FONTOS


 

Euroliga, férfiak, 3. forduló
A magyar csapatok feltámadásának Euroliga-fordulóján vagyunk túl
Végül utolérték az ellent

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2004.02.17
--------------------------------------------------------------------------------

Mindhárman loholtak az eredmény után, a Honvéd a harmadik negyed, a BVSC és a Vasas a negyedik felvonás végéig. Hála istennek volt értelme a "sietségnek", hiszen a hazai bajnok 5-8, a BVSC 5-7, a Vasas 5-8 után is utolérte a Volgográdot, a Nice-t, illetve az Olympikaoszt.


Steinmetz Ádám (elöl) megfeszült, hogy bedobja a gyôztes gólt, de a kapufa hárított (Fotó: Meggyesi Bálint)
Sőt, a Honvéd végül 13-11-re diadalmaskodott, míg másik két Euroliga-résztvevőnk egy ponttal gazdagodott. Ez utóbbi szót óvatosan használják a Vasas berkeiben, hiszen a követelmények egyértelműen megfogalmazódtak: kötelező a két pont az Olympiakosz ellen. Ehelyett egy cseppent, amelynek a meccs alakulásának ismeretében lehet csak örülni.
"Sok védekezési hibát követtünk el, figyelmetlenül pólóztunk, nem vettük fel időben a kesztyűt - mondta Steinmetz Ádám, aki a 8-8-as döntetlent jelentő gólt szerezte. - A négygólos hátrány már-már megdöbbentő volt, és ekkor kapcsolt igazán a csapat: na, nehogy már… Összekaptuk magunkat, kezdtünk úgy játszani, ahogy az első negyed első másodpercétől kellett volna. Biztosan közrejátszott a teljesítményünkben a hétközi sok betegség is, de figyelembe véve a telt házat, a nagy tétet, a hazai pályát, sokkal agresszívebben illett volna játszanunk."
Noha a találkozó során remény sem mutakozott rá, az utolsó másodpercekben a két pontot is begyűjthette volna a Vasas. Steinmetz Ádám kezében volt a labda, miközben alaposan nyúzták.
"Kellő önbizalommal játszottam a mecs-csen, abban a pillanatban is éreztem, vállalni kell a befejezést. Mivel csak másodpercek voltak hátra, ítéletre nem várhattam. Sikerült is elszakadnom, megcéloztam a rövid sarkot, sajnos kapufa lett belőle. De be kell vallanom, nem érdemeltünk volna győzelmet."
A BVSC szombat késő este fejezte be a küzdelmet a francia Nice otthonában, és minden jó, ha a vége jó alapon Nyéki Balázs az utolsó pillanatokban egyenlített. Kiharcolt egy faultot, aztán - nem is tudott mást tenni - a szabaddobást egyből elvégezve hét-nyolc méterről bevette Fratila kapuját.
"Ahogy azt vártam, az utolsó szalmaszálba kapaszkodó Nizza fogadott minket, csakis a két pont lett volna megfelelő számára, hogy megőrizze esélyét a továbbjutásra - mondta Gerendás György, a BVSC mestere. - A védekezési taktikát kilencvenöt százalékban megoldottuk, egyetlenegyszer hibáztunk, amiből éppen Császár Gyuri talált be a kapunkba. Így lett kétgólos különbség a javukra a második negyed végére. Tudtam, hogy sok emberelőnyt nem kapunk, így azt kértem, hogy fórban nagyon becsüljük meg a labdát. Nyolc alkalmunk volt erre, ötször rendesen kijátszottuk az akciót, de pechünkre csak kétszer lett gól a vége."
Gerendás úgy véli, most kellene lefújni a csoportmeccseket, hiszen a negyeddöntőt érő második helyre lépett előre csapata.
Mint ahogy lépett egyet a Honvéd is, amely a D-csoportban elkerült az utolsó helyről, s a Volgográd elleni sikere járhatóvá tette számára a negyeddöntőbe vezető utat.
"Nem is gondoltam másra a meccs előtt, mint győzelemre - így Kovács István, a Domino szakvezetője. - Persze akadtak nehéz pillanatok, hiszen míg az oroszoknak eleinte minden bejött, nekünk semmi sem. Kiss Gergő például a kapufát találta telibe, Szívós Marci lövését pedig védte Makszimov."
A hazaiak felülkerekedésében szerepet játszott, hogy a harmadik és negyedik negyedben kilencszer állítottak ki volgográdit a bírók, míg a magyar bajnoktól csak négy játékost.
"Azért ez nem véletlen, hiszen az oroszok keményen, alkalomadtán durván védekeztek, előfordultak ütések is - jegyezte meg Kovács. - A nagyon jó egyéni teljesítmények döntően hozzájárultak a győzelemhez."
Molnár Tamás kiemelkedett a mezőnyből, rendíthetetlenül dolgozott a rivális kapuja előtt, sorra állították ki róla az embereket, az érte járó előnyökből pedig kettőt maga használt ki. A Honvád 13 góljából 12-t hárman jegyeztek (Molnár - 5, Biros - 4, Szívós - 3), a maradék egy pedig a gólpasszokat szállító Kiss Gergő nevéhez fűződik.
Az Euroliga negyedik fordulóját február 28-án és 29-én rendezik meg, azt követően könnyebb lesz tippelni.

Euroliga, férfiak, 3. forduló
A Honvéd csoportjában a legnehezebb jósolni

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Nemzeti Sport 2004.02.17
--------------------------------------------------------------------------------

Ami a lényeg: mind a három magyar együttes bejuthat még a negyeddöntőbe. Noha csak a félidőben járunk, érdemes egy kicsit elébe menni a történéseknek.

A B-csoportban a Vasas a Partizannal játszik legközelebb, és kötelező nyernie, ha továbbra is a Final Fourról szeretne álmodni. Amennyiben a Barceloneta megszerzi az Olympiakosz skalpját, a spanyolok a negyedik forduló után gyakorlatilag továbbjutónak tekintendők, mint ahogy a piros-kékek hárompontnyi előnyre tennének szert a hellénekkel szemben két meccsel a befejezés előtt. A C-csoportban a BVSC a Mladosthoz látogat, s ha megcsípné a döntetlent, közel kerülne a tőle legkevésbé elvárt nyolc közé kerüléshez. A Kotor várhatóan két ponttal gazdagodik a Nice ellen, így a franciák kiesnének a versenyből, az utolsó két fordulóban pedig a Mladost akár egy ponttal is többet szerezhet, mint a BVSC, az egymás elleni eredmény a Szőnyi útiaknak kedvezne. (Persze ehhez kellene a zágrábi egál.) A D-csoportban a Honvéd a Herceg Novit fogadja, és csak akkor nyugodhat meg, ha mind a két pontot zsebre teszi. A piros-fehéreknek talán az lenne a legjobb, ha a Dubrovnik és a Volgográd ikszelne Horvátországban, de ebben a csoportban a legnehezebb előre jósolgatni.

A-csoport
1. Spandau 3 1 2 - 29-21 4
2. Sabadell 3 2 - 1 26-23 4
3. Csehov 3 1 1 1 23-25 3
4. Rijeka 3 - 1 2 17-26 1



B-csoport
1. Barceloneta 3 3 - - 28-19 6
2. Vasas 3 1 1 1 20-20 3
3. Olympiakosz 3 - 2 1 22-23 2
4. Partizan 3 - 1 2 16-24 1



C-csoport
1. Kotor 3 2 1 - 24-14 5
2. BVSC 3 1 1 1 16-22 3
3. Mladost 3 1 - 2 17-14 2
4. Nice 3 - 2 1 20-24 2


Még nem közölt eredmény: Kotor (szerb-montenegrói)-Mladost Zagreb (horvát) 9-6

D-csoport
1. Herceg Novi 3 3 - - 27-22 6
2. Domino 3 1 - 2 29-29 2
3. Dubrovnik 3 1 - 2 27-28 2
4. Volgográd 3 1 - 2 26-30 2


A 4. forduló párosítása

A-csoport:
Csehov (orosz)-Sabadell (spanyol), Spandau 04 (német)-Primorje Rijeka (horvát).
B-csoport: Vasas-Partizan Beograd (szerb-montenegrói), Barceloneta (spanyol)-Olympiakosz (görög).
C-csoport: Kotor (szerb-montenegrói)-Nice (francia), Mladost Zagreb (horvát)-BVSC.
D-csoport: Dubrovnik (horvát)-Volgográd (orosz), Domino-BHSE-Herceg Novi (szerb-montenegrói)

Euroliga, férfiak, 3. forduló
Vége a Sabadell veretlenségének

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Nemzeti Sport 2004.02.17
--------------------------------------------------------------------------------

A Sabadell igazán böcsületes sorozatot tudhatott magáénak az Euroligában. Az első és a második selejtező fordulóban tízből tízszer nyert, sőt a főtáblán is elkerülte a kátyúkat a szekere: a korábbi tíz diadalhoz még kettőt hozzátett. Szombaton aztán csúfos véget ért a széria, miután a spanyolok 11–3-as kudarccal hagyták el a Spandau 04 uszodáját. A csapat magyar légiósát, a háromból két gólt szerző Kiss Csabát kérdeztük a történtekről: "Sanszunk sem volt. Az első támadásunkból mindjárt betaláltunk, aztán azt hittük, miénk a világ. Erre mi történik: zsinórban négy gólt kaptunk két méterről, ezért aztán kapusunk, Rollán sem tudott önbizalmat meríteni. Nagy pánik alakult ki, néhány társam agya el is borult. Mindent elmond, hogy Rollán a negyedik negyed elején védett először lövést. Pedig úgy terveztük, hogy a hazai meccseket hozzuk, idegenben pedig legalább egy pontot lopunk, amire éppen a berlini meccs adott legjobb alkalmat. Erre tessék, ez lett belőle."
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK