.
Kásás Zoltán tanítványai aktív elmúlt hetet tudnak maguk mögött, ugyanis három napig Balatonfűzfőn táboroztak, csütörtökön és pénteken pedig a szerb-montenegrói, a Barceloneta ellen jó eséllyel Final Fourba pályázó Herceg Novival kétkapuztak.


Molnár Tamás (balra) és Kósz Zoltán – az olimpiai bajnok kettôs gyaníthatóan szerdán este is farkasszemet néz egymással… (Fotó: Meggyesi Bálint)
"A Herceg Novi remekül forduló csapat, azaz jó alkalmunk volt gyakorolni a koncentrálást – mondta Kásás Zoltán, aki csak a centereknek való besegítéssel volt elégedett az odavágón. – Éppen a figyelmetlenségünk miatt kaptunk buta gólokat az első mérkőzésen, de a fórkihasználásunkkal is akadtak gondok. Sőt két olyan potya gólt is beszedtünk, amelyek ilyen szinten, ilyen tudású csapatok esetében akár végzetes következménnyel is járhatnak, nem beszélve az elrontott helyzetekről." Az egygólos hátrányt nem tartja mérvadónak a szakvezető, aki a következőképpen támasztotta alá véleményét: "A bajnokság alapszakaszában három góllal is vezettünk a Komjádiban, végül csak eggyel nyertünk, a Kőér utcában pedig a Honvéd vezetett három egyre, mégis mi nyertünk kettővel. Egyébként is ezek a játékosok alkotják kilencvenöt százalékban a válogatottat, azaz megvan az a képességük, hogy akár pillanatok alatt is változtassanak, fordítani tudjanak. A lényeg, hogy ne legyünk figyelmetlenek, ne ajándékozzunk könnyű gólokat az ellenfélnek."
A Honvéd remek védekezéssel és kapusteljesítménnyel tört borsot a Vasas orra alá, nem mellékesen mosolyogva élt a rivális hibái kínálta lehetőségekkel. A csütörtökön a juniorválogatottal gyakorló piros-fehérek az egy gól és a hazai pálya adta előnnyel vághatnak neki a viszszavágónak.
"A védőmunkánkat és az emberelőnyök kihasználását sem érhette panasz az első meccsen – így Kovács István, a kétszeres BL-döntős Honvéd mestere. – De nem szabad ráülni az egygólos előnyre, józannak kell maradnunk, nem szabad elhinnünk, hogy továbbjutottunk. Amit az első találkozó előtt elmondtam, most is megjegyzem: a kapusok teljesítményén sok múlhat. Gergely Pista remekül védett legutóbb, ezt a formát kellene hoznia szerdán is."
Kovács István már nem rágódik azon, hogy a két héttel korábbi összecsapás akár jobban is alakulhatott volna számukra, inkább azzal kell foglalkozni, miként kamatoztathatnák játékosai az oldalukon álló egygólos különbséget. Egyúttal felhívjuk a figyelmet arra, hogy minimális Vasas-diadal esetén kétszer háromperces hosszabbítás következik, s ha ez sem hoz döntést, az aranygól megszerzésében bízhatnak a felek.

Két játékos, két oldal

Gergely István, aki legutóbb brillírozott a Honvéd kapujában: – Az első meccsen mutatott védőmunka elegendő lenne legalább a döntetlenre. Egy biztos, nem bízhatunk az egygólos előnyben, hiába játszunk hazai környezetben. Mintha csak az első találkozó következne, tiszta lappal indulunk. Csak a meccs végén szabad a táblára nézni, tilos elborulni vagy leülni a meccs alatt.
Kásás Tamás, aki a vereség ellenére nívós karmesteri teljesítményt nyújtott az odavágón: – Muszáj, hogy a múltkorinál korábban ébredjünk, ez már ki-ki meccs, nem holmi alapszakaszbeli találka. Jó lenne két góllal nyerni, ami irtózatosan nehéz lesz, de megvalósítható. A visszanézett első találkozó újra bizonyította, hogy az nyer, aki kevesebbet hibázik. A helyzetkihasználásunkon feltétlenül javítani kell, hiszen a jobban koncentráló Honvéd kegyetlenül megbüntetett minket két hete. Nincs mese, nagyon harapnunk kell.

Az első meccs számokban

Vasas-Plaket-Euroleasing–Domino-BHSE
6–7 (1–3, 3–2, 0–1, 2–1)

G: Varga T. 4, Kásás T. 2, ill. Szívós 3, Vári, Fodor, Biros, Kiss G. Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 8/5. Négyméteresből: 1/1, ill –. Összes lövés: 17, ill. 16. Gól: 6, ill. 7. Védett: 10, ill. 6. Kapufa: 4, ill. 3. Blokkba: 6, ill. 4. Fölé, mellé: 3, ill. 3. Kontrafault: 2, ill. 1. Ráúszás: 1, ill. 3. Kapusok. Kósz: 13 lövés/6 védés 46.2%. Gergely: 16/10 62.5%
Így állnak a többi fronton: Barceloneta (spanyol)–Herceg Novi (szerb-montenegrói) 7–7 (2–2, 2–2, 1–1, 2–2), Kotor (szerb-montenegrói)–Csehov (orosz) 7–6 (3–2, 0–1, 2–2, 2–1), Mladost Zagreb (horvát)–Rijeka (horvát) 7–8 (0–4, 2–0, 3–1, 2–3)

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2004

KÉPEK

 

 
LINKEK